A Markok csatájával indul a harmadik nap a snooker világbajnokságon. Ha rápillantunk a főtáblás mérkőzésekre akkor ez ígérkezik az egyik legsimábbnak, még akkor is, ha King egy jól ismert név a szakmában.

Már jó pár éve az esélyesek között emlegetik Allen-t a világbajnoki címre, nincs ez másképp idén sem. Az első igazán komoly dobása épp itt a Crucible-ben volt 2009-ben, amikor egész az elődöntőig menetelt, viszont ezt azóta sem tudta megismételni. Pontszerző sikereket vártak tőle, de elég sokat kellett várni arra, hogy megszülessen az első torna győzelme. Tavalyi volt a legjobb szezonja. idén ami megemlítendő nála az a World Open címének megvédése. Nem halmozta a szebbnél szebb sikereket, de összességében jó formának örvend és ott van benne a potenciál.

King soha nem tartozott a legjobbak közé, de azért szűk 10 éve belekóstolhatott abba, hogy milyen a TOP16 tagjának lenni, volt egy-két torna ahol kijött neki a lépés és a döntőig menetelt. Viszont ezek régen voltak, az elmúlt szezonokban nem igazán tudott maradandót alkotni és ez a ranglistás helyén is meglátszik, hisz csak a 30. jelenleg. Idén kifejezetten gyenge szezont fut, igaz a selejtezőket azért általában túlélte, viszont két meccset zsinórban sehol sem tudott nyerni.

King nem a nagyszerű eredményeivel véste be a nevét a világbajnokságok történetébe, hanem azzal, hogy pár éve a leghosszabb frémet játszotta le Maguire ellen (74 perc). Egyébként a második körnél tovább itt a Crucible-ben egyszer sem tudott jutni. Idén is selejteznie kellett, és közel állt a kieséshez Yu Delu ellen, de végül döntőfrémben csak legyűrte. Allen esetében elő-elő fordul, hogy kicsit álmoskásan kezdi a meccset, így Kingnek talán az elején lesznek lehetőségei, de amint az Északír pisztoly bemelegszik, onnantól jön a henger. Piszok brékerős játékos Allen, ahhoz képest, hogy idén sok nagy menetelése nem volt elég jól áll a 100-as brék listán, de King kezében is bármikor benne van egy 100 feletti.

  • Snooker Világbajnokság 2013 tippek

    Allen nyer
  • 100-as brékek száma 1.5 felett

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés