Név: Jelszó:  
2008.05.12, hétfő


Népszerű cikkek:


Kiemelt események:

Agassi megleckézteti a fiatalokat

A negyedik helyen kiemelt amerikai simán bejutott a negyeddöntőbe a kanadai mesteren, miután 6-4, 6-2 arányban kiütötte a német Nicolas Kiefert. A 35 éves Agassi a közönség egyik kedvence ezen a versenyen, és attól föggetlenül, hogy "csak" negyedik a kiemelési listán, már-már a döntő felé kacsingat. Az elődöntőért kell egyelőre megküzdenie, ahol a hatodik kiemelt Gaston Gaudioval találkozik, aki Tommy Robredót verte meg 6-3, 7-6-ra.

Az első helyen kiemelt Rafael Nadal is bejutott a negyeddöntőbe, 6-4, 6-4-es győzelemmel a francia Sebastien Grosjean felett. Mindkettejüknek öt-öt breakpontja volt, csakhogy míg Nadalnak kettőt sikerült érvényesítenie, addig Grosjeannak egy sem jött össze.

Greg Rusedski is szépen halad előre, miután megverte a horvát Mario Ancicot (6-2, 3-6, 6-2), Paul-Henri-Mathieu, aki az első körben Andy Roddickot búcsúztatta, most a belga Olivier Rochus skalpját gyűjtötte be 6-1, 6-2 arányban - következő ellenfele pedig a szlovák Karol Beck lesz, aki nem mást, mint Nikolay Davydenkót búcsúztatta 6-4, 3-6, 7-6 arányban.

Mai tippünk: Mathieu vs. Beck --- Mathieu; Nadal vs. Puerta --- Nadal; Gaudio vs. Agassi --- Gaudio; Hrbaty vs. Rusedski --- Rusedski.

Korábbi cikkek: