III. Sportfogadas.org Gála

2011 izgalmas év volt a sportfogadók körében, főleg az év második felét tekintve. Rengeteg híresztelés jelent meg az új magyarországi szabályozásokkal kapcsolatban, és persze ez alatt az online szerencsejáték piac szabályozását értem. Arról is szó volt, hogy teljesen be lesz tiltva minden online fogadás, majd legalizálva lesz és licenszet lehet kérni. Ez mind szép lett volna, akár valóban működő legalizált piac is létrejöhetett volna, ha nem szúrják el. Ezt is. Eredményképp kijött egy törvény, ami elég magas bevételt ígért a kormánynak és nagy működési költséget a cégeknek. Nevezhetnénk ezt akár haladásnak is, csak épp egy "apró" dolgot felejtettek ki belőle: a sportfogadást. A tervezeten már látszott, hogy ez egy gyorsan összepakolt valami, de mégis megszavazták. Erre jött az irodák részéről egy kis felháborodás és bizonytalanság, így a végrehajtási rendeletet a mai napig "elfelejtették" kidolgozni. Magyarul: nem változott semmi.

Ebből a bevezetőből talán már észre lehet venni a lényeget: az irodák sem tudtak semmi biztosat és ez a bizonytalanság valamilyen szinten kihatott a piac fejlődésére, még akkor is ha igyekeztek nem figyelembe venni a változásokat. Új irodák nem támadták be a magyar piacot, a meglévők meg a szokásos marketingharcon kivül egyéb dolgokon nem változtattak.

Mindezek után az irodák rangsorolásában nagy változásokra nem lehet számítani, ezért sok meglepetés nem lesz. Ezek ellenére talán mégis lesz olyan, aki elolvassa az alábbi cikket, kiváncsiságból.

A nyerteseket 376 szavazatból választottuk ki, figyelmen kivül hagyva a korábbi (2009, 2010) szavazatokat. Igy remélhetőleg jobb képet kapunk a változásokról. Ez a szám jóval kevesebb, mint a tavalyi szavazatok száma, valószinűleg azért, mert aki már egyszer értékelt egy irodát, nem fogja minden évben megtenni újra. Erre jövőre kitalálunk valamit :)

Az Év Fogadóirodája díj nyertese 2011-ben: kattints és megtudod!

Kategóriák

Kezdjük a nyertesek kihirdetését kategóriák szerint. A kategóriákat az értékelési kritériumok alapján hoztuk létre, összevonva a kifizetés és befizetést egy kategóriába. A pontozásnál 5 számit maximumnak.

Legjobb ügyfélszolgálat

ugyfelszolgalatEzzel a kategóriával kezdünk, mert ez sokat számára fontos, főleg kezdőknek, de haladóknak is. Az ügyfélszolgálat "kötelessége", hogy segitsen minden felhasználónak bármilyen problémában, legyen az egy rosszul feldolgozott szelvény vagy kifizetési segitség. Ezért fontos, hogy az ügyfélszolgálat gyorsan válaszoljon. Ezt megtehetik live chat formájában, telefonon, e-mailen, de a lényeg a gyorsaság és a pontos válasz (semmi mellébeszéd).

Ezt a kategóriát 2011-ben a bet365 nyerte meg 4,17 ponttal. A tavalyi nyertes Unibet pontszáma akkor valamivel magasabb volt, idénre ez is leesett 3,70-re. Ennek az oka lehet az is, hogy kritikusabbak a szavazók, meg az is, hogy kevesebb szavazat érkezett, meg az is, hogy ennyit romlott a Unibet, bár a fórumos hozzászólások nem ezt mutatják. Nem tudjuk a pontos választ, de tény, hogy a bet365 javult.

A második helyen ebben a kategóriában a Pinnacle végzett, eléggé meglepő módon, mivel nincs magyar ügyfélszolgálata. A nagyobb pontozás annak is betudható, hogy ez az iroda inkább a profibb fogadók kedvence a magasabb odds-ok és nehezebben kezelhető felület miatt. Aki meg már jártasabb az online fogadások terén előbb, vagy utóbb az angoltudását is fejleszti, akarata ellenére is.

Legjobb kínálat

Legjobb kinálat bet365A kinálat eléggé egyénfüggő dolog tud lenni, van aki inkább focira fogad, van aki teniszre, stb.  Ennek ellenére, ezzel a kategóriával azt az irodát szeretnénk dijazni, aki általánosan véve a legjobb kinálattal rendelkezik. Természetesen ezt a kategóriát is le lehetne bontani legjobb futball, legjobb tenisz, legjobb más kínálatra, de nem érdemes. Aki ilyen szinten foglalkozik a fogadással az amúgy is sok irodánál játszik egyszerre.

A kategória nyertese már harmadjára a bet365 4,54 ponttal, pár százados javulást mutatva a tavalyihoz képest. Ez relevánsnak tűnik, mivel egyre több az élő közvetités és a fogadási kínálatuk is bővül évről évre.

A második helyet a Ladbrokes nyerné, de csupán 6 szavazatot kapott egy év alatt, így ezt nem tekintjük mérvadónak, főleg mivel rögtön utána a betfair következik, ami azért más tál tészta. Tehát a második helyet idén a betfair nyeri 4,17 ponttal.

Legjobb odds-ok

Legjobb odds-okEnnek a kategóriának az egyértelmű nyertese a betfair lenne, de őket ebben az esetben más kategóriába soroljuk, mivel betting-exchangeként működnek, itt meg a valódi irodák odds-aira vagyunk kiváncsiak.

Az odds-ok nagysága sok fogadó számára fontos, elvégre ez az internetes fogadás egyik nagy előnye, a hagyományos offline irodákkal szemben: szinte mindig nagyobbak az online odds-ok. Ebben a kategóriában az online irodák versenyeznek egymással. Sokszor az odds-ok megegyeznek, vagy nagyon közel állnak egymáshoz, de állandóan változnak. Ez betudható annak is, hogy a fogadóirodák követik egymás ajánlatát és a hireket is.

Ezt a kategóriák 2011-ben is a Pinnacle nyerte meg 4,63 ponttal, a második helyen pedig a bet365 végzett 4,00-s pontszámmal. Bár a Pinnacle nem tartozik a legnépszerűbb irodák közé a magyar piacon, azért rendelkezik egy elég komoly hirnévvel a komoly fogadók körében. Ez hírnév nem más, mint a magas szorzók és magasabb limitek.

Legjobb ki- és befizető rendszer

Legjobb ki es befizeto rendszerItt összevontuk a kifizetés gyorsasága és a befizetés egyszerűsége szempontokat egy kategóriába, mivel szorosan összefüggnek és nem lenne értelme külön számolni.

Sokak számára nagyon fontos a kifizetés gyorsasága, és ha összevetjük megint az online és offline irodákat, akkor itt már általában az offline irodák vannak előnyben (ha nem túl nagy a nyeremény), mivel ott szinte azonnal elérhető a nyeremény (vagy 1 nap múlva). Ezzel szemben az online irodáknál a kifizetés egy lassabb folyamat lehet, és nagyban függ a kifizetés módjától. Az online pénztárcákra való kifizetés (Moneybookers, Neteller) mindig gyorsabb, sőt ez már simán versenyezhet az offline irodák kifizetési sebességével, ha figyelembe vesszük, hogy a Moneybookers és Neteller számlákhoz igényelhető már egy valódi bankkártya is.

A többi kifizetési mód általában mind több időt vesz igénybe, ez esetenként 1-7 munkanap is lehet. Ennek is több oka van. Sokan úgy gondolják, hogy mivel kártyával egyből be lehet fizetni, a visszafizetés is ugyanilyen gyors. Ez sajnos nem ilyen egyszerű, mivel a bankkártyákat elsősorban kiutalásokra találták ki. A visszautalás teljesen másképp történik, és egyes kártyákra nem is működik. A másik lehetőség a banki átutalás, és itt az olyan irodák nyernek, akik komoly tranzakciókezelő cégekkel dolgoznak. Ezeknek van helyi bankszámlájuk, igy a költségek is minimálisak és az átutalási idő is csökken.

A befizetésnél a helyzet viszonylag egyszerű lehetne, de itt is fontos a tranzakciókezelő. Ha a befizetett pénz késve jelenik meg a fogadószámlán, az gondot jelenhet. Volt erre példa az elmúlt egy évben, és erre minden irodának figyelni kell és megtenni a megfelelő intézkedéseket minél gyorsabban. Átutalással való fizetésnél elfogadható a pár napos késedelem, de más módszerek esetében nem. Ezért van olyan iroda, amelyik gyorsabban kezeli az ilyesmit és van amelyiknél lassabban megy.

A kategória nyertese 2011-ben a Pinnacle, 4,35-ös összevont pontszámmal. Ez megint arra utal, hogy az irodánál olyanok játszanak leginkább, akik otthonosan mozognak az online fogadások terén, és megvan a tapasztalatuk a be- és kifizetési módszerekkel, valamint ezek működésével. Tehát aki itt játszik, az alapból Moneybookers vagy jobbfajta Visa kártyát használ, amivel nincs gond. Ezt azért merem kijelenteni, mert a Pinnaclenek nincs magyarországi bankszámlaszáma sem, és nem a legnépszerűbb tranzakciókezelőket használja, igy a befizetési módszerek is korlátozottabbak a magyarországi ügyfelek számára.

A második helyet a bet365 szerezte meg 4,14 ponttal, hajszálnyira a Unibettől (4,12 pont), ami nem meglepő.

Legjobb élő fogadás

Legjobb elo fogadasEz az a terület, ahol az utóbbi időben a legtöbb fejlesztés végbement. Ez köszönhető a technológiák és az internet fejlődésének, meg a sávszélesség növekedésnek. A legtöbb iroda kínál élő fogadást és élő közvetítést is mellé. A fejlődés iránya innen már a magasabb felbontású videóközvetités és a még precízebb élő esemény követés.

Ebben a kategóriában az offline irodáknak esélyük sincs, még ha kínálnak is ilyen lehetőséget. Az élő fogadási tipusok változatossága, a kínálat mérete messze veri az offline irodákat és mindez az internet fejlődésének köszönhető.

Bárhogy nézzük, manapság az élő fogadásoknak egyre nagyobb szerepük van. Sokan vannak, akik egy előre megfogadott, de másképp alakuló eseményt élőben "visszafognak", próbálva minimalizálni a veszteséget, esetleg profitot szerezni. Ehhez már fontos, hogy minél jobb legyen az élő fogadás kínálat.

A tavalyi eredményekhez képest a helyzet nem változott ebben a kategóriában. A nyertes újra a bet365  4,42 ponttal. Ez 0,09 pontos növekedést jelent 2010-hez viszonyítva, és 0,32 pontos növekedést 2009-hez képest. Ez tükrözi is a valóságot, ugyanis minden évben fejleszt ezen a téren a bet365.

A második helye megszokás szerint a bwiné, 4,03 ponttal. Ez jelentős lemaradást jelent még ennyi szavazatnál is. Mindenesetre a jövőben a többi irodánál is várható fejlesztés ezen a területen.

Legjobb felület

LEgjobb feluletEz a kategória megint kissé szubjektivnek tekinthető, mivel nem mindenkinek ugyanaz a fontos egy felületben. Figyelembe véve, hogy a legnagyobb pontszámot elérő irodák mind rendelkeznek magyar felülettel, kijelenthetjük, hogy a magyar fogadók nagy részének ez igenis fontos.

A nyelv nem az egyedüli dolog, ami miatt egy felület jó lesz. Hiába érthető a leirt szöveg, ha a szükséges fogadást vagy más lehetőségeket nehéz megtalálni és csak több klikk után lehet eljutni valahova, mikor ugyanazt sokkal egyszerűbben is lehetne. Természetesen mindent meg lehet szokni, de vannak egyes dolgok, amelyek kimondottan idegesitőek tudnak lenni. Ebben az esetben ha valaki például több irodánál játszik simán előnyben részesitheti a könnyebben, egyszerűbben kezelhető irodát.

A felületek az internet fejlődésével együtt fejlődnek. Állandóan új megoldások születnek, amelyek megkönnyitik a navigációt stb.

A felület tekintetében a bwin mindig szerette követni a legújabb megoldásokat, és emellett igyekezett egy szép formát is nyújtani a felhasználóknak. Ez mindig egyik erősségük volt, és manapság is megmarad, de a bet365 is nagyon belevágott az utóbbi időben a felületük fejlesztésének. Az eredmény egy elég erőforrásigényes Flash alapú felület, melynek előnyei és hátrányai egyaránt vannak. Mivel egy év alatt sok mindent megváltoztattak, sokan nehezen igazodtak el az első napokban az új felületen és ez meg is látszik a pontozásban: csupán 4.-ik helyen vannak a felület toplistában. Lesz ebből még első hely is, ha okosan csinálják.

Harmadszor is a bwin nyeri ezt a kategóriát 4,32 ponttal. Második helyen újra a Unibet, de csak 3,81 ponttal.

Az év betting-exchange oldala

Legjobb betting-exchange oldalEz a kategória egyértelműen a betfairé. A betting-exchange oldalak egy más élményt nyújtanak, mivel itt a felhasználók egymás közt fogadnak és ők határozzák meg az odds-okat is. Nem mindenki szereti ezt a rendszert, de aki beleássa magát az általában megszereti.

Egy ilyen oldalnál nagyon fontos az is, hogy sok felhasználóval rendelkezzen: több felhasználó = nagyobb kinálat. A betfair nem az egyedüli betting-exchange, de a legnagyobb. A második talán a Betdaq lenne, de nekik van még bőven fejlesztenivalójuk. A betfairnek a legjobb a kínálata, jobbak az odds-ok, több az elő fogadás. Vannak negativumai is, ezek közül az egyik a premium-charge, ami egyre jobban nő és egyre több tradernél kezdi kiverni a biztosítékot, de ettől még mindig a legnagyobb ilyen jellegű oldal marad.