Név: Jelszó:  
2010.08.01, vasárnap


Népszerű cikkek:

Kiemelt események

BL: Inter - Chelsea

| Egyéb
2010 feb 24

Bajnokok Ligája

Nagyon döntetlennek érzem ezt a mérkőzést. Mourinho bármennyire is ismeri a Chelseat, és ennek a csapatnak az alapjait ő rakta le, legyőzni nem fogja tudni őket. Kevés ahhoz az Inter kerete. Még akkor is, ha elöl már elég erősek Eto'o, Milito és Balotelli mellé érkezett Pandev is, bár azt nem tudom, hogy ő játszhat e a bl-ben, de nélküle is a támadószekcióval nincs nagy baj. Viszont nagy kérdés, hogy a középpályássor mennyire tudja kiszolgálni őket. A másik pedig, hogy sokkal nagyobb tempót diktál majd a Chelsea, mint amilyenhez az olaszok hozzá vannak szokva a bajnoki mérkőzéseken. Tehát hazai győzelmet semmiképp sem tartok elképzelhetőnek, de egy döntetlenre jók lehetnek Mourinho fiai, aztán majd a visszavágón Angliában kikapnak és búcsúznak a Bl-től, úgy, mint minden évben. Térjünk rá a Chelseare. Amennyire ismeri Mourinho a Chelseat, annyira ismeri Anncelotti az egész bajnokságot és ezzel együtt az Intert is. Tudja, hogy mire számíthat tőlük és ennek megfelelően készíti fel csapatát. Valamint annak tudatában, hogy tisztában van vele, a visszavágón hazai pályán szinte biztosan behúzzák majd a mérkőzést. Így neki akár már egy döntetlen is jó lehet ezen a találkozón. Nagyon ismeri tehát mindkét edző az ellenfél csapatát és éppen emiatt óvatosak lesznek, egyik csapat sem fog nekiugrani a másiknak. Jobb a Chelsea, de az oda-visszavágós lebonyolításban az első meccsen, Olaszországban szerintem egy döntetlenre jó lehet ez az Inter. Az azért sokat számít, hogy Mourinho ül az Inter padján. A védekezést jól megfoja szervezni és ha Drogba vagy Lampard ennek ellenére is betalálna, akkor főként Eto'o személyében, van játékos, aki válaszoljon erre. 0:0, vagy 1:1es döntetlen a tippem.

tipp: X
odds: 3,20
iroda: Gamebookers
(Írta: jax)

Fórum - Bajnokok Ligája 2009/10

Hozzászólások

    Még nincsenek hozzászólások, legyél te az első!