Hétfő hajnalban kezdetét veszi az Australian Open. Elcsépelt, de igaz, nagyon várós szezon első kiemelt eseménye lesz Melbourne-ben. Hosszú idő után végre csata van a világelsőségért, a mögöttük lévő bolyból 6-8 játékos lehet partiban a nagyobb tornagyőzelmekért, és rég érkezett egyszerre ennyi fiatal tehetség a Tourra. Remekül indul a torna is, pályán lesz két korábbi győztes két svájci személyében, az új világelső és további öt ausztrál is - a jó hangulat garantált. 

Korán fel kell pörögni

A legjobb kiemeltek szinte mind olyan kellemetlen ellenféllel kezdenek, akikre oda kell figyelni, mert nem ijednek meg a lehetőségtől. Kivéve Murray-t akinek Marchenko annyira nem okozhat gondot, hogy papíron 1-2 bréknyi különbség a realitás, szettenként. Stan Wawrinka számára Klizan nehezebb feladat lesz, a szlovák több meglepetést is okozott már nagy tornákon, és tavaly 500-as tornákon is villogott. Nála továbbra is nagy kérdés a fizikai állapota (Sydney-ben is feladta a meccsét), de mentálisan sem biztos hogy egyben van, egymást követő hét sittel fejezte be a szezont és újabb kettőt tett hozzá januárban. Ha rendben lenne hozhatná az overt (29.5 1.72) a hagyományosan lassan kezdő svájcival, így nem nyúlnék hozzá. Waw honfitársa Roger Federer is visszatért, nem az igazi, de jobb mint amit fél év kihagyás után várna az ember. Így szerintem nem fog bajba kerülni Jürgen Melzer ellen, ha Evanst és Gasquet-t is két szettben le tudta rendezni, akkor itt is megoldható, de az oddsz elég gyenge (3-0 1.52). Az osztrák nagy játékos volt, csak messze került 6-8 évvel ezelőtti önmagától, látványosan kifelé tart a teniszből, jelenlegi állapotában örülhet hogy a selejtezőn túljutott. És akkor még szerencséje hogy nem egy fu(tta)tógép ellen kell játszani, mert Bécsben Ramos, Chennai-ban pedig Chung ellen esett szét teljesen. 

Roger Federer fekvo 064

Roger Federer. Fotó: Tatiana/Flickr

Cilic szettvesztése annál valószínűbb, bárki képes arra hogy kibabráljon vele, pláne Janowicz. A lengyel maga az őserő, emellett ügyesen variálja a játékot ejtésekkel, pörgetésekkel, ha mellé állna egy pszicho brigád, top tízes lehetne. Tavaly hosszú hónapok kihagyása után nyár végén tért vissza, és voltak egész korrekt meccsei (challenger tornagyőzelme is), New Yorkban Djokovictól is lopott szettet. Kellemetlen stílusa van váratlan ütésekkel, nem csoda hogy Cilic eddigi két találkozásuk alkalmával megszenvedett vele. Két éve a DK-n döntőszettben ugyan nyert, de négy éve kikapott tőle Párizsban. Igaz akkor Jerzy bombaformában volt, a Kohlschreiber, Cilic, Murray, Tipsarevic, Simon útvonalon Masters-döntőig menetelt! A fizikai állapota kérdőjeles, de egy próbát megér a 33,5 game felett (1.72), ami két ilyen nagy szervástól akár három szettben is lejöhet. Marinnak nagyon fel kell kötnie a gatyát.

Tippelj ITT az AO mérkőzéseire ls nyerj!!!

Nishikorinak sem árt, neki is olyan ellenfelet hozott a sorsolás aki képes meglepetést okozni, Kuznetsov verte már a top közeli Ferrert is GS-n. Januárban két meccsét láttam és az az érzésem hogy sok volt a bejgli meg a party, még nem áll készen a teniszre. Amikor Tsonga nyomás alá helyezte hibát hibára halmozott, de Sydney-ben Evans ellen is bűnrosszul kezdett, majd hiába jött vissza, hosszúra ütött mindent. Egyébként utóbbi tornán elődöntőbe jutott, de nem kell elájulni tőle, kétszer is úgy ment tovább hogy feladta ellenfele. Minden attól függ milyen lábbal kel fel, ha jobb napja van akkor Kei-nek az elejétől a végéig koncentrálnia kell, ha hozza az idei formát akkor a félgőz is elég. Tavaly két major tornán is találkoztak és mindkétszer simázott a japán, de a triplázásra nem tennék egy kanyit sem, túl lassú kezdő Nishikori. Idei első meccsén Donaldson ellen is duplabréket bukott le, de GS-ken is okozott már kellemetlen perceket az érte szorítóknak, elég megemlíteni Bolelli, Evans vagy Paire nevét. Élőben lesz érdemes követni, ha a top tíz képviselője hozza a szintjét, akkor atomjaira fogja szedni ezt a "félkész" Andrejt, és érdemes a hendire menni. 

Ausztrál dömping

Az ausztrálok elkerülték a nagy neveket, de így is reflektorfényben lesznek. Kyrgios az egyik legnagyobb hazai reménység, Eliast kutyakötelessége pillanatok alatt lecsapni a pályáról. Győzelme nem foroghat veszélyben, 1.08-ért egy tipikus major tornás megakombi banker tippje. Másik topjátékosuk Tomic, akinek nem lesz ilyen könnyű dolga. Nem is azért mert Bellucci személyében olyan ellenfelet sodort útjába a sorsolás aki szintén egy trükkös spíler, hanem saját állapota miatt. Télen ment a fogadkozás, top tíz, tornagyőzelmek, de a szezont rémesen kezdte. Konkrétan ilyen rosszul még nem indította az ausztrál nyarat, sem Brisbane-ben, sem a Kooyong Classic-on nem sikerült győznie. Szerinte remek mérkőzéseket játszott és készen áll, de az aussie tenisz egyik nagy alakja, John Fitzgerald aggódik érte. Állítólag a kemény edzések és alapozás után beleállt egy durva diétába, és közel öt kilót fogyott (honnan? :O). Fitzgerald azt mondta: “Amikor az első fordulóban kiesel Brisbane-ben és nem játszol egy másik tornát, nincs elég időd formába lendülni. Nem nézett ki jól, aggódom Bernard miatt” Ugyan először még value-nak gondoltam 1.44 -ért Thomaz ellen, de inkább hiszek a híreknek és maximum tippjátékba ajánlom. 

Tomic-Bernard-fekvo-tenisz-018

Bernard Tomic. Fotó: pdrocha/Shutterstock.com

Ahogy Tomic, úgy De Minaur szorzója is emelkedett nyitás óta. Legutóbb feladta a Kuznetsov elleni mérkőzését, és nem találtam pontos infót hogy ez mennyiben befolyásolja a Melzer elleni első főtáblás derbijét. Nem nyúlnék hozzá ahogy a Groth-Darcishoz sem. Sam bitang nagy szerva birtokosa, jobb napján érinthetetlen, de mostanában szinte soha sincs jó napja. Live betet javaslok hozzá. Duckworth és Lorenzi viszont biztosan belefut egy hosszú meccsbe. Az aussie Fucsó korosztálya, gyakorlatilag a mi Marcink sikereit a háttérből figyelhette, hogy aztán a felnőttek között mégis többre vigye - pedig nem egy zseni. Tavaly zárta legjobb évét, Brisbane-ben párosban döntőt játszhatott, a US Openen Haase-t megverte, Tsongát négy szettre kényszerítette, öt challenger tornagyőzelméből pedig hármat húzott be az elmúlt szezonban. Mindezt úgy hogy az ausztrál nyár végén megsérült a könyöke, majd csuklóját törte, tehát nem kevés kényszerpihenőt írtak neki elő. Erősen zárt, három challenger döntővel amikből kettőt meg is nyert. Lorenzi szintén jó szívvel emlékszik vissza 2016-ra. Közel a pályafutása vége felé végre sikerült egy jól megérdemelt tornát nyernie, Kitzbühelben nőtt a mezőny fölé. Nagyjából egy szinten vannak, mindketten nagy küzdők, szívből játszanak, ugyanakkor bolondok, és nem elég stabilak ahhoz hogy egy mérkőzéset ugyanazon a színvonalon hozzanak le. Nem Simon szintű, automatikusan ötszetteseket játszó játékosok, de annak 2.0 -s verziói. Egyértelműen overt - és inkább olasz sikert - várok, méghozzá a tipikus GS-fogadást, a 3,5 szett felett opciót. 

Egy másik mérkőzés amit ilyen tippre jónak érzek az Rublev és Lu csörtéje. A fiatal orosz gyakorlatilag overre van kalibrálva, adott a jó szervája és támadóütései, de még hebrencs. A tajvani sem százas, pont a napokban láttam Medvedev ellen szétesni, tálcán kínálta a győzelmet. Az adogatása padlót fogott, és minden második ütést a hálóba vert. Itt 1.66 az odds, de félek attól hogy a tapasztalat kisegíti az ázsiai fiút. Túl sok a meccs, vissza kell fogni a tippelést :)

  • ATP Australian Open tipp

    Lorenzi-Duckworth 3,5 szett felett

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Marin Cilic. Fotó: pdrocha/Shutterstock.com