Az első kör lezárultával elismerően csettintettem: így kell kezdeni egy major tornát, remek teljesítményekkel, parádés mérkőzésekkel és rekordokkal. Azonban a második kör váratlanul folytatódott a szerdai hajnalon, több játékos teljesítménye visszaesett (igaz a szél nem volt gyenge), egyesek jelentősen feljavultak, és több sokkoló meglepetést is tartogatott a játéknap. A forduló fele még hátravan, reméljük hogy nem lesznek ilyen váratlan fordulatok.

Hasít az új amerikai generáció

Az előző nap említettem hogy meglepően sok amerikai játékos van még versenyben, főként fiatalok. A sokat szidott utánpótlás ontja magából a tehetségeket, most elsősorban Tiafoe-t és Escobedót hozom fel példaként. Frances hozta a tutit két napja, egyáltalán nem okozott csalódást, amikor Kukushkin kissé váratlanul nyert egy szettet, feljebb kapcsolt és lesimázta a kazahot. Ezúttal nem esélyes, sőt, generációjának legjobbja, Sascha Zverev ellen abszolút underdog. Valahol érthető, a német titán már most a top tíz közelében van, ebben az évben szinte biztosan megérkezik oda. De a korából adódóan még szétszórt, sokszor szenvedősebben hozza a kötelezőt mint a meglepetést. Ez történt az első fordulóban is, egy ponton úgy elveszítette a fonalat hogy zsinórban bukta a játékokat, törte az ütőt, amit az egyébként jól játszó Haase ki is használt. 1-2 és brékhátrányban a duplabrékhez volt két labdája a hollandnak, de ott elkezdett teniszezni az időben lenyugvó Zverev is - el sem hiszem mekkora legenda lesz belőle. Viszont ezeket az üresjáratokat ki lehet használni, Tiafoe élhet az eséllyel. Egyértelmű hogy a német megy tovább, de 1.16-ért totál értéktelen, egy overben több fantázia van. 

Alexander Zverev tenisz fekvo 001

Sascha Zverev. Fotó: Tatiana/Flickr

Ernesto Escobedo még dinamikusabban fejlődik mint honfitársa, aki követi a challengereket, valószínűleg egyet is ért ebben. Édesapja szintén teniszezett, a srác 16 évesen már futures tornákon ért el eredményeket. Tavaly 20 évesen egy szinttel feljebb ért be, a ch-sikerek mellett pár amerikai tornán is feltűnt, idén meg úgy tűnik egyből a Touron kezd. Nem olyan magas mint Fritz vagy Zverev, kifejezetten lassú lábon, de a tenyeres és kétkezes fonák ütései élményszámba mennek, és a szervája is hatékony. A kvaliból jutott fel, majd az utóbbi hónapok egyik felfedezettjét, a friss Chennai-i döntős Medvedevet is legyőzte. Ferrer papíron sokkal keményebb dió lesz, de a spanyol már nem az igazi. Ezt mutatja az is hogy idén mindössze két győztes meccse van, pedig a korábbi években többnyire tornagyőzelemmel a zsebében érkezett Melbourne-be. Brisbane-ben Thompson, Aucklandben Haase verte, régen ilyen elő nem fordulhatott volna. A wildcard playoff győztesét, Jasikát bedarálta, de Escobedo biztos nagyobb csatára kényszeríti majd. Új korszak kezdődik, ezek a fiatalok sorban állnak és kopogtatnak a Tour ajtaján. Láthattuk hogy Opelka is hogy nyomta le Goffint, Zverev miket művel, szóval egyáltalán nem elképzelhetetlen számomra hogy az amerikai megszorongassa a kifulladóban lévő Ferrert. Az over 35,5 -re van belőve, egy kicsit alá licitálva nem lehet gond a tippel. 

Újabb rekordok Doktor Ivótól

Karlovic a legmagasabb, a leggyorsabb DK-ban ütött szerva birtokosa, legtöbb ászt ütő játékos ésatöbbi, de az első fordulóban újabb fejezetet nyitott a tenisz históriáskönyvében. Zeballos-szal hatalmas meccset vívtak, az esélytelennek tartott argentín kétszettes előnyre tett szert, majd jöttek a horvát percei - órái. Egyenlített, majd kezdett szerválni a döntő szettben. A tény tudatában nem sok esélyt adtam Zeballosnak, de bírta a nyomást hogy mindig neki kell meccsben maradnia, és egészen 21-20 -ig tartotta magát. Ezzel ők játszottak a torna történetének leghosszabb mérkőzését, és Karlo az egy meccsen ütött legtöbb ász mezőt is kipipálta, 75-ig eljutott. A lassan 38 éves szervagép minden bizonnyal fáradt lesz, nem kevés az az 5,5 óra amit pályán töltött.

Tippelj ITT az Australian Open mérkőzéseire és nyerj!!!

Így van sansza a hazai Whittingtonnak is, aki Pavlasek legyőzése után ismét borítaná a papírformát. Pedig nem egy nagy forma az auszi, nekem egy extra nélküli átlagos játékosnak tűnik. Az adogatásait többnyire magabiztosan hozta a cseh ellen, és ez elég is hogy egy első szett overt ajánljak. Karlovic meccsei általában egyszerűek mint a faék, a szerváját próbálgatják, de brékelni nem tudják, az öreg pedig (hacsak az ellenfél nem követ el nagy hibákat) becélozza a tb-t. Idén mindhárom mérkőzése rövidítéssel kezdődött. Nyilván halálán lesz előbb vagy utóbb, szóval még inkább valószínű hogy a fogadójátékokra kevesebb energiát fordít majd. Így egy első szett 10,5 game over 1.66-ért megfelelő ajánlatnak tűnik, ebbe még egy késői brék is belefér. Egyébként nagyon nagy belféknek, vagy tényleg hullafáradtnak kell lennie ahhoz hogy ez a nulla ausztrál megüsse, de azért az oddszok elindultak felfelé, már 1.3 a horvát. 

A nap (nem túl erős) tippjei

Az első fordulóhoz képest több játékos is mást mutatott a másodikban, ez kicsit bizonytalanná tett. De Fognini mellett így sem lehet elmenni, pláne ilyen szorzón.  A hangulatember olasz életében változások vannak, Pennetta babát vár, és még az is lehet hogy az apaság olyan jó hatással lesz rá, mint volt Djokovicra vagy Murray-re. Feliciano Lopezt három szettben győzte le az első körben, ami Fabio esetében igen ritka. Most még akkor sem került hullámvölgybe amikor bréklabdák sokasága ellenére sem jött össze a brék, vagy meccslabdákat hibázott, simán kézben tartotta a meccset, amihez azért valljuk be, a spanyol rengeteg hibája is kellett. Paire következik, aki hozzá hasonló habitusú játékos, de ha pusztán az alapképességeket vesszük figyelembe, akkor elmondható hogy a francia elmarad tőle, mert Fogna nagyjából top 5 szint lenne ha komolyan venné a teniszt. Benoit a veterán Haason jutott túl egy villámgyors meccsen, ami nem csak azért tartott másfél óráig mert a német feladta két szoros szettet követően. Paire gyorsított ahol tudott, mindent egyből próbált megoldani, ilyen rövid idő alatt is ütött 22 ászt, és rengeteg fonák nyerőt - bár a tenyereséről meg minden outra szállt. Amennyiben az olasznak lesz kedve játszani, és tartja a két nappal ezelőtti formát (és a közel 90%-ban nyert első szervákat), akkor sok kérdés nincs, a gall olykor magát is megveri, hát még ha ellenfél is van. 

Fognini-Fabio-fekvo-tenisz-021

Fabio Fognini. Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com

Thiem ahogy vártam, szenvedősen hozta az első meccsét, nem fog ő sokáig menni. Nem írom le többször mert már én unom, legyen elég annyi hogy egy évvel ezelőtti önmagához képest gyenge. Jordan Thompson személyében megkapta azt az ausztrált aki eddig a legtöbb érzelmet váltotta ki a közönségből, nagyon egymásra találtak két napja. Joao Sousa ellen kétszettes hátrányban volt, szinte esélytelennek tűnt hogy akár egy játszmát is nyerjen, olyan rosszul ment neki. Aztán a portugál kezdett elfogyni, Thompson feljavult, a közönség pedig megőrült, hihetetlen milyen hangulatot teremtettek, még streamen keresztül is. Természetesen a játékos is eksztázisban játszott ezek után, ha megint létrejön ez a “kapcsolat”, akkor bármit el tudok képzelni. Az aussie-t ha elkapja a gépszíj képes nagy játékra, parádézva verte Ferrert Brisbane-ben, ugyanott Kokkinakis-szal párban esélytelenként végigverték a klasszis páros mezőnyt. Legalább egy szettre valószínűleg jó lesz most is, de mint azt az elején leszögeztem, ezeket inkább kisebb téttel ajánlom (a megszokott 8-9 -es erősség helyett 6-os).  

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: David Ferrer. Fotó: Celso Pupo/Shutterstock.com