A szerencsejáték természetének analizálása

A szerencsejáték az élet gyakorlópályája.

Talán túlzásnak hangzik ezen indítás, de szentül hiszem, hogy helytálló a megállapításom. Véleményem szerint a szerencsejáték stádiumai a következők lehetnek.

Tervezés, amikor magunkban végigfuttatjuk a lehetőségeket, vagy intuitíve már talán ki is választottunk egy kimenetelt, aminek jövőbeli bekövetkeztét reméljük. Fiatalon legfontosabb dolgunk megalapozni életünket, olyan irányú tervekkel, melyek jövőbeli szakmánkra vonatkoznak. Bízunk egy lehetséges kimenetelben, vagyis abban, hogy ha jól választottunk, akár életünk végéig majd képesek leszünk élvezettel végezni az adott szakmában munkánkat. Amikor kiválasztottunk egy mérkőzést a listából, vagy egy számot a rulett kerekéről, nem marad más dolgunk a sikerhez vezető úton, legalábbis legjobb reményeink szerint, mint pénzt fektetni bizodalmunk határtalanságának tanújeleként.
Párhuzamba állítható ez a stáció az élet azon szakaszával, amikor döntünk bárminemű továbbtanulási szándékunkról és elkezdünk tanulással, szorgalommal haladni célunk elérése felé. Jelen esetben energiát és idő fektetünk be, melyet nem lehet a teljesség igényével pénzzé átváltani, de hosszú távon a befektetett idő megtérül. A mérkőzést lefújják, a rulett lassít, majd a fehér golyó belehuppan egy számmal jelzett blokkba. Ebben a pillanatban eldőlt, hogy jól tippeltük e meg a kimenetelt, vagy sem. Bejutunk az egyetemre, elvégezzük, s ezzel lezárunk egy hosszú tanulási folyamatot, vagy legalábbis szünetet tartunk önmagunk továbbképzésében. Ezen esetben aztán hosszú évek alatt megmutatkozik, jól választottunk e szakmát magunknak, vagy sem. Bármely esetnél, ha a kimenetel negatívnak mondható, veszítettünk. Időt, energiát, pénzt. Amennyiben sikeresek voltunk, úgy valamilyen minőségű gazdagságra tettünk szert. Biztos anyagi hátteret ad a munkahely, melyet a hosszas tanulmányokkal kiérdemeltünk, pénzt hozott a rulett vagy a fogadás, mert ugye jól tippeltünk.

A kockázat felvállalása...

Egy üzletemberrel beszélgettem, aki havi szinten több számjegyből álló haszonnal számolhatott, mint sokan éves szinten. Mondtam neki, hogy én is szeretnék ennyire sikeres lenni, s bár ugyan más irányba halad az életem, inkább váltanék az ő szakmájára, ha ebből így meg lehet élni. Ekkor érdekes dolgot mondott. Ne vágyjak rá, mert nem tudom, mennyi kockázattal jár, hogy hónapról hónapra mennyi pénz forog kockán. Mielőtt félreértésre adnék okot, tisztázom, hogy nem szerencsejátékról beszélt. Mégis, akár arról is szólhatott volna ez az utolsó mondata.
Átláttam hát az igazságot akkor, miszerint szinte bármit teszünk az életben, előbb vagy utóbb szembe találjuk magunkat egy a szerencsejátékhoz hasonlatos jelenséggel. Veszünk egy vállalkozást. Nem tudhatjuk ezer százalékos bizonyossággal, hogy nyereségesek leszünk e. Erre a szerencsejátékban sincs lehetőségünk, ez igaz. Befektetünk a vállalkozásunkba, akár mindenünket feltesszük rá. (Nocsak, hát a szerencsejátékban is van erre lehetőség.) Azután ha bejött a vállalkozásunk, nyertünk, ha meg nem jött be, akkor veszítettünk az ügyleten. (A túlzásba vitt szerencsejáték mentálhigiénés problémákat eredményezhet. A megrögzött pénzhajszolás pedig elveheti egy ember eszét annyira, hogy legalább annyira nem értékeli saját családját és barátait, mint egy lecsúszottnak minősített szerencsejátékos. A különbség annyi, hogy egy fogadás egyik napról a másikra hozhat, vagy vihet pénzt, míg egy vállalkozásban az ilyen irányú tőkemozgáshoz hosszabb idő szükségeltetik.) Vagyis ugyanazokat a stációkat élhetjük meg egy fogadás alkalmával, mint egy vállalkozás beindításánál. A különbség, hogy a fogadás műveléséhez nem kötik feltételként a szakirányú végzettséget. Azonban igen oktalan volna azt gondolni, hogy a szerencsejátékban a semmiért kapunk pénzt. A fő értékmérő a kockázat mennyisége egy fogadás esetén. Egyenes arányban nő a megszerezhető pénzösszeg és a kockázat mértéke egy adott esemény tekintetében, melyre tippünket leadjuk. Egy vállalkozás tekintetében is föllelhető a kockázat, és nagyon meg sem kell erőszakolnunk a hasonlatot, hogy helytállónak mutatkozzék. Megválaszthatjuk ugyanis, hogy mibe fektetjük a pénzünket, hogy mire vállalkozunk tulajdonképpen. Más kilátásaink vannak, ha Iphone 5-öt árulunk és más, ha Camping biciklit például. Igény az első termékre lenne inkább, vagyis valószínűsíthető, hogy azon keresni fogunk, utóbbin pedig nem. Az Iphone-ra nagyjából 1,1 az oddsz, a Camping biciklire meg egészen magas, akár 10 körüli. Végül is a tőzsdén is hasonló spekulációk folynak, ahogy laikus agyammal elképzelem. Számítunk valamilyen eshetőségre, és próbáljuk megfelelő módon csoportosítani a tőkénket. A tőzsdék világából pedig annyi szép sikertörténetet lehet hallani, milliós profitokról, vagyonokról, melyeket ott szereztek. Akkor már miért pont a sportfogadással ne lehetne ugyanilyen összegeket keresni?

Intuició a sportfogadásban:

Persze részvényeket vásárol az ember, vagy fogadásokat köt, ha ész nélkül, vagy puszta intuícióból cselekszik, a győzelmi esélyei az 50%-ot is csak a legjobb esetben érik el. Nagyjából ahhoz hasonlítható egy ilyen meggondolatlan befektetés, mintha vadászpuskával megállnánk az erdő szélén és a fák közé eresztenénk pár lövést. Végül is van rá esély, hogy vadat lőttünk, de valószínűbb, hogy zsákmány nélkül térünk haza, ilyen stratégiával. Egyszer kipróbáltam, hogy a lottózóban elvettem egy TippMix szelvényt, s mindennemű tájékozódás nélkül írtam három számot, ami épp eszembe jutott, száz körüli értékek halmazából. Plusz két hazait és egy vendéget jelöltem meg eredményként. Fogalmam sem volt róla, hogy milyen eseményt rejtenek az adott sorszámok, s hogy ki az esélyes. Az egyetlen pozitívum jelen vállalkozásom kapcsán, hogy esélyeimet a 0%-ról pozitív irányba mozdítottam el, de talán egy hajszállal csupán. Megálltam az erdővel szemben és rálőttem, hátha eltalálok valamilyen állatot a fák rejtekén. Meg is nézhettem volna a statisztikákat fogadás előtt, kinézhettem volna olyan meccseket, melyek eredményét nagy biztonsággal tudni vélem. Vagyis utána nézhettem volna, hogy az erdő, melyhez vadászni indulok, milyen állatokat rejt, s nagyjából melyiknek hol van a pontosabb fellelhetősége az erdőn belül. Ilyen előzetes kutakodás után fogadni is és vadászni is nagyobb esélyekkel indulhatok, mert valószínűbb a nyereményem. Azonban lehetek felkészült, de aznap rossz formát fog ki a favorit csapatom gólzsákja, nem találhatja góllövő cipőjét. Előfordulhat, hogy sérültek tizedelik meg az eddig jól szereplő csapatot. Az erdő lakói pedig aznap más útvonalon indulnak vadászni, vagy csak többet időznek a patak partján, vagy olyan útvonalon, melyre nem számítottam. Vagy csak megérzik az állatok, hogy ezen a napon baljós szelek fújnak, ezért óvatosabbak. Nem lehetek 100%-osan biztos sikeremben. Azonban elkövethetek minden tőlem telhetőt, annak érdekében, hogy nyerjek. Ember tervez, Isten végez, amúgy is így szól a közmondás.

Azt vallom, a megérzésekre mindig hallgatni kell.

Legszembetűnőbb példa erre az a korszakom, amikor a híres-neves félkarú fantázianévre hallgató gépekkel játszottam viszonylag rendszeresen. Volt, hogy a minimális tőkémből viszonylag szép összegeket nyertem, de számtalanszor buktam is, olykor akár egy korábbi szép győzelmem díját is. Viszont nem voltam szinte soha olyan helyzetben, hogy csak veszítettem volna. Általában kisebb vagy nagyobb plusszal álltam, mikor is egy jellegzetes gondolat futott át agyamon. „Mi lenne, ha most kivenném a pénzt?” Ilyenkor egy perc szünet következett, amit szinte kivétel nélkül arra használtam, hogy meggyőzzem magam a játék folytatásának értelméről. Mint utólag számtalanszor kiderült, ezt az egy perces revelációs időt hasznosabban is eltölthettem volna az esetek nagy többségében.

Hagyni kell, hogy minden jöjjön magától. Az erőlködésnek hamar izzadtság szaga lehet. Az pedig mindig rossz jel. Vannak napok, amikor érezzük a sikert, vannak, amikor viszont nem. Utóbbi esetben kár erőltetni, mert csak a bukásunk mértékét változtathatjuk meg, a vereség tényét aligha. Persze nagyon könnyű elveszteni a kontrollt, hiszen amikor már öt kör óta mindig nyertünk, miért ne vágyjunk többre?! Akár emeljük a tétet, akár csak a megkezdett hévvel játszunk tovább, beüthet a krakk. Nem tudjuk, hogy mikor kezd rosszra fordulni szerencsénk. Viszont a megérzés segítségünkre siet. A legnagyobb probléma, hogy elengedjük a fülünk mellett belsőnk szavát, ha képletesen akarok fogalmazni. A „Nem kéne kiíratnom a nyereményem?” kérdésre egy „Most???Hiszen nyerőben vagyok és még hol a vége?!” típusú választ dobunk lelkiismeretünk elé, s az esetek nagy többségében az anyagi veszteség felé is teszünk egyúttal lépéseket. Nehéz megállni, hogy egy-két ezres (minimális) profit mellett kiszálljunk, ha jött a megérzésünk. Pláne, ha nagyobb tőkével kezdtünk és ennél fogva nagyobb hasznot is irányoztunk előre a magunk számára. Viszont pontosan a tőke nagysága kell, hogy jelentsen egy tartóztató erőt, hiszen jobb az a minimálisnak titulált plusz pénz, mint az összes tőkénk, vagy annak egy jelentős részének elvesztése.

Így a végére egy saját taktika.

Számtalanszor tapasztaltam, hogy sokkal könnyebb úgy nyerni, hogy konkrétan tudom, mekkora összegre van szükségem. Akarok egy könyvet venni, kinéztem egy kabátot magamnak, vagy már vásároltam éppen valamit. A lényeg, hogy tudom, mennyi pénz kell pontosan hozzá, hogy megvalósítsam egyik elébb felsorolt célom valamelyikét. Ennél több nem kell. Besétálok a kedvenc kaszinómba, félkarúba, vagy rulettbe tolok egy kis pénzt, s csodák csodája, mágnesként vonzom azt az összeget, amire szükségem volt. Mindig is hittem abban, hogy számít milyen lelkülettel, milyen állapotban, hangulatban megy az ember szerencsét próbálni. Nyilván ezernyi emocionális tényező befolyásolja a választásunkat, legyen rulettről, vagy fogadásról szó.

Túlságosan spirituálisnak tűnhet, amit most mondok, de szerintem van egy energia, melyhez mindannyian hozzáférhetünk, csak használni nem tudjuk. Nem is lehet a maga konvencionális értelmében tudatosan hasznosítani ezt az energiát. Ez egy komplex, ami jelez, ha abba kell hagyni a játékot, jelez, ha valamit még át kell gondolnunk és lehetővé teszi, hogy megmagyarázhatatlanul szerencsésnek érezhessük magunkat bizonyos szituációkban. Nem ismerem ezen energia használatának fortélyait. Azonban érzem jelenlétét és tudom, hogy akkor is mellettem állt, amikor buktam és akkor is ott volt, amikor nyertem. Olyan, mint minden más energia az Univerzumban. Olykor úgy érezzük, mi irányítjuk, mi tartjuk kézben őket. Azonban ezerszer kell rádöbbennünk, újra és újra, hogy nem beszéljük nyelvüket anyanyelvi szinten és a tényleges birtoklásuktól még fényévekre vagyunk. Kicsit elvonatkoztatottnak érezheti a kedves olvasó ezen végkimenetelt azon témától, melyet hivatott kivesézni jelen iromány. Ahogy azonban a hit áthatja életünket, úgy a szerencsejáték világából sem hiányozhat soha, meglátásom szerint.

 

(Szerző: Krenács Tibor)