Két forduló lezajlott már a belga topligában, a Pro League-ben. Erőfelmérőnek jó volt, és az erővonalak is mutatkoznak. A múlt héten áttekintettük a valószínűleg a bajnokság élmezőnyéhez tartozó csapatokat, most következzenek az alsóházi együttesek.

Westerloo
Két forduló után két győzelemmel előkelő helyen állnak. Azonban újoncról van szó, kisváros szerény csapata, igazából a bennmaradás lehet a fő cél, nagyobb reményeik nem lehetnek. Az első osztályra igazoltak néhány rutinosabb játékost, de még így is az egyik legszűkebb kerettel vágnak neki a bajnokságnak. Kíváncsi leszek meddig tart ki a lendület, és mi lesz mondjuk a tavaszi fordulókban, sikerül-e a biztos bennmaradás.

Lierse
A tavalyi szezont igen rosszul zárták, a bennmaradás kiharcolása után leeresztett az egész csapat. A nyáron náluk volt talán a legnagyobb cserélődés a játékosok között. A régiek közül a tavaly alapemberré vált ukrán U21-válogatott kapus, Berezovskiy most is alapember lehet. Két nevet említenék az érkezők közül is, az egyik Kouemaha, aki 2007 körül még a Kispestet erősítette, most itt tűnt fel Belgiumban. A másik a most igazolt fiatal támadó középpályás, Alhassane Keita, aki első meccsén rögtön két góllal mutatkozott be. Nagy elvárások nincsenek a csapat felé, a biztos középmezőny a cél.

Royal Mouscron-Peruwelz
A másik feljutó. Érdekesség, hogy több francia légiósuk van, mint hazai játékosuk. A keret itt is nagyon vékony, mind a személyi, mint a pénzügyi. Az érkezők többsége más első osztályú csapatoknál mellőzött játékos, akik nagy része kölcsönbe érkezett. A felkészülési eredményeik szépen mutatkoztak, és bár az Anderlechttől kikaptak, most hétvégén azért a hasonló képességű Waasland-Beveren ellen behúzták a három pontot. Szezonjukat is ez fogja meghatározni, hogy a hasonló kaliberű csapatok ellen mennyire lesznek hatékonyak.

Cercle Brugge
A Club Brugge árnyékában vergődnek évek óta, nem sikerül a másik helyi csapatot felülmúlniuk, de még csak megközelíteniük sem. Ez a támogatottságukon is meglátszik, mind a szurkolók létszáma, a klub anyagi lehetőségei vagy a játékoskeret mennyiségi és minőségi összetételében. Sok vizet idén sem zavarnak majd, az évkezdésük is olyan igazi "se íze, se bűze". Kiesni valószínűleg idén sem fognak.

Brugge

Brugge - Házak a csatorna melett, foto: Lacapi

Kortrijk
A fő cél a csapat egybentartása volt, ez sikerült is, többek között maradt Tomasevic és a tavaly 13 góllal házi gólkirály De Smet is. Szeretnének jobban szerepelni, mint tavaly, amikor a kiesés ellen kellett küzdeni. Egyelőre a szezonkezdet nem ezt mutatja. Az igazolások sem sikerültek túlzottan, a Kaposvárról érkezett Mulemo az egyik "nagy" nyári igazolásuk.

Waasland-Beveren
Erre mondják otthon, hogy közös lónak túrós a háta. A két város sem tud (vagy akar) annyi pénzt áldozni az összevont csapatra, amiből egy tisztességes szezont futhatnának legalább. Szintén a szűk keretű csaptokhoz tartoznak, eddigi teljesítményük és egyéb hiányosságaik miatt ők lesznek az egyik szereplője a kiesés elleni versenyfutásnak.

Sporting Charleroi
Csatlakoznak a Waaslandhoz, Charleroi-ban döglődik az ipar, kevesebb a pénz. A Caterpillar erőgép gyára volt a fő támasz, de a spórolás nem csak a közel 1200 dolgozó elbocsájtásában mutatkozott meg, hanem a sporttámogatások csökkenésében is. Tavaly is a kiesés szélén táncoltak, idén is a sereghajtók között lesznek.

KV Oostende
A tengerparti kisváros csapata maradt a végére, mind a felvezetésnek és a tabellán se igen lesznek előrébb. A tavalyi csapat szinte kicserélődött, ez is oka lehet a gyenge kezdésnek, de ezt általában innen már csak erős visszaesés követi. Az Anderlechttől érkező ifjabb Lukaku és a tavaly kölcsönben itt szereplő, mostanra a fővárosiaktól végleg megszerzett brazil Fernandónak kellene a csapatot a hátán vinni. Hamarosan kiderül, képesek lesznek-e erre a feladatra, vagy a tavalyi újonclendület után idén irányba veszik a másodosztályt.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Shutterstock.com