Csütörtökön megkezdőtött a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2014/15-ös évadja. A hétvégén bonyolítják le a többi találkozót, mostani tippcsokrunkban ebből mazsoláztunk a kézilabda fogadások kedvelőinek. A Veszprém fix sikere mellett, két francia csapatban, valamint a Vardar győzelmében bízhatunk.

MKB-Veszprém-Jose Rodriguez Vaquero

Győzelemmel kezdhet a Veszprém. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Chekhovskie Medvedi – MKB-MVM Veszprém

Mondhatni a forduló tutija a Veszprém oroszországi győzelme. A bakonyiak a nyáron remek igazolásokkal (Mikler, Andreas Nilsson, Zeitz, Marguc, Lékai) a BL egyik legnagyobb favoritjáva léptek elő. A „medvék” otthonába nem utazik majd a sérüléssel kezdő Lékai és Jamali, de nélkülük is két klasszis sora van a magyar bajnoki címvédőnek. Az eddig SEHA-liga meccseken mutatott lehengerlő játékuk pedig nem sok jót sejtett vendéglátójuk számára.
A Csehovszki egy szezonnyi kihagyás után tér vissza a BL-be, de már nem biztos továbbjutóként kell számolni velük, mint az utóbbi évtizedben. A Vladimir Maximov vezette egylet célja a továbbjutás lehet, de arra sincs sok sansza, a Veszprém szintű ellenfelek ellen pedig az esélytelenek nyugalmával futhatnak ki a parkettre. Pár éve még a legjobb orosz játékosokkal volt tele a keret, idén már csak Kovalev, Zhitnikov, Shelmenko és Grams az a négyes, akiket még jegyeznek. Előbbi kettő valóban jó játékos, de utóbbi kettő finoman fogalmazva is leszállóágban van. Shelmenko teljesítménye rohamosan csökken, míg Grams 4-5 éve még a jobb európai kapusok között volt, mára pedig csak egy átlagos portás lett.
A pár rutinos játékossal, és fiatalokkal felálló Medvegyi részéről az is meglepetés lenne, ha pár gólos vereséggel megúsznák a Veszprém elleni mérkőzést, nem kérdés tehát a magyar csapat biztos sikere.

RK Celje PL – Vardar Skopje

A mezőny egyik legszegényebb csapata fogadja az egyik leggazdagabbat. A Celje nyáron jelentősen meggyengült, hiszen lényegében a komplett kezdő sora eligazolt Gasper Margucon át Sebastian Skubéig. A keretet jó szokásukhoz híven az utánpótlásuk legjobbjaival töltötték fel, köztük a Veszprémbe igazoló Marguc öccsével. A kezdőjükben azért több rutinos játékost is találunk, az utóbbi években bizonyított ifjoncok mellett, de a Vardar sztárkavalkádjával nem vehetik fel a versenyt. A nyári szünetben Sterbikkel, Gorbokkal és Lackoviccsal is erősítő macedón ezüstérmesnek az, ilyen szintű csapatokat könnyedén kell majd porrá zúznia. A balátlövő poszt támadóhiányát alaposan betömték az előbb említett duóval, míg Sterbik személyében kapuba is van mostmár világklasszisuk. Mélyebb elemezgetésekbe felesleges is belemenni, hiszen csak a csoda szót írhatjuk bele a Celje-győzelmi esélyei rublikába.

US Dunkerque – Aalborg Handbold

A Dunkerque tavaly csúfosan leszerepelt a BL-ben, míg az Aalborg a legjobb 16-ig jutott. Az idei szezonban ellentétes utat járhat be a két egylet. A francia bajnok a nyáron jó szokásos híven együtt tartotta keretét, ami Pejovic és Paczkowski (kölcsönbe jött a Kielcétől) leigazolásával picit erősítettek is. Ebben a csoportban minden hazai meccs pontjai nagyon fontosak lesznek, így a Dunkerque nem engedheti meg magának, hogy ne nyerjen. A kezdőjük ezen a szinten jónak mondható, különösen védekezésben képesek extrára, amihez hozzájárul még a francia válogatott kiváló kapusa, Gérard. Támadásban sem elveszettek, hiszen Soudry tavaly pazar évet futott, de Nagy Kornél és Lamon is képes lehet meccseket eldönteni.
A tipp a masszív Dunkerque mellett az Aalborg gyengeségére épít. A dánok elveszették sikeredzőjüket a nyáron, valamint kulcsembereiket (Mensah Larsen, Bagersted, Jakobsson). Az érkezők ezt a szintet nem tudják hozni, előbbi hármas kiválásával nemzetközi szinten súlytalanná váltak támadójátékban, amit mi sem bizonyít jobban, mint a legutóbb hazai bajnoki, amikor is a nem éppen világverő Aarhus ellenében 3 (!) gólra voltak képesek az első félidőben. Ráadásul Mörk, Martin Larsen, Gustafsson és Christian Jensen is sérült, míg a norvég válogatott üdvöskéjének, Sagosennek a játéka kérdéses. Nagyon vékony lesz tehát a keretük erre a meccsre, a kezdőjük még rendben is van, de ha ott nem megy valakinek meg lesznek lőve. Isaias Guardiola nemrég épült fel sérülésből, így tőle sem várhatunk kiugró teljesítményt. Szóval a franciák kiváló védekezése ellen kellene a pocsék dán támadójátéknak nagyot alakítania…
A Dunkerque számára az ismertek fényében kötelező a győzelem, de ha minden rendben lenne az Aalborgnál, akkor is a gallok lennének a meccs esélyesei.

Nagy Kornél

Nagy Kornél (Fotó: MTI Fotó: Kovács Anikó)

Metalurg Skopje – PSG Handball

A PSG tavaly napra pontosan (szeptember 28.) ugyanekkor vizitált a macedón fővárosban, akkor a Metalurg 2 góllal legyőzte a gallokat. A házigazdák a nyáron nem erősödtek, ellenben a PSG Omeyer és Accambray szignójával szinte tökéletesre csiszolta egyébként sem gyenge keretét. A francia kapus lehet az ehhez hasonló meccseken a győzelem kulcsa, mivel az utóbbi években nem volt igazi klasszisa erre a posztra Gardent mesternek. Omeyer ugyan már túl van pályafutása zenitjén, de az igazán éles meccseken képes a varázslatra. A másik oldalon ugyanez a faktor Darko Stanic, de a problémás hálóőr játéka erősen kérdéses, mivel a távozás gondolatával játszik, idén pedig még egyik SEHA-liga meccsre sem nevezték. A másik óriási probléma Vugrinec eltiltása, amit még a tavalyi Kiel elleni negyeddöntő után kapott. Az immár macedón válogatott klasszis kiválása szintén nem érinti pozitívan a Matelurg esélyeit. A PSG-nél csak Barachet maródi – ő mikor nem az -, de elképesztő erős kezdővel (és persze paddal)  állhatnak fel Szkopjéban Mikkel Hansenék. Ha idén képes lesz végre csapatként is funkcionálni, és nem az egyéni képességekre alapozva meccseket eldönteni a PSG, akkor a szkopjei hiányzókat is figyelembe véve gond nélkül el kell hozniuk a 2 pontot idegenből.

Olvasd el csoportbemutatóinkat! Kattintsd ide!

  • Bajnokok Ligája tippek

    Chekhovskie Medvedi-Veszprém, Veszprém győzelem
  • Celje-Vardar, Vardar győzelem
  • Dunkerque-Aalborg, Dunkerque győzelem
  • Metalurg-PSG, PSG győzelem

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: A veszprémi Jose Rodriguez és a szegedi Zubai Szabolcs (MTI Fotó: Kovács Anikó)