Montenegró - Lengyelország
- Írta: Pisti1987
- 2012 június 20
- Kosárlabda
- Szólj hozzá!

Ahogyan az 1. fordulóban, úgy a 3.-ban is a montenegrói lányok mérkőzését néztem ki magamnak. Úgy vélem a szerbek után, a 3 legjobb játékosát nélkülözni kénytelen lengyeleket is szétszedik hazai pályán, márpedig a bukik nem rakták túl magasra a handicap határt, ami nekünk csak jó. 7 ponttal feltétlenül jobbak hazai pályán ettől a lengyel válogatottól, sőt semlegesen is illene ennyit közé tenniük. Montenegrót tartom az egyik legerősebbnek a selejtezőt játszó csapatok közül. Vegy nagyon erős kezdőjük, a kispadjuk már jóval vékonyabb, de egyrészt a vetélytárrsaké sem jobb, másrészt ez nem egy világverseny ahol naponta, de min. 2 naponta játszanak komoly tétmeccseket. A selejtezőkben több ideje van pihenni a kulcsembereknek, sok meccsük edzőmeccs jellegű, így 30-32 perceket simán pályán lehetnek Dubljevicék, negyedenkénti 2-2,5 percig meg a fiatalok tudják tehermentesíteni őket. Emellett végig nagyon harcosan, motiváltan játszanak, hatalmas győzni akarással. A szerbek ellen láthattuk, hogy mit jelent a csapat számára a Skerovic-Murphy-Dubljevic-Perovanovic négyes, hiszen a 85 szerzett pontból 81-et (!!) ők szereztek. Ott 17 ponttal győztek a hazaiak az ellen a szerb csapat ellen, amelytől szerintem semmivel nem erősebb a lengyel.
A legyeleknél óriási érvágás a Bibrzycka- Kobryn-Leciejewska hármas kiválása, hiszen ők az alfája és omegája ennek a csapatnak, a pontok nagy része tőlük várható, valamint a szellemi vezérek is ők voltak. Bibrzycka és Leciejewska sérüléséből lábadozik, Kobryn 2 a WNBA-ben szerepel. Hiányukban elmondható, hogy nincs klasszis a csapatban, sőt nemzetközi téren ismeretlennek számító játékosok alkotják a válogatottat. Rajtuk kívül még Mowlik és Mieloszynska sem lehet ott a selejtezőkön, de az ő hiányuk nem akkora érvágás. Így pedig a továbbjutás is veszélyben van, hiszen hiába van a csoportjukban 2 B diviziós gárda is (az észtek és a svájciak), a szintén tartalékos szerbekkel meg fog gyűlni a bajuk a 2. helyért folytatott versenyben. Nehéz bárkit is kiemelni jelenlegi keretükből, talán Piekarska, Majewsksa vagy Skobel az, aki jobb a többitől, de a klubjaikban ők is csak 6-7 pontos játékosok, és ezzel mindent elmondtam a lengyel válogatott erősségeiről.
Sima meccsre számítok, ahol a montenegrói lányok, a szerbek után a lengyelekben is tudatosítják, hogy a csoport 1. helye csak is hozzájuk kerülhet.
Tipp: Montenegró -6,5 pont
Odds: 1,90
Iroda: Bet365
Megtekintve 415 alkalommal
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások, legyél te az első!
Regisztrálj vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz!
10.000 Forint bónusz! a megszerzéshez 6-szor kell 10.000 Forintot megforgatnimagyarul is elérhető
gyors kifizetések
Regisztrálj itt
11.000 Forint ingyenes fogadás! első vesztes fogadásod értékét visszakapod 11.000 Forintigmagyarul is elérhető
próbáld ki kockázatmentesen ezt az irodát
Regisztrálj itt
61 vendég, 44 felhasználó látogatja a weboldalt most.
jax, akagi1, Angelina87, ragadozo93, Henky32, ab_aevo, vonez, afrikailajos, Ifa666, Latzka, pato10kiki, oakland23, szumos, Lufu, meki20, slow, chriss87, RedMunchen2010, Pozzato, VaQ, Szugez, Lacapi, slick85, mezrajaed, bhse, alexthebest, Leander, Pikaa, bgj420, Cesc18, Kagawa, hurkabalint, vmlinuz, Scuderia13, csacsi1899, hege1010, artur33, csacsa44, Torrero17, Irtis, fjazej, Sacreston







Sportfogadás mobilon