A Lendl és az Edberg/Jarryd csoportban csütörtökön véget érnek a küzdelmek. Egyelőre egy továbbjutó neve ismert, ő lenne Djokovic, illetve Murray és Soares van az elődöntő küszöbén, a többieknek még száz százalékot kell beleadni. Monfils már nem fogja, a stokholmi sérülését még mindig érzi, így helyét átadta a beugró Goffinnak.

Djokovic - Goffin

Kezdjük az időrendben első egyes mérkőzéssel ahol érdekes a helyzet, Djokovic már továbbjutott, Goffin viszont semmiképp nem tud. A szerb két nagy csatát nyert már a héten. Thiemet egy szorosan elveszített szettet követően kegyetlenül bedarálta, Raonic ellen pedig szerencsére is szüksége volt és a kanadai “fejére”, aki bárkit meg tud verni, de azt még mindig nem hiszi el magáról hogy Nolét megfogja. Mindkét játszmában jó esélye volt nyerni, de tőle szokatlanul mindkettőt rövidítésben bukta el, látványosan összetojta magát. Jó is ez a Djoko meg nem is, ez a csoport nudli a másikhoz képest, szóval most még nem fog kiderülni hogy mire lesz képes a továbbiakban. Monfils is ugyanúgy terített betli lett volna mint Raonic, szóval mint nézők, vagy éppen fogadók jobban is járhatunk hogy David Goffin vette át a helyét. A Puskás Peti hasonmás díjért Istenes Bencével harcoló belga idén lett folyamatosan a top tíz közelében lévő játékos, pedig ezúttal tornát sem tudott nyerni.

David Goffin tenisz 008

David Goffin. Fotó: Tatiana/Flickr

Köszönhetően a ranglistás helyezésének és az így kapott könnyebb sorsolásoknak több ingyenpontot csipegett össze, és tavasszal az IW-Miami ezres tornákon is elődöntőig jutott, életében először Mastersen. Visszalépéssel, eltiltással, sérülésekkel és szerencsével meglett neki a beugró szerep, és most bemutatkozhat a világbajnokságon - valószínűleg az első és utolsó mérkőzése lesz az O2 Arénában. Biztosan motivált lesz, sőt, motiváltabb lehet mint a már biztos továbbjutó Djokovic. A formája nem éppen felfelé ívelő, de Tokióban és Sanghajban nem volt rossz, a hazai rendezésű European Openen való leszereplést talán betudhatjuk ennek (kemény és hosszú meccsekkel a lábában átutazta a fél világot, majd rögtön játsznia kellett), a bázeli és párizsi korai vereségek pedig vállalhatóak Del Potro és Cilic ellen. Mióta jó játékosnak számít, kétszer találkozott Djokovic-csal és mindkét alkalommal nehezen adta magát. Most is erre számítok, egy lazább szerbet aki csak le szeretné tudni a meccset, és egy olyan belgát aki nyerni szeretne, ne feledjük hogy 200 pont és jópár ezer dollár jár egy győzelemért. A szorzók egyelőre nincsenek kint az overre, sőt, sok helyen még Monfilst várják…

Raonic - Thiem

Igazi ki-ki meccs lesz a csoport és egyben a nap utolsó találkozója, ahol roppant egyszerű a képlet: a nyertes továbbjut, a vesztes kiesik. Thiemtől nem vártam győzelmet a tornán, hiszen nagyon gyenge formában volt a szezon második felében, gyakorlatilag az első értelmesebb játékos verni tudta. Egy győzelmet sikerült összekaparnia, de a játéka nem feltétlenül pozitív csalódás. Djokovic ellen elhozott egy szettet, de amint magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a szerb, szemernyi esélye sem volt és szinte meg lett alázva. A Monfils elleni első játszma rendben volt, jól szervált és keveset hibázott, de aztán kissé szétesett, a francia mégis szinte tálcán kínálta neki a győzelmet. Akkor még eszembe sem jutott volna, de most igen: lehet hogy már akkor úgy volt vele hogy a sérülésével és a hátralévő Djoko elleni meccsével neki már lőttek, talán a visszalépés is megfogalmazódott benne, így adott egy esélyt az osztráknak. Bár Raonicot nem tudom hogyan tudná verni, de megpróbálni meg lehet.

Raonic-Milos-fekvo-tenisz-033

Milos Raonic. Fotó: pdrocha/Shutterstock.com

A kanadai szvsz jobban játszik a tornán, Monfilst leütötte a pályáról, és Djokovicot is verhette volna ha fejben rendben van. Nem volt, így a fontos pontokat elvesztette, de Milos nem az a srác akiben ez nyomot hagyna. Sőt, a meccs után már a pozitívumokat kereste, és azt emelte ki hogy a lehetőségek megvoltak, jól ment a játék, majd legközelebb több elsőt kell beütni amikor kéne. Ennyi, ez a profizmus. Egyértelmű hogy jobb és tapasztaltabb mint Thiem, idén Cincinnatiben már verte kettőben, és ez a pálya még inkább kedvez neki. Raonicnak nagyon megy a szerva a héten, ráadásul fogadóként is törekszik a gyors pontra, ergo nem lesznek olyan hosszú labdamenetek amiben esetleg egy összeszedettebb Dominator dominálni tudna, mint tette azt az előző meccsén, amivel végül is nyerni tudott. Magabiztos kétszettes győzelmet várok Milostól (2.05), de az egyszerű győzelme sem fizet rosszul, egy ilyen taktikus utolsó csoportmeccses napra érjük be ennyivel :).

Döntés a párosoknál is

Sokkal bonyolultabb a helyzet a párosoknál, főleg hogy nem egy időpontban rendezik a mérkőzéseket. A Bryan/Bryan kettős kezd a Huey/Mirnyi kettőssel és utóbbiak csak akkor nézhetik izgatottan a nap másik derbijét ha két szettben tudnak nyerni, lehetőleg minél nagyobb arányban ami a gémeket illeti. Mivel korábban játszanak, Bryanék sem mehetnek az egy szettre, mert még pórul járhatnak, de egy siker valószínűleg továbbjutást érne. Az a gond hogy nagyon sokféleképpen alakulhat a tabella, a lényeg hogy azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény, majd a szett-, végül a gémkülönbség dönt, aztán ha nagyon bedurvul a szitu akkor a h2h és a ranglista. Egy biztos, a Murray/Soares duónak tényleg elég egy játszma, ráadásul mivel esti meccs, ők már tudni fogják mi kell pontosan. De biztosan rámennek a winre, kell a pont a világelsőséghez. Dodig és Melo győzelmi kényszerben van utolsó (?) meccsén, de annyira függnek az első meccstől hogy felesleges lenne végigrágni magunkat az összes létező alternatíván.

Szerintem fontosabb hogy ebben a csoportban van egy “gap”, szemmel látható minőségi különbség a csapatok között. Soaresék kiemelkednek, egy valamivel szenvedősebb, mégis egyértelmű és egy nagyon egyértelmű győzelmet jegyeznek, magabiztosak mint minden nagy tornán, nem véletlenül hajthatnak az elsőségre. A tesók már leszálló ágban vannak, simán ki is kaptak az előbb említett párostól, de Dodigékat meg ők verték könnyedén. A horvát-brazil duón nagyon látszik hogy vége és szétválnak, rengeteg fontos pontnál bizonytalankodnak, az első meccsen emiatt szét is hulltak, de a másodikat azért ha nehezen, de behúzták. A Huey/Mirnyi kettős olyan nagy csalódást nem okozott, de tény hogy gyengébbek, az utolsó három hónapban egy meccset nyertek, ez azért árulkodó. Ha nem borul nagyot a papírforma akkor ez lesz a végső sorrend is. Bryanék szinte biztosan nyerni fognak, sokkal jobbak még így kissé kiégve is, a Murray/Soares kettős meg nem elég hogy jobb, még motiváltabb is az első hely megszerzéséért - Herberték már elbuktak. Előre fogadni viszont egyáltalán nem ajánlott ezekre a meccsekre, a Bryan Bros nem éri meg 1.33 -ért, a másik csörte meg átmehet okoskodásba.

  • ATP World Tour Finals tipp

    Raonic nyer

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Milos Raonic. Fotó: Leonard Zhukovsky/Shutterstock.com