Szerdán igazi meccsdömping vár a baseball szerelmeseire. A 30 csapatból ugyanis mind a 30 pályára lép, vagyis összesen 15 mérkőzést rendeznek. Négy klub fanatikusi izgulhatnak igazán, A New York Mets, az Oakland Athetics, a Seattle Mariners és a Boston Red Sox egyaránt kisöprésre áll. Most ezeket az összecsapásokat vesszük górcső alá, lássuk kiknek sikerül elkerülnie az égést.

New York Mets - Miami Marlins (19:10)

Curtis-Granderson-New-York-Mets

Curtis Granderson. - Fotó: Wikipédia

A kék-narancssárga new yorki banda tavaly bejutott a nagydöntőbe, így idénre nem volt egyszerű dolguk a nagyágyúk megtartásával, de a vezetőségnek elég jól sikerült sakkoznia. Ettől függetlenül a rajtjuk viszont egyelőre nem túl fényes, hiszen öt vereség mellett csupán két győzelem áll a nevük mellett, és jelenleg hazai pályán állnak kisöprésre a rivális floridaiak ellen. Figyelniük kell, egy pocsék április nem biztos, hogy belefér ebben a csoportban, ahol az igen jó erőkből álló Nationals is szerepel. Meglepő ez a 2-5 a Metstől, hiszen talán az összes csapat közül a legfélelmetesebb rotációval rendelkeznek. Ezen a meccsen azonban nem a kezdő ötösből, hanem a cserék közül választott Terry Collins, méghozzá a fiatal Logan Verrettet. A 25 éves játékost tavaly draftolták, elkalandozott szezon közben Texas felé, de most újra New Yorkban számítanak rá. Nem nagyon lehet tudni mire lesz képes, ha rossz formában lenne egészen biztosan nem kezdetnék, főleg nem egy ilyen rotációban. Nagy Almában inkább a nagyobb kérdés, hogy az ütősor megtalálja-e végre a formáját? Egyelőre ugyanis átlagban 2.7 pontra képesek, ami nem túl acélos teljesítmény. Pedig hát Yoenis Cespedesszel, Curtis Grandersonnal, David Wrighttal nagyon rendben van az ütősoruk. Valószínűleg most oda is teszik magukat, a másik oldalon Adam Conley abszolút egy olyan dobó, akiről lehet sok pontot csinálni.

Oakland Athetics - Los Angeles Angels (21:35)

Ez szintén egy csoportrangadó, ahol ugyancsak a vendég csapat áll sokkal jobban a szérián belül. Egyik gárda sem erősödött túl sokat a tavalyi évhez képest, szóval várhatóan a Texas és a Houston hátát fogják bámulni. Az Athleticsnél annyi a kérdőjel, hogy ez a 4-5-ös rajt nem is olyan rossz, főleg, hogy a rivális Seattle-t idegenben sikerült kisöpörniük. Most megkaphatják ugyanezt az Angyaloktól, ha nem villantanak valamit. Ez nem lesz egyszerű művelet, az egyébként sem túl acélos rotációból is lefelé kilógó Eric Surkamppel a dombon. Tegnap már sikerült egész szépen megfogniuk az Angels ütőit, de a végére a bullpen csak nem tudta megnyerni a meccset az Oaklandnek. Nagyon ingatag lábakon áll az Athletics, de ezen a meccsen így sem esélytelenek. A Los Angeles sem túl erős, ráadásul Matt Shoemaker kezd náluk, aki első évében ugyan kitűnő volt, tavaly viszont nem hozott jó számokat és az idei bemutatkozása is szörnyen rosszul sikerült. Győztesre itt nem érdemes tippelni, a két visszafogott ütősor viszont kiélheti magát a gyengébb kezdő dobók ellen.

Seattle Mariners - Texas Rangers (21:40)

A Seattle azok után, hogy az Oakland elintézte, most a másik rivális, Texas ellen is győzelem nélkül maradhat. Pedig idén ez már a második szériájuk egymás ellen és az elsőben két győzelmet is szerzett a Mariners. Most viszont egyelőre esélyük sem volt, 7-3-ra és 8-0-ra győzött a Rangers az elmúlt napokban. Talán sikerül megmenekülniük, a vendégeknél A.J. Griffin kezd, aki finoman szólva sem a rotáció legerősebb pillére, bár az Angels ellen nem nyújtott olyan rossz teljesítményt. Képes lehet a Seattle sok pontot feltenni a táblára egy ilyen dobó ellen, azért vannak jó ütőik, például a két rutinos öreg róka, Robinson Cano és Nelson Cruz. A kérdés, hogy annyira képesek lesznek-e jól muzsikálni, hogy felül múlják a Rangers ütőit? Abban ugyanis nem igazán bízhatnak, hogy Taijuan Walker lesz az, aki megálljt parancsol a Prince Fielder vezette vendég pontgyáros ütősornak. Itt is inkább egy sok pontos meccs van kinézőben, amit az acélosabb bullpen miatt a vendégek nyerhetnek meg, de a jobb választás az over.

Ubaldo-Jimenez-Baltimore-Orioles

Ubaldo Jimenez. - Fotó: Wikipédia

Boston Red Sox - Baltimore Orioles (1:10)

Ezt a párharcot néhány napja már górcső alá vettük, nem gondoltuk volna, hogy a széria harmadik találkozójához érve még mindig veretlen lesz a Baltimore. De jelenleg ez a helyzet, 9-7-re és 9-5-re húzták be az előző két meccset. Chris Davisék egyelőre kivégezték a Red Sox bullpenjét, ami nem túl jó hír a hazaiaknak, hiszen ma Joe Kelly kezd, aki jóval gyengébb, mint az elmúlt napokban kezdő David Price vagy Clay Buccholz. Kellynek a Toronto ellen volt már idén egy meccse, amelyen borzasztóan dobott, három inning alatt hét pontot csináltak róla. Várhatóan a bomfaromában lévő Orioles ütősorától is kapni fogja az ívet. Big Papiéknak tehát termelniük kell a pontokat, ha nem akarnak hazai pályán megégni. A vendégek Ubaldo Jimenezt küldik a dombra, aki bár nem ugyanazt a szintet hozza, mint a colorádói éveiben, de még mindig kemény dió az ütőknek, ráadásul a Minnesota ellen jól is indította a szezont. Itt leginkább egy Baltimore overre éri meg tenni. 

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Ubaldo Jimenez. - Fotó: Wikipédia