Ahogy azt a hét elején taglaltam, Nadal visszaesése miatt már az elődöntőben találkozik a két rivális, Novak és Rafa. Monacóban negyedszer, összesen pedig már negyvenharmadjára (23-19 Nadalnak). Minden idők egyik legnagyobb párbaja ez, az Open érában ez rekord. A másik ágon két olyan teniszező csap össze akiknek kvalitásaik ellenére ritkán adatik meg egy döntő ilyen nagy tornán, így attól a meccstől inkább ódzkodnék, főleg hogy a láthatóan jobb formában lévő Monfilsnak bőven negatív a mérlege Berdych ellen.

Kezd kínos lenni

Nadal-Rafael-tenisz-036

Rafael Nadal. Fotó: Maxisport/Shutterstock.com

Az az utóbbi években nyilvánvalóvá vált hogy Nadal teste nem bírja azt a terhelést amit kap, egymás után érik a sérülések. Ami nagyobb baj, hogy amikor egészséges, akkor sem nyújt olyan teljesítményt amilyet tőle megszokhattunk. Állítása szerint ez pusztán önbizalom kérdése, hát higgyük is el neki. Azt az önbizalmat nem mostanában szerzi vissza, csúnyán visszacsúszott a világranglistán, nyert meccseket képes elbukni (Fognini és Raonic ellen), és rengeteg hibával játszik. Monte Carlo mindig is az egyik kedvenc helyszíne volt, zsinórban nyerte a tornákat itt, de nem a hétvégén szerzi a következő trófeát. Már Isner ellen is elbénázta a második szettet, de amit ma Ferrer ellen művelt, tökéletesen megmutatta az összes gondját, illetve hogy miért nem hívhatjuk többet salakkirálynak. A korábbi dominanciának és magabiztosságnak ugyanis jele sincs, az a védjegynek számító pörgetett tenyeres is a lehető legritkábban villant. Pedig ez az a Ferrer akit világéletében bucira vert, akinél a nadrág már a bemelegítésnél tele van. És így sem megy. Az első szett kritikán aluli volt, Nadal mindössze 4 nyerőt ütött, ketten összesen durván háromszor annyit hibáztak mint ahány nyerő ütésük volt. És mindezt úgy, hogy mindketten középre, a T-vonal környékére pakolták vissza a labdákat. Rafa mindenesetre a duplabréket kis híján eljátszotta, a másodikban pedig ez be is következett. A Pitbull nagyot hajtott, de egy már agyonnyert meccset az igazi Nadal nem ad le. A harmadik szett maga volt a kabaré, Ferrer megint szétesett, így majd háromórás gigászi küzdelemben jutott tovább a korábbi világelső - de legbelül talán ő is tudja, felesleges volt.

A nagy hadjárat első állomása

Mert Djokovics olyan évet repeszt mint 4 éve, amikor kis híján történelmi szezont futott. Akkor Nadal fölé kerekedett, zsinórban verte, a spanyol láthatóan nem tudott mit kezdeni a kirobbanó formában lévő szerbbel, még salakon sem. Ki tudja mi lett volna ha Federer nem állítja meg Djokovicsot a Garros elődöntőjében, abban az évben elsőként. Talán már akkor megtörte volna Rafa párizsi egyeduralmát, és meglenne a karrier Grand Slam. Idén viszont nagyon úgy tűnik, még közelebb kerül hozzá, szinte csak ő ronthatja el. Shanghai óta az összes nagy tornát ő nyerte, a Mastersek közül Párizsban, Indian Wellsben, Miamiban, az Ausztrál Opent, és az év végi vb-t is. A napokban ismét megnyerte a Laureus év sportembere díját, és Nadalt is megelőzte a világranglista élén töltött heteket figyelembe véve. Minden szép, minden jó, és most Monte Carlo salakján kezdené meg a nagy hadjáratot. Eddig több mint bíztató, ossza a bageleket, szettvesztés közelében sem volt. Nem mondhatni hogy parádézik, de látszik rajta mennyire magabiztos, és amint szüksége lesz rá, magasabb fordulatszámra kapcsol, ahogy tette azt az elmúlt időszakban.

Djokovic-Novak-tenisz-030

Novak Djokovic. Fotó: Olga Besnard/Shutterstock.com


Ha megveri Nadalt, azzal ismét megtörheti a hispánt, ahogy 4 éve tette. Őket nézve, nem tudom elképzelni hogy ne nyerjen két szettben Djokovic (2,28 az unibeten). Nadal nem tud végig stabilan, hibák nélkül játszani, pláne két hosszú meccs után. Az önbizalom is az egyik oldalon az egekben, a másikon romokban. Utoljára a tavalyi Garroson találkoztak, azóta ég és föld a két játékos teljesítménye, a sok sérülés sajnos rányomta bélyegét a korábbi salakkirály teljesítményére, elsősorban mentálisan taccsra téve. Korábban talán elképzelhetetlen lett volna, de most ezen a borításon is 1,46 van a szerb győzelmére. Nem sok, de jelen pillanatban ez a realitás. A győzelme biztosnak tűnik, csak azért nem megy nagyobb téttel, mert a hét elején már Nolénak adtam a serleget. Holnap kiderül tényleg ajándék volt-e.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Novak Djokovic. (Fotó: Yann Caradec / Flickr)