Tehát mindhárom nyert szettet a lehető legminimálisabb különbséggel húzták be. Nem is ez az érdekes, hanem inkább az, hogy minden szett végén egyfajta varázsütésre blokkolt le a Baki, mintha szóltak volna nekik, hogy melyik szettet lehet megnyerni és melyiket nem. A vendégsiker pedig igen jól fizetett az irodáknál. Persze ez csak feltételezés, nőknél meg főleg nem szabad semmin sem meglepődni, de mindesetre fura. Ilyen esetekben szokott jönni az, hogy a visszavágót meg simán nyeri az 1. meccs vesztese. Ráadásul így elérték azt is, hogy 1,7-re emelkedjen a Baki oddsa, ami már elég jónak mondható. A játékoskereteket, erőviszonyokat már taglaltam az 1. találkozó előzetesében, most azt nem írnám le újra, most nem szakmai oldalról közelíteném meg ezt a párharcot. Egyébként semmi sem változott azóta bennem, a holland válogatott kulcsembereket is soraiban tudó, minőségi amerikai és brazil légiósokat is foglalkoztató Baki Baku a jobb csapat. Metcalf nem lesz elég a visszavágón Nem lepődnék meg egy 3-0-lán sem, de 1 szettnél többet itt nem fog nyerni a Loksi. Az aranyszettben pedig majd eldöntik, hogy kié legyen a kupa, az már apróságokon fog múlni.

Véleményem szerint nem lesz még egy Baki Baku baki, és a 2. mérkőzésen már kirajzolódnak a valós erőviszonyok.

 

Tipp: Baki Baku

Odds: 1,70

Iroda: Bet365

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés