2008.05.12, hétfő
Népszerű cikkek:
Kiemelt események:
Nyertes és vesztes mesterek Montrealban
A francia Paul-Henri Mathieu igencsak meglepte a teniszvilágot azzal, hogy 7-5, 6-3 arányban végzett a harmadik helyen kiemelt Andy Roddickkal a Montrealban zajló mestertornán. A francia fiú eddig mind a nyolc mérkőzését elveszítette a legjobb 10 közé tartozó játékosoktól, és mint ahogyan a meccs után fogalmazott:
"Szeretem a nagy mérkőzéseket. Sok sérülésem volt tavaly, és most próbálkozom a visszatéréssel és ez a mai csak növelte az önbizalmamat."
Mathieu következő ellenlábasa honfitársa, Arnaud Clément lesz a második körben, miután a selejtezőkből érkezett francia 2-6, 6-3, 6-3 arányban bizonyult jobbnak az argentin Hosé Acasusónál.
Az ausztrál Hewitt ugyan kisétált a pályára, és 4-3 arányban vezetett is az első szettben a francia, selejtezős Florent Serra ellen, de kénytelen volt faladni a mérkőzést gyomorfájdalmai miatt. Pályafutása során ez volt mindössze a második alkalom, hogy Hewitt betegség miatt nem játszik le egy mérkőzést. Az eddig lejátszott 504 mérkőzés mellett 1999-ben történt ilyen eset.
"Nem voltam képes semmit lenyelni az elmúlt három-négy napban, ami igazán tönkrevágott, hiszen nem volt semmi energiám és most is gyengének érzem magam." - nyilatkozta az ausztrál.
Serra következő ellenfele a horvát Mario Ancic lesz.
Rafael Nadal saját Davis Kupa csapattársával, Carlos Moyával végzett 6-3, 6-7, 6-3 arányban a továbbjutásért. A Roland Garros idei bajnoka két és fél óra alatt intézte el honfitársát, egyben edzőpartnerét a második fordulós helyért, ahol a brazil Ricardo Melloval találkozik.
S ha már a spanyoloknál tartunk, Juan Carlos Ferrero 6-3, 6-2 arányban győzte le a hetedik helyen kiemelt argentin Guillermo Coriát, (akitől Umagban kapott ki, s aki később tornagyőztes is lett a horvát tengerparti városban) és következő ellenlábasa David Ferrer nevű szintén spanyol játékos lesz (utóbbi Fabrice Santorót verte meg 3-6, 6-1, 6-2 arányban).
A 13. helyre rangsorolt horvát Ivan Ljubicic és a 14. helyen kiemelt Radek Stepanek (cseh) is elbúcsúzott Montrealtól: előbbi 1-6, 7-5, 6-3-ra veszített az amerikai Taylor Denttől, utóbbi pedig a svéd Robin Söderlinggel szemben maradt alul 6-3, 6-4 arányban.
A másik svéd, Thomas Johansson a horvát Ivo Karlovicot ütötte ki 6-1, 7-5-re, a marokkói Younes El Aynaoui pedig elkönyvelhet magának egy szép győzelmet a spanyol Feliciano Lopez felett (7-6, 6-3).
Mai tippünk: Mirnyi vs. Rusedski --- Rusedski; Nadal vs. Mello --- Nadal; Gaudio vs. Carlsen --- Gaudio; Ancic vs. Serra --- Ancic; Björkman vs. Agassi --- Agassi; Ferrero vs. Ferrer --- Ferrero.
Korábbi cikkek:
Kezdőknek
Fogadási tipusok
Elemzések
Mai mérközéslista
- Futball »
- Jégkorong »
- Kosárlabda »
- Kézilabda
Előzetesek
Segédeszközök
Póker és Kaszinó
Póker
Tippjáték
- Mai tippek »
- Toplista »
- Új tipp »
- Szabályzat
| Kezdő tippjáték | Haladó tippjáték | ||
| 1 | DORCO6 (53.5) | 1 | hargitomi (73.75) |
| 2 | Várda64 (36) | 2 | titti7 (46.91) |
| 3 | Lacapi (13.75) | 3 | mannelig (40.8) |
100%-os első feltöltés bónusz egészen 35 euróig minden új játékos számára! Töltsd fel számládat 2500 – 9000 forint értékben és az Expekt megduplázza a feltöltött összeget. További részletekért, klikk ide.
Most a Sportingbet egy nagyon jó ajánlattal jön az új játékosaik számára.
Töltsd fel számládat, legalább 2.500 forinttal (10 EUR, 15 $), majd tegyél meg egy minimum 500 forintos fogadást és bónuszként 5.000 forintot kapsz ajándékba.
Ha még nincs Sportingbetes számlád, akkor klikk ide.
A Bwin elinditotta a pontgyűjtögetős programját, a b'inside-ot, ahol az összegyüjtött pontokkal vásárolhatsz különböző dolgokat. Minnél többet játsszasz valós pénzzel, annál több pontot tudsz összegyüjteni, s igy annál jobb státuszod lehet.
További részletekért klikk ide.
14 vendég, 9 tag
hargitomi, tibi181818, titti7, jera, ab_aevo, encsike987, meszi414, baloghgabor, mistvan

