Kedden a negyeddöntőkkel folytatódik az Ausztrál nyílt teniszbajnokság. A valaha volt legjobbak közül Federer és Djokovic is pályán, de ahhoz hogy egy újabb klasszikust láthassunk közöttük, túl kell jutniuk Berdychen és Nishikorin. Mindent figyelembe véve óriási meglepetés lenne ha borulna a papírforma, de azt is csak a bolondok gondolhatták hogy a szerb világelső öt szettig húzza Simon ellen.

Robog a Fedexpressz

Roger Federer érdekeset húzott a télen, és a megbeszéltek szerint távozó Edberg helyett Ljubicic került az edzői teambe. Ez két dolog miatt is furcsa. Az egyik hogy a svéd Federer gyerekkori példaképe volt, egy korszak meghatározó játékosa, világelső, többszörös GS-győztes, nyilvánvalóan felnézett rá. Mint a szerva-röpte egyik nagy doktora, tudott is neki újat mutatni, egyértelmű hogy sokkal jobb lett a svájci világsztár játéka mint volt pár éve. Ezzel szemben a horvát nem volt több mint egy nagy szervás, aki ugyan volt harmadik is a világranglistán, de legjobb eredménye egy Garros elődöntő, és egy, azaz 1 Masters trófea. És akkor már nem is írom, hogy Federer többnyire verte őt, így érdekes lehet amikor Ljubo próbálja rávezetni valamire hogy ezt nem így kéne :) A másik érdekesség hogy még Raonic is úgy látta, a horváttal már nem fejlődhet tovább, és maga mellé vette Moyát. Minő véletlen, pont a kanadai kalapálta el Rogert a brisbane-i döntőben.

Federer-Roger-tenisz-001

Roger Federer. (Fotó: Tigre Municipio / Flickr)

Szóval érdekes lesz hogy mit hoznak ki ebből, mindenesetre sokan már most temetik Federert (butaság). Szerintem nagy koponya volt Edberg, sokat köszönhet neki Fed, és biztosan hiányozni fognak a meglátásai - de majd meglátjuk. Ha már Brisbane, ott egyből egy fináléval nyitotta az évet az öreg, voltak nagyon jó és közepes meccsei is, az utolsó pedig leégés. Hozzá kell tenni hogy betegség, kisebb nátha hátráltatta. Melbourne-be már egészségesen érkezett, ennek megfelelően edzőmérkőzés jelleggel verte Basilashvilit, majd kiosztott 25 ászt Dolgopolovnak. Dimitrov megint kellemetlenkedett, egy-másfél szetten keresztül nemigen találta helyét a svájci, és kellett egy-két ordas hiba is a bolgártól hogy megforduljon a mérkőzés. Goffin ellen azonban megint parádésan játszott, a kis belgának köze nem volt a meccshez, cirka másfél óra alatt ki lett végezve. Azonban az hogy az első komolyabb ellenállást tanusító ellenfél bonyodalmakat okozott neki itt és Brisbane-ben is, nem jó jel, kissé megbízhatatlannak érzem most Rogert.

Tippelj itt az Australian Open mérkőzéseire és nyerj!!!

Mr. Negyeddöntő nem szeretne megállni

Tomas Berdych pedig pont az a típusú teniszező aki képes megszorítani a legjobbakat is. Kevésbé kezdte jól a szezont, de ha Djokovic veri az embert azon nincs szégyellnivaló. Azon a bizonyos dohai elődöntőn egyébként állta a sarat, úgy tette szorossá a szerb elleni csörtét hogy riasztó a mérlege vele szemben. Challenger szintű ellenfeleit viszont könnyedén, szettveszteség nélkü verte, de ami fontosabb, hogy első nehezebb feladatát, Kyrgiost is magabiztosan intézte el, mindössze egy szettben dobta le a láncot. Ez mindenképp pozitívum a tavalyi évhez képest, ami az ő mércéjéhez képest meglehetősen gyengére sikeredett. Bautista-Agut ellen is volt off módban, de tegyük hozzá hogy a spanyol élete teniszét hozza ebben a januárban. Nem tudom mit evett bejgli helyett, de aucklandi győzelme után közvetlenül Melbourne-ben is menetelni kezdett, ráadásul tette ezt öt szettekben, fáradtnak mégsem látszott. Az út során verte Isnert, Tsongát (mindkettőt döntőszettben 2-1 -re) és Cilicet is, szóval akár azt is lehetne mondani hogy Berdych bravúrgyőzelmet aratott. Nagy panasz nem lehet rá, viszont a bréklehetőségek kihasználásán van mit javítani, az a 4/22 meglehetősen botrányos. Nem tört meg, és végül győzött a jobb, illetve az igazság, szóval Tomas tovább masírozott.

Berdych-Tomas-tenisz-027

Tomas Berdych. Fotó: lev radin/Shutterstock.com

És ott lehet is esélye. Wimbledoni döntőjétől eltekintve legsikeresebb major tornájáról van szó, zsinórban hatodjára jut el a legjobb nyolcig, az utóbbi két évben pedig elődöntőt is játszhatott. Roger Federernek viszont nem igazán megy az utóbbi időben a Melbourne Parkban, 2010-es győzelme óta még csak finálét sem játszhatott. Persze nem emiatt adódhat sansz a cseh előtt, de még csak nem is a 6-14 -es h2h miatt, hanem hogy a GS-ek közül kapta már el Wimbledonban, a US Openen és még további kedvenc pályái közül Cincyben is. Berdych kellemetlen ellenfél, mert ha elkapja a fonalat, sülnek a szervák és a nagy tenyeres, ráadásul a labdát olyan szépen teszi egyik sarokból a másikba, és olyan szögeket tud ütni, amikre csak kevesen képesek. Láthattuk hogy egyetlen értékelhető ellenfele, Dimitrov ellen szenvedett egy keveset Roger, szerintem ugyanúgy szorongathat Berdych is, pláne hogy Tomas mostanában még Djokovicnak is ellenfele tud lenni. Aztán hogy mire lesz elég? Valószínűleg csak a tisztes helytállásra. Sajnos a határokat kegyetlen jól lőtték be, az over-under például 36,5, azaz 3 szett vagy több.

Mi jöhet egy rémálomszerű meccs után?

Novak Djokovic egyértelműen a világ legjobbja, így legnagyobb, szinte egyedüli esélyese az Australian Opennek, pláne hogy mumusa, Wawrinka már kiesett. Lassan másfél éve parádés a teljesítménye, tavaly január óta minden tornán döntőbe jutott ahol elindult, és az idei évet is dohai tornagyőzelemmel kezdte. Sőt, a Simon elleni negyedik körös találkozóra zsinórban 11 szettveszteség nélküli sikerrel a háta mögött érkezett, pedig Federer, Nadal, Berdych is az áldozatok között volt. A francia ellen remek mérleggel bír, tökéletesen fekszik neki a játéka, mégis megszenvedett vele. Úgy tűnik Gilou képes a legrosszabbat kihozni belőle, hiszen már Párizsban is kabarémeccset játszottak rengeteg hibával, de ezt most sikerült megfejelni. Djoko kereken száz hibát ütött, ami egészen elképesztő, én nem emlékszem hogy valaha ennyit összehozott volna. Az ötödik szettben azért összeszedte magát, és ez az ami igazán félelmetes, ez a mentális keménység és magabiztosság. Ha szorul a hurok, mindig megrázza magát, mintha csak saját határait feszegetné. És megint sikerült tágítani, nem csoda hogy szinte röhögött, poénkodott amikor interjúra kérték.

Djokovic-Novak-tenisz-041

Novak Djokovic. Fotó: Marko Rupena/Shutterstock.com

Kei Nishikorival nem ismeretlenek egymás számára, és nem csak a közös szponzor miatt. Már nyolcadszor találkoznak kedd este, és ebből kettőt meg is tudott nyerni a japán. Jó tudni hogy Bázelben egy sérült, New Yorkban egy teljesen szétesett Nolét ejtett ki, aki akkor vette feleségül Jelenát, várták első babájukat, és sem fizikailag, sem fejben nem volt a topon - eddigi karrierje során talán utoljára. Hasonló stílusúak, de ha Kei aggresszívebb alapvonaljátéka pontossággal is párosul, akár itt is lehetne meglepetés. Elég hullámzó a teljesítménye, az első körben nagyszerű játékkal verte Kohlschreibert, a harmadikban GGL-lel szemben megszenvedett, ápolni is kellett a csuklóját, legutóbb viszont ismét jól és kevés hibával játszott, igaz Tsonga is bűnrossz volt, és nem teljesen fitt. Elég nehéz hova tenni Nishit, az biztos hogy a legjobb tenisze elég lehet egy nem éppen csúcsformát mutató, bár így is borzasztó erős Nole ellen.

A torna eddigi eredményei után talán nem kelt felháborodást ha meglepetést várok a negyeddöntőkre. Persze nem nagyot, aligha fog kiesni Fed vagy Djoko, szóval lehet egy újabb epik összecsapásuk az elődöntőben. De egy-egy szett erejéig dominálhat Berdych és Nishikori is. Nagyobb esélyt látok az ázsiai fiú részsikerére, de nagyon remélem szenzációs és szoros mérkőzéseket láthatunk.

  • ATP Australian Open tipp

    Nishikori +6,5 game

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Roger Federer. Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com