A középső vasárnap beiktatása remekül sikerült, minden elmaradt mérkőzést be tudtak pótolni, így minden mehet tovább az előre eltervezettek szerint. A hétfő a nyolcaddöntőké, a nyolc meccset egytől egyig le szeretnék játszani. Djokovic kiesésével két topfavorit maradt, de sem Federer, sem Murray nem engedhet meg magának kihagyást, elég ritka hogy a torna ilyen fázisában 1.1 felett tehetünk mindkét sztárra.

Meddig él a bravúrszabály?

Teniszben van egy olyan “szabály”, hogy aki nagy meglepetést hajt végre, az a következő meccsén meg sem közelíti azt a teljesítményt és kiesik. Nico Mahut csak papíron borította a papírformát, Ferrer ugyanis nem számít jó füves játékosnak, ráadásul anyira formán kivül van hogy azt már nézni fáj. Talán ezért nem is fogott rajta ez a különös átok. Ellenben Sam Querrey az év szenzációját okozta azzal hogy az előző körben le tudta győzni Djokovicot. Most kiderül milyen hatással lesz rá a nagy siker. Kezdjük Mahut-vel aki az egyik legjobb füves és páros játékossá nőtte ki magát az utóbbi években. A francia sokáig inkább csak arról volt ismert hogy a valaha volt leghosszabb mérkőzésen részt vett, mint ismert ő kapott ki itt Isnertől döntőszett 70-68 -ra. De elkezdett egyre komolyabban foglalkozni a párossal, talán ez is segített neki hogy sikerüljön az áttörés. Három éve nyerte első tornáját, azóta s-Hertogenboscht kisajátította, idén zsinórban harmadjára győzött le mindenkit Hollandiában. Emellett egy newporti tornagyőzelme van, azaz a négy cím mindegyikét ezen a borításon szerezte. Játéka nagyon passzol fűre, remekül adogat és bármit meg tud oldani a hálónál, ami a szerva-röptéhez elengedhetetlen, labdamenetben pedig előszeretettel nyesi a labdát. Wimbledonban eddig elkerülték a komolyabb sikerek, de ez az ő éve lehet. Klein után a topjátékos David Ferrert is három szettben, simán verte, de Herbertnek sem sok esélye volt ellene, azt is annak köszönheti hogy tökéletesen ismeri párostársát, és közvetlenül az esőszünetet követően be tudott vinni egy ütést. Nagyon szépen menetel Mahut, talán soha nem volt ilyen magabiztos. Djokovic már nincs az ágán, vajon hol a végállomás?

Nicolas Mahut

Nicolas Mahut (Fotó: Bruno Girin)

A tettes Querrey, ő takarította el az útból a szerbet. Hatalmas meglepetés volt ez, kérdés hogy mennyit vett ki az amerikaiból. Ezt a bravúrszabályt arra szokták alapozni hogy ahhoz hogy megverj egy nyilvánvalóan jobb játékost, végig ott kell lenned, és életed teniszét kell játszani. Ez nagyon lefáraszt, ráadásul egy ilyen nagy siker után jóval nehezebb felpörögni is - és akkor a nagyobbra duzzadt arcot majd koppanást ne is vegyük ide. Nagyon sok összetevője van annak a győzelemnek. Querrey nagy szervás, többnyire jól tartotta magát a labdamenetek során is, de egy jó Nole így is megette volna. Csakhogy a szerb nem volt jó. Az első nap kétszettes hátrányba került, piszok rosszul teniszezett, valószínűleg csak az eső mentette meg. A második nap viszont az volt a veszte. Legalább négyszer kellett félbeszakítani a mérkőzést, így pedig nem tudta elkapni a ritmust a világelső, és csak egyre frusztráltabb, feszültebb lett, az pedig soha nem jó ómen. Állítólag nem is volt százas, de ezt csak ő tudhatja.

Tippelj ITT Wimbledonra és nyerj!!!

Nem szabad elvenni semmit Sam érdemeiből, de elsősorban nem ő nyerte meg a mérkőzést. Már csak azért sem mert ő többnyire besül ilyen szituációkban, hogy messzire ne menjünk, az első körben Rosol ellen is mindig megremegett amikor volt esélye lezárni a szettet, majd a meccset. Ez igen gyakorivá vált, ha Sam végig semmire hozza az adogatását, az sem jelent semmit, mert amikor ki kell szerválni, mindig bajban van, csak idén 5-6 ilyen alkalom volt. A frissesség sem az ő oldalán van, a csehet nagyon hosszú öt szett alatt intézte el, Bellucci lesimázása után pedig Djokovic ellen kellett két napon keresztül 110 %-on koncentrálni, ami főleg a negyedik szettben volt kritikus, folyamatosan bajban volt és 11 bréklabdát kellett hárítania. Biztos vagyok benne hogy elsősorban mentálisan lefárasztotta ez a meccs, ráadásul remek támpont hogy pár hete játszottak és akkor Mahut egy elvesztett rövidítést követően brékekkel fordított. Jobb formában van a francia, sokkal magabiztosabb mint a küszöbben rendre megbotló amerikai, és minden bizonnyal kipihentebb is. Egyértelműen őt várom a következő körben.

Nehéz meccs elé néz Murray és Federer is

Nyilván szórakoztatóbb meccs lesz az egykori US Open-döntő visszavágója Nishikori és Cilic között. A horvát remek füves játékosnak számít, ha jönnek a szervái akkor nem sok esély van ellene, ráadásul egy képzett teniszezőről van szó aki labdamenetben sem jön zavarba, le tud játszani bárkit. Eddig meglepően simán halad, bár a sorsolása nem volt túl nehéz. A japán már korántsem érzi ilyen jól magát ezen a borításon, hiába játszik gyors teniszt, valahogy nem érzi a terepet, amiben szerepet játszik hogy ütőerő tekintetében elmarad a legjobbaktól, és nem ér olyan könnyen a labdák mögé ilyen körülmények között. Főleg Benneteau ellen szenvedett is eleget, itt ne azt a magabiztos japánt várjuk akit az év nagy részében. Cilic-csel mindig szoros derbiket játszanak, így az overt meg lehet húzni, de Marin szorzója is nagyon csábító 2.2 körül.

Djokovic kiesésével a topfavorit a korábbi bajnok, Andy Murray lett, aki szintén nehéz ellenfelet kapott. Nick Kyrgios az egyik legígéretesebb fiatal, aki brutális ütőerejét, pimasz megoldásait és gyors szerváit itt tudja a legjobban kamatoztatni. Pár éve pont itt robbant be a köztudatba, amikor zöldfülüként Nadalt szimplán kiszerválta. Idén nem ilyen magabiztos, minden körben meggyűlt a baja ellenfelével. Stepanek és Feliciano Lopez egy, Brown két szettet nyert ellene. Az adogatása közel sem olyan sebezhetetlen mint ahogy kinéz, ráadásul sok hibával is játszik Kyrgios. A balhé sem maradt el, ezúttal egy szurkolójával volt egy kis összezörrenése. Murray ellen általában nem sok esélye van, mivel az a mezőny talán legjobb fogadó játékosa, és egy nagy taktikus is egyben. Most nincs is parádés formában, szóval most sem valószínű hogy túléli a britet, de zavarba hozhatja. Andynek figyelnie kell hogy ne engedje lendületbe jönni az ausztrált, de félteni nem kell. Lendl jó hatással van rá, vele mindig egy önbizalomtól duzzadó, a támadó teniszt felvállaló játékos lesz belőle. A torna ilyen korai szakaszában nem szokott ilyen nehéz ellenfeleket kapni, de meg fogja oldani, más kérdés hogy az az 1.16 sem túl baráti odds.

Andy Murray fekvo 067

Andy Murray. Fotó: Carine06/Flickr

Roger Federer esetében se gyakori hogy ilyen korán 1.14 -ért tudjunk rá tenni. Ennek megvan az oka, közel sem százszázalékos a svájci. Eddig baj nem érhette, Pella, Willis és Evans is challenger szintű teniszező, Willis még azt sem üti meg. De láthattuk előtte Halléban és Stuttgartban is hogy egy Touron rendszeresen játszó ellenfél meg tudja szorítani a jelenlegi maestrot. Steve Johnson nem is akármilyen formában ütöget. Élete első tornáját nyerte Nottinghamben, amitől nem csak lendületet, de önbizalmat is kapott. Jazirit, Chardy-t és Dimitrovot is könnyedén verte, előtte elkapta Gasquet-t, Kevin Andersont, Cuevast, ha félnie nem is kell Fednek, de nem számíthat könnyű meccsre. Az amerikai nem csak egy egyszerű szervagép, nagyon kemény a tenyeres és a hálónál is nagyon jó, és most olyan szinten a fellegekben jár hogy bármire képes. Wimbledonban még nem volt komolyan tesztelve a korábbi bajnok, szóval nehéz a meccset megtippelni. Két jó adogató, de gyenge fogadó meccsén kis téttel azért nem rossz ötlet az over, főleg ha fúj a szél amit a svájci nem igazán szeret. Nem lesz ez olyan egyszerű mint azt sokan hiszik.

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sam Querrey. Fotó: Diliff/Wikipédia