Londonban nem viccelnek a felek, tegnap még csoportmeccseket játszottak, ma már az elődöntőket. Igen szép nap elé nézünk, az egyeseknél egy újabb Nadal-Djokovic klasszikust, illetve egy svájci belharcot láthatunk, a párosok versenyében pedig összecsap a világelsőségért gyilkos csatát vívó Rojer/Tecau és a legendás Bryan fivérek.

Köhög vagy altat?

A világelső Djokovic edig nem kápráztatta el a nézőket Londonban sem, megmaradt a párizsi gyengébb forma. Ott ugyan megnyerte a tornát, de ez itt egy világbajnokság, ahol a világ legjobb nyolc játékosa találkozik. A francia fővárosban pályafutása talán leggyengébb meccsét is lehozta Simon ellen, és próbálta azt alámúlni Federer ellen az O2 arénában. Szerencséjére nem jött össze, mert a svájci hamar lezárta a meccset, nem lett volna jó hosszabban nézni a szerb szenvedését. Saját bevallása szerint is szinte tálcán kínálta a győzelmet. Három csoportmeccse közül egyedül Nishikori ellen nyújtott jó teljesítményt, de azt is árnyalja hogy a japán eleve hit nélkül lépett pályára, majd annyit hibázott mint általában egy egész torna alatt. Szóval ez eddig gyenge, de Noléról tudjuk hogy olyan erős karaktere van mint senki másnak, akár félgőzzel is végigveri a mezőnyt. A Federer elleni meccsen úgy éreztem nem is akar fordítani, mintha úgy engedte volna el a meccset, sebaj öreg, találkozunk mi még. Nem egyszer láttuk Djokovictól hogy bitang gyenge az első két-három meccsen, de amikor számít odateszi magát. Ezért is nehéz vele most mit kezdeni fogadás szempontjából. Ha csak altatott, ismét megalázhatja Nadalt, de ha egy ilyen parádés szezon után tényleg ennyire elfáradt, akkor a spanyolnak bőven lehet esélye.

Nadal-Rafael-tenisz-054

Rafael Nadal. Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com

Mert Nadal eddig szenzációs, szerény véleményem szerint a legjobb teljesítményt nyújtó teniszező a héten. Wawrinkát és Murray-t is nagyon megverte, kezdésnek nem volt rossz. Ferrernek úgy futott neki, hogy már mindenképp csoportelső, míg honfitársa kieső. Azért gyorsan elment egy duplabrékkel, és ez annyira megnyugtatta hogy “bajba” is került, miután a megszokottnál sokkal többet hibázott, elment a szett. Láthatóan nem tudott mit kezdeni a tétnélküliséggel és azzal hogy pitbull becenévre hallgató ellenfele úgy felszívta magát mintha élet-halál lenne a tét. Mivel Djokovic egy nappal többet pihenhetett, úgy gondoltam, ha már így alakult, dobja is a meccset Rafa. De az nem a spanyolra vallana (a mérkőzést követő interjújában is azt mondta thats not the way, nem úgy van az). A második szett legelején a semmi harmincat követő pontnál lehetett először látni hogy fordítani akar, olyan ökölrázást mutatott be mintha tényleg kellett volna neki a meccs. Egyébként időnként szemkápráztatóan játszottak, nagyon színvonalas mérkőzés lett, igen komoly labdamenetekkel. Fel is őrőlte jó barátját, de ez tényleg kemény őrlés volt, több mint két és fél órán keresztül zúzták egymást. Nem tudom mennyire volt okos ötlet így kihajtania magát, de Djokovic biztosan nem bánja. Ettől eltekintve viszont nem szabad leírni a salakkirályt. Sokkal jobb teljesítményt nyújt mint a világelső, még akkor is ha tudjuk, papíron jelenleg komoly tudáskülönbség van köztük. Igen gazdag története van az egymás elleni csörtéiknek, gyakorlatilag a létező egyik legnagyobb rivalizálás, megannyi döntővel, legendás mérkőzéssel, remélem a hagyomány folytatódik. A pekingi döntőben ez nem történt meg, ott 6-2, 6-2 -re nyert Djoker, de most sehol sincs a szerb Ázsiában látott nagy tenisze. Kiváncsian várom a meccset, de szerintem nem lesz olyan sima mint azt a szorzó mutatja (1.16 - 5.00), küzdelmes mérkőzést várok.

A visszavágó

A Federer-Wawrinka páros tavaly zseniális mérkőzést hozott a torna hasonló fázisában, de Stan nem tudta feltenni a pontot az i-re, ahogy általában honfitársa ellen, megint choker volt, és meccslabdákat kihasználatlanul hagyva jutott tovább Roger- hogy aztán hátfájdalmakra hivatkozva lemondja a másnapi döntőt. Egy ilyen derbivel ma is elégedett lennék. Federer eddig minden meccsét behúzta, még Djokovicot is megverte. A teljesítményével azonban nem lehet maradéktalanul elégedett, mert egyik győzelme alkalmával sem játszott igazán jól. Viszont a Gillette egyik reklámarcát érdekes borostával látni, nem is emlékszem mikor jelent meg így utoljára Fed, igencsak szokatlan a látvány. Lehet hogy ez hoz neki szerencsét?

Federer-Roger-tenisz-040

Roger Federer. Fotó: Dana Gardner/Shutterstock.com

Wawrinkának sokkal többet kellett tepernie az elődöntőért, de három alkalomból harmadjára csinálta meg. Nadal ellen rengeteget hibázott, Ferrer ellen feljavult, Murray-t viszont már jó játékkal verte. Bár érdemes hozzátenni hogy a skót zsinórban második meccsén segítette ki soros ellenfelét. Hogy nem bírja el a nyomást (gyakorlatilag a hazai pályának számító londoni O2 arénában még csak nem is döntőzött), vagy ennyire eltereli figyelmét a nyilvánvalóan fontosabb Davis-Kupa és az arra való speciális felkészülés, azt nem tudom, de tény hogy rengeteg hibával, fejben a padlón fejezte be a tornát. Sajnos nem tudjuk már meg hogy Wawrinka aggresszív játéka mennyire lett volna kifizetődő, és mennyire maradt volna stabil ha van ellenfél is. Véleményem szerint ez nem lesz elég Federerrel szemben. Soha nem ment neki sokkal sikeresebb honfitársa ellen, nagyon sokszor kapott ki igazán bénán, mint például tavaly. Nagyon komoly gát alakult ki benne, nem is csoda hogy közel húsz vereség mellett mindössze háromszor tudta legyőzni Rogert, kétszer Monaco, egyszer Párizs salakján (ezekből kétszer tornát is nyert), tehát a számára legkedvezőbb, Fed leggyengébb borításán. Fedett pályán viszont szinte verhetetlen Federer, a gyors körülmények között foghatatlanok az ütései, főleg hogy nagyon jól nyitja a pályát szerváival. A héten nem láttam arra utaló jelet hogy Wawrinka megverheti jó barátját, nálam ez még ilyen szorzón is a nap tutija. Lehet nem lesz sima, de sok kérdés nem lesz.

Még nyitott a világelsőség kérdése

Rojer-Jean-Julien-Tecau-tenisz-004

Jean-Julien Rojer és Horia Tecau. Fotó: Rena Schild/Shutterstock.com

A párosoknál jelenleg azért izgalmasabb és nívósabb a verseny. Ahogy Andy, úgy Jamie Murray is kiesett (köszönheti Peersnek), szóval már nem lehet évvégi világelső. A nagy nehezen továbbjutó Dodig/Melo és Bryan/Bryan kettős viszont igen, ahogy az egydüli százszázalékos Rojer/Tecau is. A horvát-brazil duónal a tornagyőzelem szükségeltetik, viszont ha nem jutnak döntőbe akkor a másik meccs meccs győztese telel az élen. Igen kiélezett a szituáció. Dodigék egyébként a Bopanna/Mergea párossal néznek farkasszemet. A kroátot még mindig komoly gondnak érzem, ha van valami hiba a duóban akkor az ő. Bopannáék viszont feltámadtak az utolsó tornára, nagyon jól játszanak. Főleg az indiai, a Murray/Peers duót a végjátékban szinte egyedül verte, aztán meccs után ott rázta az öklét vagy egy percig :) Mindketten jó párosozók, de még egy nagy siker elférne mindkettőjük pályafutásában, nem érzem hogy itt underdognak kéne őket kezelni. Eddig háromszor meccselt egymással a D/M és B/M páros, és mindig supertie döntött. Ha valaki játszik olyan irodánál ahol van ilyen opció, erre azért lehet egy kis aprót tenni. A másik meccs pedig maga lesz a MECCS. Annyi minden múlik ezen a derbin, hogy az hihetetlen. De Rojerék még soha nem nyertek a fivérek ellen, nem tudom hogy egy ilyen fontos, kiélezett szituációban sikerülhet-e. Viszont idén nyilvánvalóan szintet léptek, Wimbledonban GS-t nyertek, itt nagyon magabiztosak, míg az amerikaiak ebben a szezonban nagyon visszaestek, ugyan a Masterseket gyűjtögették, de GS egy sem került a vitrinbe, és több meglepő vereségbe futottak bele. Ha kettes odds feletti oddsokkal kéne kijátszani egy bónuszt, Tecauék egy tökéletes tipp lenne arra (2.25), engem nem lepne meg ha nyernének, sőt, drukkolok nekik. 

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Rena Schild/Shutterstock.com