Csütörtökön pár játék híján minden mérkőzést le tudtak játszani, összesen öt percre ha megállt a játék. Ahhoz képest hogy egész napra esőt írtak, nagyon jól jártunk, de úgy néz ki többen nem erre számítottak, és nem tudtak kellően felpörögni. A füves menők közül kiesett Karlovic, Müller, Baghdatis és Olivetti is, de szintén óriási meglepetésként hatott hogy Dolgopolov Evanstól, Ferrer Mahut-től, Thiem pedig Vesely-től kapott ki három szettben. Nézzünk egy-két olyan meccset ahol aligha borul minden.

GS-győztes életművészek csatája

Feliciano Lopez és Fabio Fognini sok mindenben hasonlít egymásra. Mindketten a top húsz környékén vannak egy ideje, egyaránt hangulatemberek, és párosban mindketten felértek a csúcsra és GS-tornát tudtak nyerni. Viszont amíg az olasz elsősorban salakon szokott remekelni, addig Feliciano spanyol létére füvön. Játéka tökéletesen illik erre a borításra, nagy szervák, a más felületen idegesítően erőltetett fonák nyesések, és remek hálójáték jellemzi. Korábban kétszer nyerte Eastbourne-t, döntőzött Londonban és Wimbledonban is hozta a korrekt eredményeket, de a tavalyi szezonja kuka volt. Kikapott Groth-tól, Lutól, és ami a legdurvább volt, hogy itt Basilashvili öt szettben legyőzte. Mint elmondta, javítani szeretne, de egyelőre nem úgy alakultak az elmúlt hetek ahogy azt ő eltervezte, még nem nyert meccset füvön. A védelmében meg kell jegyezni hogy Stuttgartba a párizsi döntőről ugrott be, mint friss GS-bajnok, aligha pörgött fel rá (Cilic ellen pedig ki lehetett kapni Londonban). Az első fordulókat nehezen szokta venni, major tornákon többször is hosszú csatába keveredik no name figurákkal, de ezúttal nem lehetett rá panasz, az ezen a borításon mindig veszélyes Ramet három szettben küldte haza. A statisztikái szépen mutatnak, jó formában van.

Lopez-Feliciano-fekvo-tenisz-007

Feliciano Lopez. Fotó: Carine06/Flickr

Fognini viszont nem hazudtolta meg önmagát, döntőszettet játszott Delbonis-szal aki tényleg csak ezen az egy tornán merészkedik fűre, ráadásul 0-3 -ról kellett fordítania az utolsó játszmában, igen kemény roncsderbi volt két salakon kivül fogalmatlan fickótól. Az egyik korábbi előzetesben említettem hogy régóta nem nyert mérkőzést, mint aki kedvét vesztette, még Rómában sem érdekelte hogy alázza őt GGL. Egy győzelemtől nem hinném hogy szárnyra kapna, ráadásul Lopez komoly ellenfél ezen a borításon. Az olasz nem érzi jól magát füvön, pályája csúcsán nyert tornát ilyen körülmények között, de az utóbbi években az első füves pályás teniszező megállította. Továbbá az sem segíti hogy ő tegnap is játszott, Delbonis elleni mérkőzése nagy részét tegnap tolták le. Eddig egyszer találkozott Lopezzel, az ősszel sima háromban kapott ki New Yorkban. Nagyjából ugyanezt várom a számára még kedvezőtlenebb előjelek miatt. Feli Lopez szeret lúzerkedni, a 3-0 így talán merész (pedig az unibet kínálatában 2.65), de a lazább szetthendinek gond nélkül le kell jönnie. Persze a tegnapi csillaghullás után már nem vehetünk semmit sem biztosra.

Del Potro-Wawrinka a nap csúcsmeccse

Szintén két GS-győztes csap össze később, de Delpo és Stan egyesben számít bajnoknak. Az argentín nagyon jó versenyző alkat, szenzációs teniszező és egy szerethető figura, de sajnálatos módon a sérülések tönkreteszik a pályafutását. Simán ott lehetne minden nagy torna végjátékában, ne feledjük, top négyes is volt anno. Még tavasszal tért vissza, de csak szépen lassan kezd formába lendülni, és kérdéses hogy lesz-e olyan jó valaha mint régen. A Garrost kihagyta hogy a füves szezonra alaposan fel tudjon készülni, de eddig elég vegyes a kép, Kohlschreiber és Isner is viszonylag simán verte meg. Az itteni első mérkőzését könnyedén nyerte, de Robert-t ismerve ebben a gall keze is benne van. Wawrinka is a vártnál simábban jutott tovább, Fritz szinte magát verte. A fiatal amerikai mintha izgult volna, rendre rossz döntést hozott, ami főleg a hálójátékában volt szembetűnő, hol előkészítés nélkül ment fel, hol elrontotta az ütést. A svájci önmagához képest nem teniszezett rosszul, túlzott optimizmusra azonban nincs oka. A szervákat igen rossz százalékban ütötte be, és sok hibával is játszott, igaz szép nyerőkkel kompenzált. Meglepően magas oddsz van a sikerére amit nem tudok hova tenni. Látni kell hogy Delpo még nincs kész, az adogatása gyakran akadozik, nem elég élesek az ütései és a fonákja is gyenge. Mindenki ismeri a két játékost, és a szituációt, szóval nem szaporítom tovább a szót: borzasztóan örülnék ha az argentín magára találna, de egy jobb teniszező ellen még nincs esélye, így még füvön is van érték Stan sikerében.

Stanislas-Wawrinka-fekvo-tenisz-033

Stanislas Wawrinka. Fotó: lev radin/Shutterstock.com

Érdekesebb párosítások

Egyre élesedik a helyzet, már most is akad olyan párosítás amit kötelező nézni. A fentieken kivül ilyen lesz például a Kyrgios-Brown ütközet. Mindketten szeretnek bohóckodni, ösztönből, gyorsan játszanak, és a fű a kedvenc borításuk, csak az ausztrál több szinttel van a német felett. Federer ismét egy hazai fiú tündérmeséjének vethet véget (Evans), Djokovicot pedig Querrey tesztelheti - persze ahhoz kevés lesz. Egy másik amerikai nagyobb eséllyel indul harcba, ő pedig Steve Johnson. Nem kimondottan füves pályás teniszező, valamiért nem szokott jól szerepelni ilyen borításon, Kozlov például rommá verte. Aztán Steve beindult, Londonban negyeddöntőzött, Nottinghamben élete első tornagyőzelmét szerezte meg, és itt is két szettveszteség nélküli győzelmet aratott. Az út során ütötte Gasquet-t, Kevin Andersont, Cuevast, Chardy-t. Látva az örömét, illetve az őt ért ünneplést, biztos vagyok abban hogy olyan önbizalomfröccsöt kapott aminek a US Open Series alatt majd hasznát veszi, talán még lesz belőle teniszező.

Tippelj Wimbledonra ITT és nyerj!!!

Dimitrovval viszont nehéz dolga lesz. A bolgárt lehúztam, nem hittem benne, de egy-két kisebb megingástól eltekintve kimondottan jól és eltökélten játszott Simon ellen, ráadásul amikor a nagy kapaszkodó gall kétszettes hátrányból kapaszkodott, nem esett szét, pedig az elmúlt hetek fényében nem lett volna meglepő. Szerintem megint nyerni fog (1.61), jó formában van, és hátha végre maga mögött tudja hagyni démonait. Herbert és Mahut ezúttal nem csak egymás mellett, de egymással szemben állva is játszanak. Nico természetesen favorit, több okból is. Először is napjaink egyik legjobb füves specialistája, másrészről most alázta szét Ferrert. Párostársa mondjuk Kohlit küldte haza, de Dzumhur ellen szenvedett, nem tudni milyen lábbal kel fel pénteken. Mahut valószínűleg nyer, de 1.3 -ért nem látok benne értéket, az over valószínűleg jobb ötlet.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Juan Martín del Potro. Fotó: lev radin/Shutterstock.com