Galatasaray - Fenerbahce: A világ legjelentősebb rangadóinak egyike

Ez a mérkőzés interkontinentális derbit jelent a legnagyobb török városban, ugyanis az európai oldalon székelő Galatasaray, valamint a Boszporusz túlsó partján, azaz Isztambul ázsiai részén otthonos Fenerbahce focistái mérik össze a felkészültségüket. Mivel ez a találkozó nem csak városi rangadónak minősül, hanem a török élvonal két legeredményesebb együttese mérkőzik meg egymással (együttesen több mint 80 trófeát nyert a két gárda), kiemelt figyelemre és látogatottságra lehet számítani. Mindkét gárda azon három csapat közé tartozik, amelyek kizárólag az élvonalban szerepelnek azóta, amióta Süper Lig névre keresztelték a török élvonalbeli focibajnokságot. A török focit valamennyire is ismerők számára egyáltalán nem meglepő, hogy a következő három csapatról van szó: Besiktas, Fenerbahce, Galatasaray.

Hangzavar kontra luxus

Abban már csak egymagában rekorder a Galatasaray, hogy ez az egyetlen olyan török klub, amelyik négy egymást követő idényben tudott bajnok lenni. És abban is holtverseny nélkül listavezető, hogy ez az első török focicsapat, amelyik jelentős európai serleget nyert, s ráadásul azon kevés csapatok egyike, amelyik veretlenül nyerte meg az UEFA Kupát. Mindezek mellett a Galatasaray az egyetlen török focicsapat, amelyik állt már a világranglista 1. helyén. A Fenerbahce együtteséről érdemes tudni, hogy nem csak Isztambul tartomány úgymond hivatalos sportegyesülete, hanem a világ egyik legértékesebb focicsapata is. Volt olyan esztendő (2008) - és ezt manapság talán már nehéznek tűnik elhinni -, amikor piaci kapitalizáció tekintetében a Real Madrid és a Manchester United előtt a Fenerbahce lett a világ legértékesebb fociegyüttese.

A Cim-Bom becenévű Galatasaray otthona a Türk Telekom Arena. Ez a mintegy 53 ezer néző befogadására alkalmas stadion arról is híres, hogy jó ideig tartotta a decibelrekordot, s éppen a Fenerbahce elleni rangadón volt 131,76 decibel a hangerő. Ezt döntötték meg az NFL-es Seattle Seahawks drukkerei a CenturyLink Fielden (137,6 decibel), majd a szintén NFL-es Kansas City Chiefs szurkolói az Arrowhead Stadionban (142,2 decibel). Sokan nemes egyszerűséggel csak „a Pokolnak” nevezik a Galatasaray stadionját. Nyilvánvaló, hogy ez leginkább a vizuális pompa (petárdák, fáklyák, füst, dobok, zászlók, óriásplakátok, stb.) és - még a mérkőzés kezdete előtt induló és az lefújás pillanatáig tartó - a vendégekre nehezedő folyamatos pszichológiai nyomás miatt.

Természetesen a „sárga kanárik” becenevű Fenerbahce csapatának sincs oka a panaszra. Otthona, a 2000-es évek elején teljesen felújított, átépített és 53715 fős Sükrü Saracoglu stadion leginkább egy ékszerdobozhoz hasonlítható. Ezen létesítmény esetében nem elcsépelt a „luxus” szó és nem csak a lelátók alatti különböző üzeletekről szól, hanem például arról is, hogy a VIP-helyek mindennel fel vannak szerelve, ami szemnek és szájnak ingere (TV-képernyők, internet, tárgyalóhelyek, luxuskörülmények közötti étel- és italfogyasztás, stb.) és számtalan olyan ülés van a stadionban, melyek az élő közvetítés és a visszajátszás megtekintésére alkalmas LCD-monitorokat tartalmaznak. Egyébként ez a stadion volt az utolsó UEFA Kupa-döntőnek a helyszíne, hiszen - mint ismeretes - a 2009-2010-es idénytől kezdve már Európa Liga néven fut a második számú európai kupasorozat.

Üdvözlet a pokolból

Nem érzékeny lelkűeknek való a Galatasaray-Fenerbahce focirangadó. Viszonylag köztudott dolog, hogy rendkívül heves vérmérsékletűek a török szurkolók, s a focivilág egyik legjelentősebb összecsapásának számító isztambuli városi rangadó óriási kihívási jelent a rendőrség számára. Nem csak az nagyon gyakori eset, hogy a pályán szabadulnak el az indulatok, hanem a nézőtéren és a stadionon kívül is menetrendszerűek az összetűzések és verekedések. Gyakori jelenség a huliganizmus. Ez nem csak a gúnyolódásban merül ki, és nem is csak abban, hogy sértő megjegyzéseket írnak a zászlókra vagy molinókra. Olyan hatalmas a két klub rajongói közötti gyűlölet, hogy olykor már nem csak a stadionbeli úgymond „szokásos” törés-zúzás, holmi káromkodás és tűzijáték vagy utcai zavargások szintjén lehet beszélni erről, és még csak nem is csak arról lehet értekezni, hogy a Galatasaray-Fenerbahce találkozó előtt, alatt vagy után meddig és hogyan randalíroztak Isztambul utcáin a drukkerek, hanem arról is, hogy mennyi - az isztambuli focirangadóhoz köthető - erőszakos incidens volt egész Törökországban. Ezek után talán felesleges említeni, hogy Fenerbahce-Galatasaray találkozó a legnézettebb focimérkőzés Törökországban.

Nyerő lehet a szabálytalanság

Mivel szinte garantált, hogy a nézőtéren elszabadulnak az indulatok, számolni kell azzal, hogy a játékosok nem tudják függetleníteni magukat a történénesektől. Ráadásul számukra még a presztízsről is szól az isztambuli derbi. Ezek miatt érdemesnek tűnik a szabálytalanságok vagy büntetőlapok számára tippelni, esetleg talán még arra is, hogy lesz-e büntető a mérkőzésen. Az esetek többségében jó tippnek bizonyulhat az is, hogy mindkét csapat szerez gólt, mint ahogyan az is, hogy egy gólnál több lesz a találkozón. Általában az otthon játszó csapat szokott diadalmaskodni, így - természetesen az együttesek aktuális formájának figyelembevétele után - nyerő lehet a hazai győzelmes tipp is.