Az év harmadik Grand Slam tornáját Wimbledonban, füvön rendezik, de aligha lesz más a végkifejlet mint New Yorkban, Melbourne-ben vagy Párizsban volt. Djokovic magasan a mezőny előtt jár, rekordokat döntöget, óriási meglepetés lenne ha nem ő nyerne ismét a szigetországban. Az ágrajz sok érdekességet rejt, ideje kivesézni.

Az első negyed

Novak Djokovic az őt megillető egyes számmal az ágrajz tetején. Nem mondhatni hogy csúcsformában lenne, történelmi Garros-győzelme óta pályára sem lépett, mégis nehéz elképzelni hogy bárki is letaszítsa a trónról - zsinórban harmadjára, összesen negyedjére nyerhet az All England Clubban. Párizsi diadala nem kis tett volt. Ezzel meglett a karrier Grand Slam, egyszerre birtokolja az öt legfontosabb kupát (a négy GS, és a vb), és még a naptári Grand Slamre is jó esélye van. Sokan még mindig senkinek nézik Nadal vagy Federer mellett, de a számok önmagukért beszélnek, emellett pedig több egykori játékos, szakértő szerint minden idők legkomplettebb, legfittebb, mentálisan legerősebb teniszezője. A sorsolása nem nehéz, de érdekes, könnyen lehet hogy két brittel kezd, majd egy brit ellen fejezi be a melót bő két hét múlva.

Djokovic-Novak-fekvo-tenisz-068

Novak Djokovic. Fotó: pdrocha/Shutterstock.com

A harmadik fordulóban Querrey, a negyedikben Kohlschreiber vagy Mahut lehetne ezen a borításon veszélyes, de három nyert szettig tart a buli, annyira viszont egyik sem erős hogy addig bírja. A negyeddöntőben a McEnroe-val erősítő Raonic megdolgoztathatja, de még soha nem verte a szerbet, ellenben hétszer kikapott tőle. Az elődöntő elsőre epic csatát hozhat, de a jelenlegi Federer félő hogy addig sem jut el - de erről majd később. Nole mellett eltörpülnek a többiek, de azért nem kutyaütők. Mahut például egy újabb zseniális füves szezonon van túl, egyhuzamban harmadjára nyert tornát Hollandiában. Valamiért Wimbledonban nem tudott még nagyot alkotni, de azúttal akár a negyedik fordulóig is eljuthat. Kohli és Ferrer állhatja útját, de ha reálisak vagyunk, akkor a spanyolt kihúzhatjuk a topjátékosok közül, pláne ezen a borításon. Szörnyű formában van, s-Hertogenboschban a második, Halléban az első ellenfele küldte haza, és ugye már a salakszezonban is mélyen a tőle megszokott standard alatt teljesített.

A második negyed

Roger Federer a felső ág másik sztárja, de tőle korántsem várható magabiztos menetelés. Az Aussie Open után műtötték, a térde után a hátával is bajlódott, kereste azt a bizonyos formát, majd úgy döntött, a Garrost kihagyva próbál rákészülni kedvenc tornájára, Wimbledonra. Finoman szólva nem sikerült. Egy könnyű meccse nem volt, még Jaziri és Struff is szorongatta, a két idén berobbanó ifjú titán elleni veresége (Thiem-Stuttgart és Zverev-Halle) pedig azt jelentette hogy még csak finálét sem játszhatott. Az alibiteniszt ki nem kényszerített hibákkal vegyíti, de ő is elmondta, szenved a szerváival, az egyikből ász lesz, a következőből háló. Kegyetlen nehéz dolga lesz, ha az elődöntőig el is jut, ott nagyon csúnyán meg lesz verve, azt meg senki sem szeretné látni. Az első két kört még így is a kisujjából kéne kiráznia, de utána bepörög a mókuskerék, Dolgopolov után a Monfils, Chardy, Simon, Dimitrov, Johnson ötösfogatból bárki jöhet, de ellenük még a kutya házát sem tenném fel Federerre. Olvastam is egy ötletes kommentet, miszerint a Brexit után hamar jön a Fedexit. Ha ezen a fordulón túljutna akkor jöhetne Cilic vagy Nishikori. Egyik sincs élete formájában, a japán meg is sérült, de leírni nem lehet egyiket sem. Ők egyébként a negyeddöntőben nyomhatnak egy US Open -döntő rematchet, de addig eljutni sem lesz egyszerű, hemzsegnek a szervagépek ezen a részen. Groth, Müller (aki pár nap alatt másodjára is farkasszemet nézhet Cuevas-szal), Karlovic, de így is value-nak tűnik Cilicet vagy Nishikorit tenni mint a negyed nyertesét. Persze a fináléra annyi sanszuk van mint Fucsovicsnak főtáblára jutni.

A harmadik negyed

A még mindig maródi Nadal hiányában a negyed legnagyobb neve Stan Wawrinka. Azonban a svájci messze leggyengébb borítása a fű, negyeddöntőnél tovább egyszer sem jutott itt. A füves szezonban Richard Krajicek, egykori wimbledoni bajnok is segíti felkészülését, de ez eddig nem látszott, egy tornán indult, de Verdasco két szettben verte. Sokat ne várjunk tőle most sem. A Garroson hihetetlenül könnyű sorsolása volt, ez most visszaütött, mert egyik fordulóban sem lehet lazulnia. A szikrázóan tehetséges Fritz-cel kezd, aki egyelőre képes kikapni bármilyen lúzertől is, de láthattuk hogy Federer kiejtéséhez meg nem volt messze. Tipikus veszélyes első fordulós ellenfél. Aztán jöhet Del Potro, aki Fedhez hasonlóan azért hagyta ki az RG-t hogy ide rendesen fel tudjon készülni. Sajnos nagyon távol van legjobbjától, de leírni nem szabad a nagy küzdő argentínt. A harmadik körben Pouille lehetne az ellenfél, majd akár ismét Verdasco, vagy a füves szezonban mindig extra Tomic, és akkor a negyeddöntőben Thiem, Zverev vagy Berdych. Szóval bármelyik körben kieshet, de legkésőbb az elődöntőben biztosan búcsúzik -ott az a Murray várhat rá, aki megverte kedvenc pályáján, Párizsban is. De simán benne van hogy Thiem jut addig, az osztrák egészen félelmetes formába lendült.

Thiem-Dominic-fekvo-tenisz-002

Dominic Thiem. Fotó: Carine06/Flickr

Április óta most először hagyott ki egy hetet, de fáradtnak nem tűnt, eredménylistája ellenben parádés: müncheni döntő, (madridi első kör-Del Potro) római negyeddöntő, nizzai győzelem, Garros-elődöntő, stuttgarti győzelem, Halle újabb elődöntő. Az a tény hogy füvön nem megy neki, megdőlni látszik, a borítás királyát, Federert is le tudta győzni. Az útja neki sem lenne egyszerű, ez a negyed totál kiszámíthatatlan. Florian Mayertől kapott ki a Garry Weber Openen, most az első fordulóban visszavághat, neki pedig lenne miért visszavágni Sascha Zverevnek, mostanában többször is szoros meccsen maradt alul Dominatorral szemben. A fiatal németet érzem itt meglepetésnek, az első két köre kötelező, aztán ha Berdychet üti, az elődöntő sem elképzelhetetlen. Egyre jobb, fűre tökéletesen alkalmas a játéka, és főleg a nagymenők ellen tud komoly teljesítményt az asztalra tenni: a csehet a DK-ban verte kis híján, Nadal ellen meccslabdát rontott, Federert pedig ő is legyőzte. Megjósolhatatlan, túl sok a különböző okokból hullámzóan teniszező név itt, tényleg bárki elődöntős lehet, akár a korábban már lesajnált Berdych is befuthat.

A negyedik negyed

Andy Murray elődöntőjéhez viszont kétség sem férhet. A skót már régen is ott volt minden nagy torna legvégén, de nyernie Lendl érkezéséig nem tudott. Aztán a londoni füvön megtartott olimpián megtört a jég, majd a következő Wimbledont is meg tudta nyerni. Utána jöttek a problémák, szétváltak útjaik, de most ismét összeállt a nagy duó. A korábbi nagy bajnok cseh szerint Murray képes lehet beleköpni Djokovic levesébe, és keresztülhúzhatja annak a naptári GS-ről szőtt terveit. Odáig jutottunk, hogy már csak Andy-nek van esélye a szerb ellen, de az a sansz is csak két-három szettig él. Az Australian Openen és a Roland Garroson is ők játszották a döntőt, minden bizonnyal jön a triplázás. Ha valahol, valamikor van esélye nemezisét legyőzni, az itt és most. Élete talán legjobb formájában van, miközben a szerb korántsem, Párizsban is meg lehetett volna ha nem annyival több pályán töltött perccel a lábában érkezik meg a döntőre. Immár Lendl segítségével, hazai pályán, füvön van a legtöbb keresnivalója, és miután Londont ötödjére is behúzta, az önbizalommal sem lehet gondja.

Murray-Andy-tenisz-029

Andy Murray. Fotó: Yuya Chiu/Shutterstock.com

A sorsolása csak elsőre tűnhet húzósnak, az is csak Lu és Paire után. Ott jöhet Feliciano Lopez vagy Kyrgios (ha eljut addig Stepanek és Brown után), de a spanyol hiába füves specialista, Wimbledonban még nem alkotott maradandót, az ausztrál meg mostanában egyáltalán nem, megint nincs topon. A negyeddöntőben ellenfele lehet Gasquet, Baghdatis, Isner vagy Tsonga is, de közük nem lesz a továbbjutáshoz. Richard mindig leblokkol az elittel szemben, a ciprusi mára tényleg egy bohóc lett, Tsonga lábában nincs meccs, Isner idén nem először, adogatóként ront meccslabdákat (Müller ellen tízet), tb-t alig tud nyerni, valami nincs rendben fejben. Az elődöntőt kitárgyaltuk, onnan bárki jöhet szembe, de aligha állítja meg a britet, elég gáz lenne nem döntőbe jutni. Aztán hogy ott mi lesz? Mondanám hogy most megveri a szerbet, de hogy az unibet kijött a Murray-re adott megemelt szorzóval (5.00), az nem túl jó ómen, elég rossz arányban jönnek be ezek a promók.

Tippek a tornára

Vannak érdekes h2h fogadások a bet365-nél, azaz ki jut messzebbre. Nagyon tetszetős hogy Feliciano Lopez tovább jut mint Ferrer (2.25). Mint említettem, David bűnrossz formában van, és egyébként sem szokott menetelni füvön, míg honfitársa játékához ez a borítás illik leginkább. Előbbinek már az első fordulóban meggyűlhet a baja Selával, de Mahut-vel biztosan, Kohlschreiber pedig minden bizonnyal túl nagy falat lesz számára. Eközben Lopez Ram-et és Fogninit is könnyedén átugorhatja, de Kyrgiost (vagy Stepaneket, esetleg Brownt) is megoldhatja, az ausztrál ellen eddig mindkét meccsét megnyerte, és Nick nem is tűnt elég élesnek, Gasquet és Raonic is simán verte. Egyébként simán rá lehet menni az aussie veretésére is, ha az első körben esik ki Stepa ellen 4.33-s szorzó, ha a másodikban Brownnal szemben az 7.5 -s, ha a harmadikban az 4.5.

Tippelj itt Wimbledonra és nyerj!!!

A nevezd meg a döntősöket opcióra elég tutinak néz ki a Djokovic-Murray, de sajnos ez mindössze 2.75, valószínűleg jobban járnánk ha egyesével megtennénk a meccseiket. Djokovic tornagyőzelme 1.8 -on sem ér sokat, de nagyon tetszik hogy Murray lesz a vesztes döntős. Az ága fentebb kivesézve, nem hinném hogy Zverev, Thiem, Berdych, Gasquet vagy Isner verni tudná egy három nyert szettig tartó mérkőzésen, Tsonga formán kivül, Wawrinkát pedig még salakon is simán legyőzte. Viszont ismerjük, szeret szenvedni, biztosak lehetünk benne hogy megint többet lesz pályán mint Novak. A fáradtság mellett a h2h sem mellette szól, Masterseken már elkapja a szerbet, de GS-eken már kialakulhatott egy mentális gát is, az utóbbi hét major tornáján ötször Djoko jelentette a végállomást. Szerintem van érték 4.00-n abban hogy Andy gratuláló finalista lesz.

  • ATP Wimbledon tipp

    Murray-"Kiesés" pontja: döntő

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Novak Djokovic. Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com