A száguldó cirkusz szerelmeseinek a tavasz egyet jelent egy újabb Forma 1-es szezon kezdetével. Idén sincs ez másképp, március közepén kezdetét veszi egy új szezon, új szabályokkal, egy új csapattal, újonnan debütáló versenyzőkkel, de egy nagyon is ismerős helyszínen, az ausztráliai Melbourne-ben.

Változások mindenhol

Már megszokhattuk, hogy a Forma 1 háza táján rengeteg változás történik hónapokról hónapokra is, két évad között pedig ez hatványozottan igaz, főleg akkor, amikor nagy erőkkel próbálják a szurkolókat visszacsábítani a pályákra. Idén például a pilóták szerepét próbálják még tovább növelni azzal, hogy egyre kevesebb és kevesebb információt közölhetnek velük rádión keresztül a csapatok. Ide tartozik az is, hogy a többi versenyző gumiválasztásáról, illetve várható stratégiájáról sem kaphatnak tájékoztatást ezen túl a pilóták, de ezek mellett még sok más információ is szabálysértő lehet. A gumiválasztás is megváltozott, idéntől a korábbi kettő helyett három különböző keveréket szállít a Pirelli a futamokra, ezt pedig a korábbi négy helyett a megjelenő ultra lágy keverékkel öt különböző tulajdonságú abroncsból választhatják a csapatok, a választás pedig még versenyzőnként is változhat. Természetesen sok technikai változás is történt, melyeknek köszönhetően jelentősen gyorsultak az autók, illetve vizuális és akusztikai téren is próbáltak a nézők kedvében járni az FIA-nál.

Pirelli-F1-001

Pirelli gumik. Fotó: ZRyzner/Shutterstock.com

Tiszavirág életű új időmérő?

A szombati kvalifikáció lebonyolításában is drasztikus változások történtek, ám ezek finoman szólva sem jöttek be. A cél az volt, hogy izgalmasabbá, és kiszámíthatatlanabbá tegyék a szombati napot is, de az izgalmak és a folyamatos körözés helyett a boxban ücsörgő, tétlenül kieső pilótákat láttunk. Az alap koncepció szerint a Q1-ben hét, a Q2-ben hat, míg a Q3-ban 5 perc után kiesik a leglassabb versenyző, majd ezután az adott etap végéig másfél percenként mindig a maradék versenyzőből a leglassabb búcsúzik, majd a kvalifikáció legutolsó másfél percére már csak a két legjobb marad, és ők „küzdenek” a pole pozícióért. Ez a küzdelem már az év első edzésén elmaradt, de ami még nagyobb probléma, hogy szinte minden küzdelem elmaradt. Az adott pillanatban utolsó versenyzőnek legtöbbször már esélye sem volt új abroncsot feltenni, vagy felérni egy mért körre, nem hogy befejezni azt, így legtöbbször meg sem próbálták. Nem illik elsőre véleményt formálni egy új dologról, de a látvány elég egyértelmű volt, az új rendszer úgy tűnik, hogy csődöt mondott.

Az erőviszonyok

Új rendszer ide, vagy oda, a Mercedes ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, megint elhozták az első két rajtkockát, méghozzá Hamilton, Rosberg sorrendben. Mögöttük sem volt nagy meglepetés, Vettel-Räikkönen sorrendben a két Ferrari bérelte ki magának a második sort, bár az előszezon alapján talán közelebb várták őket az ezüstnyilakhoz.  A két Toro Rosso és a Force Indiák meglepően jól szerepeltek, Verstappen és Sainz az előkelő ötödik, és hetedik helyen végeztek, míg Perez és Hülkenberg egymás mellől, a kilenc-tízedik helyről várhatják majd a vasárnapi rajtot. A Williams háza táján bíztak egy jobb szereplésben, Massa hatodik helye bíztató, de Bottas csak a tizenegyedik lett, ettől függetlenül nincs ok az aggodalomra a Williamsnél, jó kilátásokkal várhatják az idényt az előszezoni tesztek alapján.

Valtteri-Bottas-Williams-003

Valtteri Bottas is odaérhet pontszerző helyre. Fotó: Kiko Jimenez/Shutterstock.com

A Red Bull betlizett kicsit, Ricciardo nyolcadik helye még vállalható, de Kvyat csak a tizennyolcadik lett. A Red Bull év közben sokat fejlődhet még, hiszen általában beválnak az évközi fejlesztéseik, és a motorfejlesztési zsetonokból is a Renault használta el a legkevesebbet eddig. A McLarenek is mintha fejlődtek volna, és egy-egy meglepetésre bőven jók lehetnek az idény során, kérdés hogy a megbízhatósággal milyen viszonyban lesznek. Alonso és Button a tizenkettedik és tizenharmadik helyet szerezték meg. Mögöttük a Lotusból újraépítkező Renault-t találjuk, Palmer és Magnussen sorrendben. A Saubernél talán többre számítottak, Ericsson és Nasr tizenhatodik és tizenhetedik lett, és még a kvalifikáció második szakaszába se jutottak be. Az újonnan debütáló Haas csapat Grosjeannal és Gutierrezzel legalább a két MRT-t meg tudta verni, ugyanis Haryanto és a tavalyi DTM bajnok Wehrlein csak az utolsó sort tudta megszerezni.

Tippeljünk vakon

Mindig nehéz a tippelés az első futam előtt, hiszen a valós erőviszonyokat is nehéz megítélni. Mindenesetre a két Williamset jónak tartom a pontszerzésre, és a bet365-nél 2.25-os szorzón fogadhatunk arra, hogy mind a hatodik helyről rajtoló Massa, mind a tizenegyedik helyről rajtoló Bottas pontot szereznek, azaz a legjobb tíz között végeznek. 

Tippelj a futamra és 5000 Ft-ot nyerhetsz! Részletek ITT!

  • Ausztrál Nagydíj tipp

    Mindkét Williams pontszerző helyen végez

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Valtteri Bottas. Fotó: Kiko Jimenez/Shutterstock.com