Az All England Clubban az első két kiemelt került a döntőbe, így joggal mondhatjuk hogy létrejött az álomdöntő, amire mindenki várt. De talán még többen kívántak még egy esélyt a sportág ikonikus alakjának, Federernek, hogy meglegyen a régóta várt nyolcadik wimbledoni siker. Minden esélye megvan rá, mert hiába félelmetes az utóbbi háromnegyed év Djokovica, Roger olyan teniszt tett a pályára az elmúlt két hétben hogy a kort és a megerőltető szettek számát figyelmen kivül hagyva muszáj őt tekinteni favoritnak.

Az elmúlt két hét

Djokovic-Novak-tenisz-028

Novak Djokovic. Fotó: Neale Cousland/Shutterstock.com

A világelső egyetlen meccstől eltekintve simán oldotta meg a nehezebb feladatokat is. Kohlschreiber, Tomic, Cilic, Gasquet nem egyszerű feladat ezen a borításon, de Nole szettet sem engedett. Kevin Anderson viszont komoly próba elé állította, még a döntőszettben sem volt olyan sima mint azt vártuk. Jól játszik, de szerintem nyomot hagyott benne a párizsi történet. Gondoljunk bele milyen rossz érzés lehet amikor már csak egy lépésre van a karrier Grand Slamtől, megveri a salakkirály Nadalt is, erre jön egy Wawrinka és élete teniszét teszi a pályára. Talán ez is közrejátszik abban hogy a megszokottnál több hibával játszik, bár az is látszik hogy csak annyit ad ki magából ami minden szetthez kell, nem pörgött még teljes fordulatszámon. Federer viszont igen. Már az első fordulókban is meggyőzőbb volt, de amit az elődöntőben művelt, azt úgy hívják űrtenisz. Murray-vel az utóbbi évek egyik legjobb, legszínvonalasabb meccsét hozták össze, olyan tempóban és olyan ütésekkel, ami emberfeletti. A brit hiába próbált meg minden tőle telhetőt, kevés volt. Az év játékában a 14 perc alatt semmi negyvenről állt fel, ütött ászt második adogatásra, jöttek a pazar elütések, comeonok, de Fedex mint egy expressz, megállíthatatlan volt. Végig aggresszíven, de szinte hiba nélkül játszott, folyamatos nyomás alatt tartva ellenfelét. Aki a világ egyik legjobb fogadója, de ahogy az utóbbi 10+ meccsen Simonon kivül senkinek, úgy Andynek sem sikerült elvennie a svájci adogatását. Fed gyorsan ki is jelentette, hogy életében nem szervált még ilyen jól. Azt már mindenki más teszi hozzá hogy ez a performansz talán még a fénykorában mutatottnál is jobb volt. Arra hogy ez elég lesz-e Djokovic ellen, udvariasan csak annyit mondott, nem tudja, majd meglátjuk.

A rivalizálás folytatódik

Pedig ismerik egymást mint a rossz pénzt, sok újat már nem tudnak mutatni sem nekünk, sem egymásnak. Ez lesz a negyvenedik meccsük, ebből kerek húsz végződött Roger győzelmével. Érdekes hogy megannyi nagy meccset játszottak, de csak kétszer major torna fináléjában. A legutóbbit például tavaly ugyanitt egy sokáig emlékezetes meccsen, támpontnak talán megteszi. A szerb 2-1, 5-2 re is vezetett, meccslabdája is volt, amikor valami megtört, és bukta a szettet 5-7 -re. A döntőszettre összekapta magát, de segített egy szokásonak mondható ápolási szünet is, így helyre tudta tenni a dolgokat. Akkor azt mondtuk, az öt szett már sok Federernek, soha nem fog újabb GS-t nyerni… Azóta többször is összefutottak, az utóbbi két derbi pedig ismét Nole győzelmet hozott, Indian Wellsben és Rómában. De ne feledjük mindkettő lassabb borítás, ami sokkal inkább kedvez Djokónak.

Tippelj itt a döntőre és nyerj!

Egyébként jobb passzban van mint kerek egy esztendeje, hihetetlen milyen éve van, az átkozott Garrost leszámítva minden fontos címet besöpört. A magabiztossága mellett a játéka is fejlődött, a szervája sokkal megbízhatóbb lett, a második adogatás meg a legjobb a mezőnyben. Ki hinné, de ezen a tornán alig ütött kevesebb ászt mint nagy riválisa. Federer pedig még jobb formában van mint akkor volt. Az utóbbi két évben nagyot változott a játéka. Nagyobb ütő, Edberg, és a kor arra mutatott rá hogy egy sokkal támadóbb szellemű, a pontokat lehetőleg minél hamarabb a hálónál befejező játékstílus lehet a nyerő. És láss csodát, tényleg az.

Ki lesz a jobb?

Vannak teniszezők akik birtokában vannak egy olyan játéknak ami legjobb formájában verhetetlen. Ezek a klasszisok. Vannak akik ezt mindig hozni tudják, legalábbis arra a pár játékra ami eldönti a lényegi kérdéseket. Ezt Djokovic fejlesztette tökélyre, ő napjaink csillagharcosa. De amit Federer mutatott ezen a tornán, az még neki is sok lehet. Murray ellen igazi szupercsillagharcossá vált a svájci, néhány csak elvi síkon létező ütés bemutatása után én azt vártam hogy dagadjanak az izmok, beszőküljön, és kék legyen a szeme. Lehet hogy a szerb a világ legjobb fogadója, de nem sokkal marad el tőle a skót sem, és láttuk hogy pazar formában mire volt elég. Szettre sem. Amiben még jó barátja előtt jár, az a második szerva és a mentális ereje. De mindkettő kuka, ha folyamatosan jönnek az érinthetetlen adogatások, mert ha valaki így szervál füvön, az ellen nincs ellenszer. Nincs és kész, pont. Egyébként ha esne az eső (benne van a pakliban), azzal sem lenne beljebb, mert akkor behúzzák a tetőt. Federer legerősebb borítása a fű és a fedett pálya. Akinél ezúttal az erőnlétre, és az esetleges öt szettre sem lehet panasz, bő három órával töltött kevesebbet pályán. Ami magát a teniszt, a mostani játékát és a körülményeket illeti, egyértelmű hogy Roger a favorit.   

Federer-Roger-tenisz-023

Roger Federer. Fotó: Stuart Slavicky/Shutterstock.com

Van azért ami ellene szól. Még egyszer azt az űrteniszt játszani nehéz, és azt se felejtsük el, ha valakit meg lehet törni, az a svájci. Fejben soha nem volt olyan erős mint Novak, emlékezzünk csak arra hogy Nadal berobbanása mennyire visszavetette, majd Djokovic ellen is többször megremegett, volt hogy két meccslabdáról bukott el vele szemben, úgy hogy az csak minden mindegy alapon belevágott a szervába. Már évek óta nem nyert GS-t, tavaly is hiába jött vissza a sírból, azzal a lélektani előnnyel nem tudott élni, így gyakorlatilag ő vesztette el azt is. Utolsó esélye lehet -megint. Ez még nyomást is helyezhet rá, 17 major serleg ide vagy oda. Én viszont egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből legutóbbi meccsét, így csak a pozitív dolgokat vízionálva kénytelen vagyok vele menni. Jobban örültem volna ha 2,5 felett adják Federert, de így sem rossz. Djokovic harmadszor, vagy Fed nyolcadszor? Mikor ha nem most Roger?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Centerpálya Wimbledonban.