Tovább folytatódik a küzdelem a KHL-ben. A bajnokcsapat egy remek első mérkőzés után elég kemény bukdácsolásba kezdett, és szinte azt mondhatni, kötelező a győzelem számukra. A Torpedo tovább menetelhet az élmezőnnyel, és bizony a főcsoport első helye sem elérhetetlen a novgorodi csapat számára. 

Metallurg Magnitogorsk - Dinamo Riga

A Metallurg a lehető legjobban kezdte ezt a szezont. A nyitómeccsen sikerült legyőzni a CSZKA Moszkvát, ráadásul úgy, hogy hátrányból fordítottak. Viszont azóta nem igazán megy a szekér. A Cserepovec, az SZKA, az Avto és Jugra is megverte őket, utóbbitól kikapni azért elég kellemetlen, még idegenben is. Az utolsó meccsen 4-1-re nyertek hazai jégen az Amur ellen, de a vendégek még így is többet lőttek kapura. Össze kell kapnia magát rendesen a bajnoknak, hiszen csak a főcsoport 8. helyén állnak, és már most elég tetemes a hátrány a moszkvaiakkal szemben. Koshechkin .918-as mutatója nem lenne rossz az NHL-ben, de a KHL-ben elég gyenge, viszont mivel jobb alternatíva jelenleg nincs, biztosan ő fog védeni ezen a meccsen is. Mozyakin azért hozza a tőle elvárhatót, 6 meccsen 5 pont remek. Az Amur elleni meccsen Alexander Syomin 2 pontot is szerzett. Ami vele kapcsolatban érdekes, hogy idehaza valószínűleg mindenki csak Alexander Semin néven ismeri. Semin tavaly még az NHL-ben próbálkozott vitézkedni, de még a szezon elején lapátra került a Montreal Canadiens-nél, és végül a KHL-ben kötött ki. Tőle sokat várnak, de Zaripov és Kovar játékának is fel kell fejlődnie, ha szeretnének az alapszakasz végén a top 4-ben végezni. 

Miks-Indrasis-Dinamo-Riga-KHL-001

Miks Indrasis. Fotó: Agris Krusts/Shutterstock.com

A Dinamo Riga gyengült az előző szezonhoz képest, ezzel nem igazán lehet vitatkozni. Sok kulcsember távozott a tavalyi csapatból, és kapuban sem igazán remekelnek. Sedlacek 4 meccsen 11 gólt kapott, ami 90% alatt van, ez nagyon kevés lesz ide. A 4 eddig lejátszott mérkőzésből csak az utolsón sikerült nyerni, ott is csak büntetőpárbajban. Pedig az Ufa jóval több kiállítást hozott össze, de még így is sokkal többet lőttek kapura a hazaiak. A támadók közül eddig Shugg és Gillies tudott maradandót alkotni, Sestito és Redlihs még nem igazán lendült be. A védelemből Galvins hozza eddig a kötelezőt, Mullen pedig új arc a csapatnál, neki is jól sikerült a bemutatkozása. A papírforma, az erőfölény, az emberelőnyös játék, a kapusteljesítmény, minden a Metallurg mellett szól. Mozyakin is jó lehet pontszerzésre, de a győzelem kötelező lesz a hazai alakulatnak.

Torpedo Nizhny Novgorod - Amur Khabarovsk

A Torpedo is bomba jó rajtott vett idén. Jelenleg a főcsoport 4. helyén állnak, és egy kis szerencsével az első hely is meglehet. Főleg úgy, hogy még csak 5 meccset játszottak, amiből 4 győzelmmel végződött még a rendes játékidőben. Ami fontosabb, hogy ezen az 5 találkozón 18 gólt szereztek, ami elég erős átlagnak számít. Az elképzelés valószínűleg az volt, hogy Ivan Kasutin lesz az első számú kapus (a Ladától érkezett), de nagyon gyengén szerepelt. Viszont Proskuryakov nevét nem árt megjegyezni, mivel eddig 97% körüli védési hatékonyságot produkál, ami igen erős (bár azt hozzá kell tenni, hogy a nagy csapatok közül még senkivel nem játszott a Torpedo). Osipov védő létére majdnem hozni tudja a pont/meccs átlagot, Galuzin 5 meccs után már 8 pontnál jár, és Daugavins neve is ismerősen csenghet, ő 5 pontos. 

Amilyen jó rajtott vett a Torpedo, olyan rosszat az Amur. Bár azt már a felkészülési meccsek alatt is nyugodtan alá lehetett írni, hogy idén sem lesz bajnok a Khabarovsk. Csak 1 mérkőzést sikerült nyerniük eddig, az Admiral ellenit. Hét mérkőzésen 21 gólt kaptak eddig, és elnézve úgy az átlagos teljesítményüket, még a rájátszásba se fognak bekerülni. Három kapusuk is van, de mind a három hálóőr teljesítménye nagyon rossz. A támadók közül Kapustin és Kuusela 5-5 pontos, a védelemből Kolar 2 gólja a kiemelendő, de egyszerűen nincs olyan játékosállománya a vendégeknek, hogy komolyan lehessen venni őket. Azon az egy győzelmen kívül mindig rendre több góllal verték őket, legutóbb a Szocsi 7 gólt rámolt be nekik. Ez ellen a Torpedo ellen ezek nem túl jó kilátások, a hazaiaknak pedig lesznek nehezebb ellenfelek is, szóval az ilyen Amur elleni meccseket simán hozni kell.

  • KHL tippek

    Magnitogorsk - Riga: Magnitogorsk nyer (hosszabbítással együtt)
  • Torpedo - Amur: Torpedo nyer a rendes játékidőben
  • Torpedo - Amur: Torpedo góljainak száma 2.5 felett

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Dinamo Riga. Fotó: Ivica Drusany/Shutterstock.com