A második forduló első napján kivétel nélkül minden férfi egyes párharcban a favorit jutott tovább. Volt akinek fordítani kellett (Baghdatis), volt akinek ordítani, de a GS-bajnok Cilic is a sírból hozta vissza a meccsét. Nagyjából ugyanerre lehet számítani csütörtökön is, az esélyesek sokkal jobbnak tűnnek mint ellenfeleik.

Wimbledon királya simán juthat tovább

A Londonban tartott GS-t hétszer megnyerő Federer könnyedén tudta le a nyolcadikhoz vezető út első állomását, Dzumhurt. A kis bosnyák nem volt ellenfél, a svájci félgőzzel verte. Roger szokás szerint jól játszik idén is füvön, Halléban automatikusan nyerte a tornát. Az évek során változott a tenisze, régen is nagyszerű volt ezen a borításon, de ezzel az aggresszívabb, szinte megállás nélküli hálójátékkal nagyon nehéz lesz őt megverni. Amíg fizikálisan bírja, megszorítani sem tudják majd, erre a teniszre talán Djokovicot leszámítva senkinek sincs válasza. Itt az igazi kérdés az lesz hogy hogyan bírja a terhelést, azért ne feledjük hogy már évek óta nem nyert hét darab három nyert szettig tartó mérkőzést, ami ugye egy GS sikerhez kell. Éppen ezért kéne minél hamarabb letudni az első héten a meccseit. Dzumhur ellen sikerült, most Querrey jön.

Federer-Roger-tenisz-041

Roger Federer. Fotó: Dana Gardner/Shutterstock.com

Az amerikai sokkal inkább füves pályás játékos, így az irodák is joggal gondolják hogy Big Sam próbára teheti Federert. Én nem ezen a véleményen vagyok. A svájci szerváihoz köze nem lesz, és az utóbbi pár hét tapasztalata alapján a tiebreakben sem bízhat. Fedex Halléban öt meccs alatt játszott hat rövidítést, abból kettőt a hazai pályán ütögető, tehát extra motivált Kohlschreiber, másik kettőt pedig Karlovic ellen. Mindet megnyerte, egytől egyig. Akkor tényleg, miben bízhat Querrey? Nottinghamben végre tornadöntőt játszott múlt héten, ráadásul Istomin ellen, aki még életében nem nyert finálét. Két szettben, 7-6, 7-6 ra kapott ki az amerikai. Szavak nincsenek rá, arra meg főleg hogy a másodikat (duplabrékhátrányból tiebreakre visszahozva, lélektani fölényben) 5-1 -es vezetésről bukta el. Az egymás elleni eredmény sem rózsás, nagyon régen kétszer összefutottak, de mind az öt szettben bréket tudott közétenni a helvét. Ezek után nekem nagyon tetszik az 1,5 a három szettért.

Amikor minden egy irányba mutat

Lopez-Feliciano-fekvo-tenisz-007

Feliciano Lopez. Fotó: Carine06/Flickr

Ha Fucsovics feljutott volna a főtáblára, minden bizonnyal a második körben is láthattuk volna. Helyette azonban Basilashvili él a lehetőséggel. A grúznak füvön semmi más, csak két vesztes meccse volt az idei kvali előtt, de szerencséjére megoldható sorsolást kapott. A már kiégett Hanescu ellen nyitott, majd a vereségeket zsinórban gyűjtő Dustov ellen folytatta. Marci selejtezős kálváriáját mindenki ismeri, már meglepődni sem kell a végeredményen. A főtáblán pedig a tipikus salakos Bagnis várt rá, természetes hogy Nikoloz azt az akadályt is vette. Basilashvili egy átlagos challenger teniszező, Fucsó tényleg verheti a buksit a falba. Az hogy most itt van, elsősorban szerencse. Majd a borítás egyik nagy doktora, Feliciano Lopez megmutatja hol tart. A spanyol nagyon jó, ráadásul balkezes szervával bír, remek a hálójátéka, és a rendszeres nyesegetése is fűre való. Viszont egyáltalán nincs formában, amíg az utóbbi két évben kétszer nyert Eastbourne-ben és kétszer döntőzött a Queens Clubban, addig idén korán esett ki az összes tornán ahol elindult. Azonban az ellenfelek minőségét is érdemes figyelembe venni, Groth és Isner is csak döntő szett tiebreakben verte, de a Nottinghamben őt legyűrő tajvani Lu is sokkal jobb teniszező mint Basilashvili valaha lesz. Égő lenne ha egyáltalán szettet vesztene Lopez.

Tippelj itt Wimbledonra, és nyerj!!!

Groth és Duckworth ausztrál házirangadót tart, ahol az esélyek nagyon egy irányba mutatnak. Utóbbi ugyan minden borításon képes korrekt teljesítményre (egyike azoknak akiket Fucsovics vert a wimbledoni bajnoki címig vezető úton), de teljesítménye túlságosan ingadozó. Kis híján véghezvitte a bravúrt, megpróbált két egymást követő Grand Slamen kétszettes előnyről elbukni, de Jaziri egy láma, és megadta magát döntőszettben. Egyébként ügyes lenne, szépen tereli le ellenfeleit a pályáról, és gyors is. De ha nem lesz labdamenet úgy viszonylag nehéz ezen erényeket kidomborítani. Márpedig Groth ellen rövid pontok várhatók. A leggyorsabb mért szerva birtokosa egész jó formába lendült, pedig a manchesteri challengeren annak ellenére hogy tornát nyert, közel sem volt olyan meggyőző. De azóta ütötte Lopezt, Mischa Zverevet, és itt az első körben Sockot is. Nem is akárhogy, 16 ászt ütött, mindössze három bréklehetőséget engedett, és kegyetlen durva adat hogy 91 %-ban nyerte a pontjait első adogatásaiból. Az amerikai állítólag nem volt százas, de ez a teljesítmény akkor is bravúros. Ha tartani tudja, könnyen veri majd honfitársát is.

Pikáns meccs a centeren

Brown-Dustin-tenisz-003

Dustin Brown. Fotó: marino bocelli/Shutterstock.com

Nadal ezúttal megkapta a centerpályát, az utolsó meccs lesz az övé. Mellé egy kellemetlen ellenfél is jutott, a füves specialista (ránézésre minden fajta füvet imádó) Dustin Brown. A jamaikai-német rasztás srác jó egy éve verte már a spanyolt, de ez itt egy major verseny, jóval nehezebb lesz kivitelezni. Rafa az utóbbi években rendre belefutott egy-egy nagy pofonba már az első fordulókban, Brown pedig pont az a fajta kiszámíthatatlan teniszező akivel nezezen boldogul a salakmenő. Nincs ritmusa a játékának, sokszor eljátssza hogy ütemtelenül belebikáz egy szervába, és ezekből lesz az olyan nyerő return amikkel tele a youtube. Aki úgy gondolja ismét megvicceli Nadalt, az gondolkodhat ezen az oddson: 7,5. A másik kiemelkedő meccs Berdych és Mahut csatája lesz. Mindketten nagyszerű teniszezők, de elmondhatjuk hogy mindketten többre lennének képesek. Persze azért más-más szinten, a különbség zongorázható közöttük. Az egyik GS-bajnok képességekkel bír, a másik pedig hiába nagy zsenije a borításnak, Wimbledonban mindig becsődöl. A cseh Chardyt verte egy kiélezett meccsen, míg a francia Krajinovicot egy még szorosabb találkozón. Alighanem Tomas sikerével végződik a csörte (1,18), nem érzem a meglepetés erejét most Mahut teniszében, de jobban járunk ha nézzük, mert ha mindketten legjobbjukat hozzák, biztos nagy harc lesz.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Roger Federer ( Fotó: MisterMr1 )