Októberben is sok előzetest publikáltunk a Sportfogadas.org főoldalára, melyekben több mint 200 tippet ajánlottunk. Mérlegünk pozitív lett, 115 nyertes tipp mellett, 87 nem jött be. Ennél sokkal fontosabb, hogy a ROI is pluszos. Havi bontásban már június óta pozitív ez a mutató előzeteseinknél, ezúttal 4.81%-os lett.

Két sportág nagyon ment

A két legeredményesebb részleg a lóverseny és jégkorong volt, melyeknél különböző irány valósult meg. A lovis tippek nagy szorzók voltak, alacsonyabb találati aránnyal, míg a hokinál szinte minden tipp zöldült, kisebb oddsokkal. Előbbinél a 2016-os flat szezon fináléját kell kiemelni, ahol 4.2 millió font volt a pénzdíjazás, és a Group1-es Journey hozott is nekünk egy 9-es szorzót. Érdemes tudni a lóversenyről, hogy tavaly október óta minden hónapban pozitív mérleggel zárt az orgon, tehát pontosan egy éve nem tud hibázni lovis szerkesztőnk. Elképesztő! A jégkorong volt a másik húzó sportág, ahol az eredményre irányuló tippek mellett, a játékos speciálok is erősen jelen voltak. Az egyik legeredményesebb játéknapon a Montreal és Minnesota győzelmét jósolta hokis gurunk, melyek mellett még két másik tipp is bezöldült. A lóversenyhez hasonlóan az NHL is kiváló eredménnyel zárt az elmúlt hónapban.

Statisztika október

Beindult a szezon minden téren

A fenti képen látható eredményességben gyorsan feltűnhet, hogy vannak függőben lévő tippek. Ezek hosszútávú fogadások, melyek az NBA nemrégiben beindult szezonjára vonatkoznak. Ha elolvasnád ezeket, akkor a kosárlabda előzetesek között - ide kattintva - megteheted. Nem csak az NBA, hanem az európai kosárszezon is beindult. Tippversenyeink között találhatsz is erre vonatkozó játékokat, de kipróbálhatod magad a magyar foci, a topligák, az Európa Liga, vagy akár a Forma-1 terén is. A száguldó cirkuszra ezúttal egyetlen tippünk volt a főoldalon, mely végül be is jött. A foci amerikai és európai verziója sajnos kifogott rajtunk, de a kosár, tenisz és a hónap elején közölt kerékpár tippek is nyereségesnek bizonyultak összességében. Emeljük ki a tenisznél külön, hogy egy Fucsovics tipp bejött! Azért ez nem mindennapos dolog... :D Ennyi volt az október, azon vagyunk, hogy novemberben is pozitív mérleggel tudjunk nektek szolgálni.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés