Legalábbis a bajnoki cím. Ehhez az kell, hogy a listavezető ne hibázzon, és a Feyenoord ne nyerjen. Bár e két feltétel közül utóbbit nehezebb elképzelni. Mármint, hogy a formában lévő rotterdamiak ne verjék el a kiesőjelölt RKC-t, mint szódás a lovát. Elég sok meglepetés jellemezte a szezont, ezért mérget nem vennék rá, de szerintem még egy hetet várni kell a bajnokavatásra az amszterdami szurkolóknak. Bár az egyik rivális pályáján ünnepelni mégiscsak felemelőbb, de nem bánkódnak ők akkor sem, ha csak a jövő héten - hazai pályán - kell ünnepelni a 33. bajnoki címet. 

Ajax Szurkolók

(Fotó: katatonia82/Shutterstock.com)

PEC Zwolle - Groningen

Hazai pályán legalább hozza magát a Zwolle tavasszal, így még van esélye az EL rájátszásba kerüléshez. Egy-két sérülésen kivűl nem hátráltatja őket semmi, készülhetnek a közvetlen rivális ellen. A vendégek a tavaszi vesszőfutás után megemberelték magukat, előbb a Vitesse-t, majd meglepetésre múlt héten a PSV-t fektették két vállra idegenben, nem kis bosszúságára a fogadóknak. Épp ezért jósolni is nehéz, jellemzően a túlzott önbizalom ilyenkor üt vissza. Bár lehet, hogy Zivkovic és Chery most találták meg a góllövő cipőt, és simán nyernek újra. De ki-ki meccs lesz, szoros végeredményt, kevés gólt várok. Majd meglátjuk, (a vak is ezt mondta), nálam nobet ez a meccs.

Heerenveen - PSV

Mint említettem, a múlt hét keserű pirulája a PSV volt a fogadók számára. Nyolc győztes meccs után szakadt meg a széria, hazai pályán, verhető csapat ellen. Egy sorozat nem szakadt meg viszont, Locadia ötödik meccsén talált be egymás után, ez azért szép teljesítmény. A PSV a vereség ellenére ott van az ezüstért folytatott csatában. A közvetlen mögötte álló ellenfelének ugyanakkor erre már esélye sincs. Sőt, a hazaiaknak igazából az alapszakasz már mindegy, ők az EL selejtezőt jelentő helyért csatázhatnak majd a rájátszásban. Reálisan maximum egy helyet csúszhatnak hátra, tehát itt lehet egy kis leeresztés vagy pihenés a rájátszásra. Természetesen a PSV ellen (is) mindenki meg akarja mutatni, pláne hazai pályán. Hiányozni fog ugyanakkor két alapember eltiltás miatt, a védelemből van Anholt és a középpályáról Ziyech. Ráadásul az előttük állóktól az Ajax elleni döntetlen kivételével kikaptak hazai pályán, ezek a meglepetés pontok hiányoznak a jobb szerepléshez. Finnbogason az elmúlt hetekben is szórja a gólokat, már 25-nél jár, valószínűleg ő sem a Heerenben kezdi a következő szezont. Szóval a két bomba formában lévő csatárra is kihegyezhető a küzdelem, gólokra tehát bizton számíthatunk. Véleményem szerint a vendégek a múlt heti kisiklás ellenére is esélyesebbek a győzelemre, biztosnak azonban az X2 látszik, amit a fogadóirodák erre kínált 1,25 körüli oddsai is jeleznek.

NAC Breda - Twente

A Breda még mindig küzd, bár egyre biztosabbnak tűnik a bennmaradásuk. A Twente ellen érzek esélyt, hogy egy meglepetéssel újabb fontos pontokat szerezzenek. A vendégek a szezon végére leereszteni látszanak, főleg házon kívül gyengék, és nem csak a közvetlen riválisok ellen. Az Utrecht, a Go Ahead vagy az ADO ellen elveszített pontok legalábbis erre utalnak. A Breda az elmúlt hetekben az Ajax és Feyenoord ellen is beszerzett 1-1 pontot, és ha jól megszervezik a védekezést ismét, akkor meglehet az újabb pont. DNB -ben 4.40 a hazaiak oddsa, erre nagy pénzt nem tennék, de ugye iksz esetén se bukjuk el a tétet, és a meglepetés benne van. Az 1X is 2,4-szeres pénzt hozhat, erre már érdemes áldozni szerintem, illetve a kevés gólra szóló fogadás, egy 3,5 gól alatt is 1,43 oddson fogadható, amit szintén jónak érzek erre az összecsapásra.

NEC Nijmegen - Cambuur

A NEC nagy küzdelemben van a biztos kiesést jelentő utolsó hely elkerülésért a Rodával. Most az osztályozó által szintén fenyegetett Cambuurt fogadják. Nehéz kérdés még kétesélyre is tippet adni. A fogadóirodák a hazaiakat veszik favoritra, de a vendégek idegenben elcsípnek pontokat, és miért pont egy hasonszőrű csapat ellen ne tennék. Ezért maradjunk a fix X-ben: mindkét csapatnak megfelel az egy pont, bár a hazaiaknak a háromra lenne nagyobb szükségük. Egy-egy gólnál többet se nagyon szerez egyik csapat sem, így akár még a pontos végeredmény 1-1 is szóba jöhet, legyenek hát ezek a tippek erre a meccsre! A döntetlent 3,50-es szorzón találjuk az Unibet-nél, a pontos végeredmény 1-1-et pedig ennek pontosan a duplájáért találjuk a kínálatban.

Heracles - Go Ahead Eagles

Itt is két, a tabellán egymáshoz közel álló csapat játszik. Mindkettőnek szüksége van még pontokra, bár a Heraclesnak hat pont az előnye az osztályozós helyen lévő Waalwijkkal szemben. Ami érdekesség, hogy a hazaiak öt, a vendégek nyolc döntetlen nélküli összecsapáson vannak túl sorozatban, így a sorozat lezárására, vagyis ikszre is áldozhatunk, ami 3,85 körüli oddson fogadható. Vannak azonban komolyabb érvek, pro és kontra a csapatok mellett: a hazaiak például nem csak a Herren és a Feyenoord, de a Breda és a Cambuur ellen is veszítettek pontokat, miközben csak a Rodát sikerült nyögvenyelősen legyőzni saját közönség előtt. A Go Ahead viszont az utolsó nyolc idegenbeli meccsén mindössze egy pontot szerzett, még februárban a NEC ellen. Nekik a hazai szereplésük az, ami miatt nem utolsók. Így érthető, hogy az irodáknál miért a hazaiak a favoritok. Én azonban azt mondom, hazai győzelem helyett DNB-ben 1,34-ért biztosabb a hazaiakra fogadni, aki pedig mer kockáztatni, az tegye itt is a fix ikszet nyugodt szívvel, de a 2,5 gól alatt 2,7-es oddsa is megér egy próbát.

  • Hollandia - Eredivisie tippek

    Heerenveen - PSV, döntetlen vagy vendég
  • NAC Breda - Twente, hazai vagy döntetlen
  • NAC Breda - Twente, 3,5 gól alatt
  • NEC Nijmegen - Cambuur, döntetlen
  • Heracles - Go Ahead, döntetlen
  • Heracles - Go Ahead, 2,5 gól alatt

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: (Fotó: katatonia82/Shutterstock.com)