Az első gól szabálya

Mindig csak a következő gólig fogadjunk!

Véleményem szerint az élő fogadásoknál általában hiba a következő gólnál előrébb „tekinteni”, az ugyanis teljesen átalakíthatja a játék képét számunkra hátrányos módon. Mondok is erre pár példát:

Az Everton játszik a Tottenham ellen, jó tempóban zajlik a meccs, mindkét csapatt nyílt, őszinte támadófuttbalt játszik.
A támadásokhoz sok ember zárkózik fel, a széleken gyors kontrákat vezetnek, a passzok többsége „direkt passz”, és az első 10 percben több komoly gólszerzési lehetőség is kialakult, amik azonban eddig kimaradtak.
Ekkorra az over 2,5 gól oddsa már felkúszott egészen 2,3x-ig, és a látottak alapján akár value bet-nek is tűnhetne, de gondoljunk csak utána jobban.
Labda a hálóbanVizsgáljuk meg a két legvalószínűbb forgatókönyvet, vagyis hogy előbb vagy utóbb egyik csapat megszerzi a vezetést. Legyünk optimisták, és mondjuk azt, hogy már a 25. percben leesik az első gól, amit az Everton szerez. Ekkor alig 20 perc van már csak hátra a félidőből, és a hazai játékosok legfőbb vágya, hogy ezzel az állással mehessenek szünetre. 

Miért?

Az egy gólos győzelemért is ugyanolyan 3 pont jár, mint a 2 gólosért. Felesleges kockázat vállalás volna a részükről ha az eddig mutatott őszinte támadófutballt folytatnák, amivel a védelmük is nyitottabb lenne, és jobb eséllyel tudna kiegyenlíteni a Spurs.

Ennek megfelelően a játék képe valószínűleg tükrözni fogja a játékosok hozzáálásának változását.

1. Ha éppen az Everton birtokolja a labdát, akkor a passzok nagyobb része lesz rövid, oldalra, hátra felé irányuló, nem akarják majd egyből direkten feljátszani a csatároknak. Lelassul tehát az egész játék, telik az idő, kevesebb a helyzet alakul ki adott idő (10-20 perc alatt) mint addig.

2. A hazai csapat az idő múlásával arányosan egyre inkább lassítani fogja a játékot. Faultoltatják magukat, a szabadrúgásokat/szögleteket/kirúgásokat lassabban, körülményesebben végzik el. Könnyen belátható, hogy ez sem segíti a helyzetek szaporodását, amik gólokhoz vezethetnének.

3. Az Everton a vezetés tudatában már „akkor is védekezik, ha éppen támad”, tehát a játékosok már a támadásépítés közben is készülnek egy esetleges labdavesztésre, ami után azonnal vissza tudnak zárni, vagy meg tudják állítani a felfejlődő gyors kontrát egy faultal.

4. Az akciók befejezésénél elképzelhető, hogy a vezetés tudatában elkönnyelműsködik a csatárok a helyzetet, „belehalnak a szépségbe”, így elmaradnak a gólok.

5. Az Everton mélyebbre húzódik vissza a saját térfelén amikor védekezniük kell, és hirtelen kiderül, hogy ez máris kevésbé ízlik a Tottenham-nek. A felállt védelem ellen nem igazán tudnak helyzeteket kialakítani, az Everton töredezetté teszi a játékot a sok szabálytalansággal, fetrengéssel.

6. A Spurs hátrányban van ugyan, de nem mehetnek előre őrültek módjára egyelőre (legalább a 65-70. percig), mert azzal kockáztatnák, hogy egy kósza kontrából megkapják a másodikat is, ahonnan már szinte biztosan nincs visszaút. (Valamint könnyen lehet az is, hogy a bekapott gól kicsit „megfogja őket”, és jelentősen csökken a játékuk színvonala 5-10 percig, ez sem kedvezne az over 2,5 gól tippünknek.)

Ezeket végiggondolva belátható, mekkora hatással is lehet sokszor a játék képére az első/következő gól. 
Az addig mozgalmas, gólokat ígérő mérkőzés tempója lecsökken, a folyamatos játék helyét átveszi az egyre töredezettebbé váló játék, és máris nem tűnik annyira jónak az előbb megrakott over 2,5 gól tippünk.
Ez csak az egyik eshetőség volt, de a dolog abban az esetben is hasonlóan alakul, ha a Tottenham lövi be az első gólt.

A csapat taktikája, játékfelfogása miatt talán kevésbé hangsúlyosan, de érvényesülni fognak az 1-6. pontban leírtak, plusz ők még mondjuk szeretnének minél kevésbé elfáradni, nem növelni a sérültek számát, rápihenni a következő Arsenal elleni rangadóra, bevetni a padról pár kevésbé tapasztalt cserejátékost, így az ő oldalukon is meg lesznek azok a tényezők, amik gátolhatják a további gólok leesését.

Természetesen ezek a szabályok nem mindenhol érvényesülnek, és minden mérkőzést külön-külön kell megvizsgálni. Lehet, hogy az első gól után hiába áll vissza x csapat zártabb védekezésre, ha az náluk semmivel sem hatékonyabb, mint amit egy bátor támadójáték esetén művelnek hátul. Vagy mondjuk gyilkos kontrákat tudnak (és akarnak!) vezetni a széleken, villámgyors, jól passzoló játékosokkal, akik fiatalok, bizonyítani szeretnének, és nem a „taktikázás” jár a fejükben. Ugyanígy például egy 0-2-es állásnál is, a hátrányban lévő csapat szépítő gólja nem fogja érdemben megváltoztatni valószínűleg a játék képét, sőt, talán mégjobban fognak hajtani, hiszen elérhető közelségbe került egy bravúros döntetlen kiharcolása.

Szükséges tehát a csapatok ismerete is ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, hogyan folytatódna a mérkőzés egyik avagy másik csapat vezető gólja után.

 

(Írta: fcbayern)

Kapcsolodó cikkek

nincsenek