Interjú - Latzka

Sziasztok! Első interjúm alanya Latzka, akit áprilisban választottatok a hónap legjobb fogadójának. Álnéven foci, tudatos tét-választás, ufó-baráti szeretet, tenisz szakértelem...sok minden kiderül az interjúban róla, ami eddig csak érződhetett a naplójából. Azért választottam Őt elsőnek, mert az évek alatt szépen fejlődött, és eljutott egy fajta profi szemléletig, amit az interjúban meg is említ. Idővel és kitartással a sportfogadásban is lehet érvényesülni.
Az esetleges helyesírási hibákat nézzétek el nekem kérlek így elsőre. Olvasásra fel!


[TiB] - Mesélnél picit magadról?

[Latzka] - 28 éves szabolcsi gyerek vagyok és a közigazgatásban tevékenykedek. Komoly párkapcsolatban élek, immáron 7 éve együtt vagyok a drága párommal. Sportmúltam nincsen. A csúcs az volt nálam, hogy gyermekkoromban a helyi csapattal részt vettem pár Góliát-McDonald’s-os kupán, amiből kiemelkedett a Népstadionban rendezett. Akkor igazán nagy dolognak tartottam, hogy Döme tartotta a nyitóbeszédet és játszhattam a Parmalat Fc ellen is. A vicc az, hogy kamunéven, mert valami 1-2 nappal kicsúsztam a korhatárból, így álnéven kellett szerepelnem (talán Kovács Gáborként). Azóta rendesen betunyultam, de már elindultam a helyes úton. 2012.01.01.-i dátummal abbahagytam a dohányzást, most pedig igyekszem visszaszerezni a versenysúlyom, hiszen jó pár kiló felszaladt rám.

A foci szeretete az 1992-es Eb-n alakult ki (8 éves voltam), amikor még csak pár meccset láttam, de az 1994-es Vb-n már minden találkozót. A németek lettek a kiválasztottjaim, emlékeim szerint megsirattam a bolgárok elleni kiesésüket. Klubcsapatot tekintve a Liverpool, Ferencváros, Bayern trióért vagyok oda.

 

[TiB] - Melyik az a zene, ami legjobban jellemzi Latzkát? Mondhatnám azt is, hogy melyik a kedvenc zeneszámod?

[Latzka] - Mindenevő vagyok, de ami az állandóságot jelenti az egyértelműen Armin van Buuren és a State of Trance. Ezen sorok írása alatt is éppen a 621. ’epizódot’ fogyasztom Amúgy jöhet minden, ami jó: rock zenétől egészen egy kis mulatós cigányzenéig bármi.

 

[TiB] - Száz forintnak ötven a fele...emlékszel rá, hogy az első hozzászólásodban jelszót kértél egy 300 dolláros orgos pókerversenyre? Elég sokan be is fejezték az orgos karrierjüket abban a topicban az első hozzászólásukkal. Melyek azok a témák, amiket Latzka az org meglátogatásakor megnéz? Naplók, elemzések, irodák topicjai?

[Latzka] - Természetesen, de szerencsére sokakkal ellentétben körülnéztem és amit láttam az rögtön megtetszett. Azóta alaposan lehorgonyoztam, amit a statisztika is jól tükröz. Összes online eltöltött idő: 166 nap, 23 óra és 53 perc.

A kedvencezést nem használom, gyakorlatilag az egész fórumot olvasom. Nekem inkább anti-kedvencezés kellene, mert a semmitmondó írások nem érdekelnek, ahogy a rendszeresen utólag beírt tippek sem. Van, hogy később berakunk egy szép szelvényt, amire büszkék vagyunk, hogy lejött, de ezt rendszeresen űzni nem szimpatikus. Amúgy a naplókkal kezdem, mert úgy vagyok vele, hogy ami oda bekerül azokat nagy százalékban megteszi az illető, míg egy guru elemzésnél sok esetben nem tudhatom, hogy most csak a verseny miatt küldte be vagy tényleg komolyan is gondolja. Név szerint nálam most Kagawa az org No.1 tippstere. Elég ránézni a Guru2013 tabellára. Le a kalappal előtte, tényleg jól küldi az ipart. Mivel igyekszem nyílt és őszinte riportalany lenni, így itt nála megjegyezném, hogy az erős tippjeit néha hajlamos túl erősnek beállítani, ami azért veszélyes, mert szerintem már igazán sokan követik a tippjeit. Mondjuk tudom, hogy temperamentumos a srác, talán ez az oka a vehemens írásainak. Oakland stílusa már nyerő, bírom nagyon a majmot, egyértelműen üde színfoltja az oldalnak. (Dereng egy elemzése, amiben azt hiszem rengeteg állat szerepelt, azt jó lenne megtalálni...szakadtam rajta)

Vannak, akiknek az elszántsága, elkötelezettsége nyűgöz le bizonyos sportok iránt. Ilyen Cesc18 és Pozzato. Utóbbit kicsit innen is bíztatnám, hogy biztosan a fogadásban is hamarosan megtérül ez a fajta alázat. További kategóriát képez Knapp és benson, akik ugyan tippet nem adnak, de legalább annyira fontosnak tartom jelenlétüket. Minden hozzászólásuk aranyat ér, érdemes figyelni rájuk. Milan és vmlinuz nélkül pedig mindez nem jöhetett volna létre, hatalmas respekt nekik!

Több nevet nem kívánok említeni (ez bánt is kicsit), pedig számos kedvencem van még. Kicsit sírósan zárva ezt a questiont, remélem még rengeted percet, órát, napot tölthetünk kedvenc oldalunkon!

 

[TiB] - Ha röviden tanácsot kéne adnod egy ufónak, aki most jött a bolygóra, hogy az Unibeten fogadjon, mert az zöld színű, mint ő maga, akkor mi lenne az?

[Latzka] - Mindenképpen ajánlanám neki a nagyon kedvező 51-es körzet promóciót + júliusban a Men in Black slot gépre 100 free spint kapnak az igazán nemzetközi ügyfelek.

 

[TiB] - Ha korlátozni fogják az irodákat, maradsz az oldalon és naplózol, fórumozol tovább?

[Latzka] - Ha megtörténik a korlátozás, akkor sem fogom abbahagyni a fogadást, ez egészen biztos. Meg kell majd nézni annak a lehetőségét, hogy ki lehet-e játszani a "nagy testvért" és ha igen akkor abban mekkora kockázat rejlik. Nem sportfogadásból élek, így ha nehezen is, de el tudom fogadni, hogy csak a Pro-n játsszak. Mindenki számára világos, hogy a top irodák mennyivel jobbak, de az élet nem állhat meg. Meccsek lesznek, tippek lesznek, így azokat tennünk kell.

Az oldal miatt viszont szinte jobban aggódnék, hiszen megszűnnének a játékok, az aff, minden bizonnyal csökkenne a fórumozók száma, stb...talán akkor már Milánéknak sem érne meg ennyi munkát ez az egész, de remélem ezek nem fognak bekövetkezni.

 

[TiB] - Én is remélem, hosszú évekig tartó interjú sorozatra készülök. Hasznodra vált az oldal rendszeres látogatása?

[Latzka] - Egyértelműen! Zöldfülűként nagyon jól jött a tapasztaltabb fogadók segítsége és persze nem mehetünk el szó nélkül a rengeteg pénznyereményes játékról sem Ez egy fantasztikus oldal, ahonnan sokáig csak ’kivettem’, de úgy gondolom egy ideje már legalább annyit adok amennyit kapok. Igyekszem segíteni a mostani kezdőknek, valamint az év végi karácsonyi adományozás is a szívügyemmé vált.

 

[TiB] - Milyen sportágakból áll a fogadó profilod? Az egyértelmű, hogy a tenisz fontos tényező nálad. A fogadás miatt kezdted el követni, vagy fogadás nélkül is követnéd?

[Latzka] - Foci és tenisz, ez a kettő tesz ki szerintem olyan 90%-ot. Régebben sokkal több sportra fogadtam, de egész egyszerűen lehetetlen minden sportot követni. Foci terén nálam a Premier League a csúcs (ezzel nem hiszem, hogy újat mondtam), de sokakkal ellentétben a mi kis savanykás bajnokságunkat is nagyon szeretem. Most is várom már a rajtot. hogy mire lesz képes idén a Fradi. Az újoncok is érdekesnek tűnnek és a reformok, valamint a Várda SE miatt a másodosztály is jobban előtérbe kerül nálam. Ha már itt tartunk, akkor szeretném azt a fogadalmat tenni, hogy mindenképpen ki fogok látogatni Várda mester csapatának egyik hazai találkozójára! A teniszt fogadás nélkül is követném, de akkor biztosan nem mélyednék el ennyire a challengerek és még kisebb tornák világában.

 

[TiB] - Az első és második naplódon végignézve is egyértelműen látszik, hogy nagyon sokat fejlődtél. Szerinted miben fejlődtél igazán?

[Latzka] - Talán abban, hogy kezd végre letisztulni a játékom. Szerintem a többség hozzám hasonlóan onnan indított, hogy 12-13 meccsekből összerakott 200 Ft-os tippmix szelvény, ami ugyan nem volt kifizetődő, de annál élvezetesebb. Aztán jött az online irodák bőséges választéka. Ezt is időbe telt, míg kezelni tudtam, hiszen egész egyszerűen átcsaptam a ló túloldalára, túl sok mindenre fogadtam az elején. Aztán szépen lassan redukálódtak a sportok, sikerült megtalálni azokat a sportokat, amiben úgy gondolom lehet esélyem a nyereséges játékra. Utolsó nehezékként felhagytam a szögletes és büntetőlapos fogadások erőltetését. Már csak nagy ritkán választok ezekből a speciális fogadásokból.

 

[TiB] - Az ufó picit unja már a fogadást. Éhes, enni akar, és nem embert. Na meg most már szórakozna is, ezért filmet nézne, és utazni akar. Milyen filmet nézzen? Külföldre küldenéd nyaralni?

[Latzka] - Ajánlanám neki az Office sorozatot! Ha pedig nem tetszene neki az elején, akkor tanácsolnám neki, hogy adjon neki pár részt és "át fog jönni". Pár éve megnéztem egy részt aztán nyomtam is rá egy deletét, de valahogy annyi helyen szóba került, így adnom kellett neki egy esélyt. Most a 6. évadnál járok, pedig nem is régen kezdtem el. Nem küldeném el külföldre, van nekünk is elég látnivalónk...költsön csak nálunk.

 

[TiB] - Igaz, szárnyaljon a GDP. A régebbi interjúknál az olvasókat nem hozta lázba a következő kérdés, de szerintem nagyon érdekes. Hogyan születik meg egy tipp nálad? Sok utána olvasás után, tényekre alapozva, vagy inkább megérzés, korábbi benyomások alapján?

[Latzka] - Érdekes kérdés, amire talán a válaszom is az lesz. Nálam általában először a tipp születik meg (vagy nem is feltétlenül a tipp, nevezhetjük iránynak is) és csak aztán jön az utánajárás. Ha a részletesebb vizsgálat is megerősíti az alapgondolatot, akkor mehet a tipp élesben, ha pedig nem, akkor elvetem.

Ez azért történhet meg, mert csak azokból a mérkőzésekből, sportokból keresgélek, amiket ismerek. NBA, NHL és egyéb sportágaknál ez nem menne, ott csak rengeteg információ begyűjtése után születhetne meg egy tipp (lévén, hogy sötét területek számomra a major sportok).

 

 

[TiB] - Milyen fogadási stratégiát tartasz jónak, kifizetődőnek? Van esetleg, amit követsz/követnél is?

[Latzka] - Nincs most kimondottan stratégia, amit követnék, pusztán igyekszem betartani a magamnak felállított szabályokat. Röviden: racionális tétválasztás mellett az erősebbnek gondolt tippek megjátszása. Aki ezeket hosszútávon be tudja tartani az sikeres lehet. Jelenleg ennek az útnak járok az elején.

 

[TiB] - Örök kérdés. Meg lehet élni a sportfogadásból? Ha igen, hogyan? Vagy a kockázatok és mellékhatások érdekében keressem fel a mentálhigiéniás szakemberem?

[Latzka] - A válaszom igen, viszont most ott tartok, hogy a hogyan-t már csak nem is keresem. CSAK ebből élni valami hihetetlen stresszes dolog lehet, amit a többség szerintem nem tudna elviselni. Utálom a hétfőket és nem jó megkezdeni a 8 órás munkanapokat, de az egy biztos bevételi forrás. A sportfogadásból pedig oda lehet tenni egy kis mellékest, hogy a szar magyar fizetésünk legalább kicsit közelítsen a nyugat-európaihoz…

 

[TiB] - Értem, szóval keressem fel a szakembert. Szoktál élőfogadásokat kötni?

[Latzka] - Ritkán naplózok élőfogadást, azok pedig valószínű többségében jól sültek el. Ettől függetlenül pocsék élőfogadó vagyok és ne feledjük, hogy ebben a műfajban könnyen el is lehet szállni. Minden szarra fogadhatunk és pár vesztes élőfogadás után az ember próbálja azt gyorsan visszanyerni, ami akár egy bankroll nullázásig is vezethet. Velem is történt már ilyen, ezért mostanában az élőzést is csökkentettem. Inkább jól álló mérkőzéseket szoktam adott helyzetben egy biztosítással védeni, erre viszont kiváló a live.

 

[TiB] - Mi a helyzet a Hetedik mennyországban? Freerollok még indulsz azért?

[Latzka] - A póker mostanában teljesen eltűnt az életemből. Pár hete kaptam a Gala Pokerre 10$ no deposit bonust, de eddig ha játszottam vagy 20-30 handet. Nem hoz lázba és jelenleg nyugdíjas koromig nem is tervezem a visszatérést, akkor viszont már lesz időm bőven. Latzka papi alázni fog

 

[TiB] - Melyek azok az oldalak, amik megkerülhetetlenek sportfogadás terén?

[Latzka] - Leginkább az irodák, ahol tétjeinket megtehetjük Ilyen téren nálam a bet365 és a betfair vezet. Most hiába vártok valami újdonságot oldalt tekintve. Nem használok semmi ördöngöset. Org, valamilyen stat oldal + kis guglizás.

 

[TiB] - Mi a valószínűbb: Cesc18 épp valamilyen kevésbé populáris dolgot néz, teszem azt kerékpár, atlétika bármi, vagy hogy Knapp rátalált egy új bónuszra, amit 72,4 %-os biztos haszonnal forgat ki?

[Latzka] - Természetesen előbbi hiszen Knapp 87,14159265359%-os biztonság alá nem megy, hehe ja és persze hehe.

 

[TiB] - Eléggé elburjánzott mostanában az FB-n, neten, bárhol a tippadó szolgáltatás. Mi a véleményed a fizetős "tippadókról"? Megéri?

[Latzka] - Hogy megéri-e azt nem tudom megmondani, mert még nem éltem ilyen lehetőséggel. Alapvetően nem látok semmi kivetnivalót az ilyen "szolgáltatásban", de azért jól meg kell fontolni mire fizet elő az ember, mert tényleg egyre több a sarlatán. És ha már itt tartunk, lehull a lepel a hamarosan fizetőssé váló blogomról: http://latzka2013.blogabet.com/

Persze ez csak vicc volt, de annak örülök, hogy úgy is szereztem valahogy 6 követőt, hogy eddig sehol még csak meg sem említettem ezt a lapot. Ide a kis oddsos erős tippeket vezetem, a találtai arány eddig elég korrekt

 

[TiB] - Fizetett hirdetésünket látták. Az ufó sértésnek vette, hogy nem vittél a családjának Mars szeletet. Ezért elrabolta csacsát, és nonstop fasírtot és bablevest főzet vele. Nem bírja már sokáig, ezért egy szupercsapatot kell összeállítanod a fórum 5 tagjából. Kiket választanál, és mi lenne a taktikátok?

[Latzka] - Huu, akkor amilyen buké lehet ott, talán hagyni kellene, de mivel csacsáról van szó, egye-fene kiszabadítjuk. Vinném Szigcsót és Tibcsót, akik értelmetlen vitájukkal elterelnék az ufo figyelmét. Ezt kihasználva szumos küldeném közelharcra, Ab Aevo pedig szúrós tekintetével próbálná tovább gyengíteni az élient. Ezalatt az 5. taggal, Várdával és a már kiszabadított csacsával a nagy ijedtségre lehúznánk egy házit, majd csak visszaküldenénk a konyhába ezt a csacsa fiút, had kóstoljuk már meg mi is azt a bableves-fasírt kombót (the end).

 

Köszönöm a figyelmet!

(TiB