Van néhány jó futam a briteknél is a szombati napon, de ezek azért távol vannak az ír Derby jelentőségétől, így ezúttal Írországba látogatunk.

Curragh 17:40 Railway Stakes – Group2

Meglehetősen szép hagyományú futam, 1851-ben rendezték az elsőt. 71-ben Gr3-as státuszt kapott, amit 2003-ban emeltek meg, és azóta is Gr2-es. Kizárólag kétéves telivérek állhatnak rajthoz ezen a sprintversenyen, amelynek távja 6 furlong. A győztes 68.000 euróval gazdagodik.

Aidan-O-Brien-loverseny-001

Aidan O Brien épp futamot nyer. Fotó: Copyleft/Wikipédia

Indulók

Aidan O Brien kétévese, Peace Envoy a legesélyesebb a bukiknál. Ascotban volt közeli, nagyon jó negyedik egy Gr2-n, Naasban május végén Listedet nyert, és Dundalkban van egy maiden győzelme, AW borításon. Utána a mezőny már sokkal szorosabb. War Decree egyből egy, másfél hosszas maiden győzelme van eddig, Dream Of Dreams novice stakes-t nyert Haydockban. Valamivel tapasztaltabb Ger Lyons istállójából Medicine Jack, aki harmadik nekifutásra nyert maidenen Navanban, de akkor több, mint négy hosszal. Egy másik Lyons telivér, King Electric pedig két AW második hely után füvön kettőből kettő, mindkétszer egy komolyabb, de még nem Listed kategóriás futamon diadalmaskodott.

Elemzés és tippek

Nem vagyok elájulva a mai naptól. Remek futamok várhatóak, de nem sportfogadói szempontból. Ez a verseny Peace Envoy és King Electric között dőlhet el. Előbbi mellett szól, hogy kétszer egymás után futott nagyon jót. Ez a Gr2 negyedik hely legutóbb egy visszalépés volt nála, abból a szempontból, hogy újra 5 furlongon futott, más országban. Korábban viszont Listeden ezen a mostani távon, és teljesen azonos körülmények között nyert Naasban. Két dolog zavar nála. Az odds nem túl jó, kétévesekre amúgy sem szívesen pakolok, de ha igen, akkor az legyen egyértelműen érték, a másik dolog pedig, hogy mindössze kilenc napja futott Ascotban, egy hónapon belül ez már a harmadik versenye lesz, így fáradt lehet. King Electric nem futott olyan erőset, mint a favorit, de minden egyes futásával eddig egyre jobb lett, füvön még veretlen, és ugyanezen a talajon, majdnem ilyen távon Navanban simán nyert. Élesben nem rakom őket, egyébként a tippem: Peace Envoy 1 WIN és King Electric 0,5 WIN.

Curragh 18:20 Irish Derby – Group1

Vége az Epsom Derby-nek, vége a Royal Ascot-nak, szóval itt az ideje, hogy az írek is a középpontba kerüljenek, méghozzá a maguk Derby-jével. 1817-ben alapították, de a „modern“ Derbyt valamivel későbbtől, 1866-tól számítják. Kizárólag háromévesek állhatnak rajthoz, ahogy azt a Derbyk esetében már megszokhattuk. Távja másfél mérföld (12 furlong), pénzdíjazása pedig nagyon komoly, 1,5 millió eurós, ebben nem igazán szeretnek elmaradni a britektől.

Curragh-003

Curragh. Fotó: Finish!/Wikipédia

Indulók

Más a felállás, és mások az esélyek. A nagyon kiegyenlített Epsom Derby után itt a favoritoké lehet a főszerep. Nagy esélyesként kezelik az epsomi győztest, Harzandot. Sea The Stars ivadéka Dermot Weld istállójában készül fel, tulajdonosa pedig Aga Khan, aki szépet duplázhat. Harzand bukta tavaly élete első futását, maidenen csak az ötödik lett. Nem sokan gondolhatták még akkor, hogy ennyit fog változni vele a világ, idén ugyanis még veretlen. Tíz furlongon Corkban maident nyert brutális 16 hosszal, majd ugyanezen a távon megnyerte a Ballysax Stakes-t (Gr3) is. Ezek után következett a Derby, ahol nem kezelték esélytelenként, de bevallom őszintén, én nem számoltam vele. Másfél hosszal nyert. Legnagyobb riválisának Idahot tartják. Szintén top istálló (Aidan O Brien), komoly tulajdonosi kör (Tabor/Smith/Magnier trió), és a vérvonala sem éppen piskóta (Galileo az apja). Harmadik volt Harzand mögött Epsomban, 2 ¾ hosszal lemaradva. Érdekes pályafutása van, teljesen a fordítottja a Derby nyerőnek. Első futamát megnyerte, azóta viszont négy futamon nyeretlen. Idén mindháromszor helyezett, első másfél mérföldes próbálkozásán pedig rögtön Gr1-esen lett 3. A Derby második US Army Ranger ezúttal nem indul, de O Brien-ék további három lovat is rajtgépbe állítanak, nagyon meg akarják keseríteni a favorit életét. Dermot Weld-nek is van a mezőnyben még egy idomítottja, így gyakorlatilag ez a két istálló adja a mezőny 2/3-át.

Elemzés és tippek

A mezőny nagy része futott az Epsom Derbyn, ahol Harzandot csak Idaho tudta jobban megközelíteni, a többiek már minimum tíz hosszt kaptak tőle, amit azt gondolom, nem fognak tudni behozni, hacsak a favorit le nem sérül, vagy más nem várt esemény hátráltatja. Idaho közel három hosszas lemaradása sem túl biztató, bár tény, hogy neki van a legreálisabb esélye megverni a mezőny legmagasabbra értékelt lovát, de ez a karrier nem győzött meg arról, hogy fogadjak rá. Akik nem versenyeztek Epsomban, gyakorlatilag szóra sem érdemesek, nem tettek le semmi olyat az asztalra, ami miatt itt komolyabban számítanának, győzelmük komoly meglepetés lenne. Kár, hogy nincs itt US Army Ranger, ő tényleg visszavághatna, de inkább július elejére nevezték az Eclipse-re. Sajnos ugyanaz a helyzet, mint az előző versenyen, nincs aki megverje a favoritot (reálisan), Harzandra viszont túl alacsony az odds, így itt sem lesz tipp élesben. Talán majd holnap, a Derby fesztivál második napján. Téten kívül, tippem: Harzand 1 WIN. 

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés