Az MLS-ben (Major League Soccer) hétvégén (vasárnap 22 órai kezdettel) rendezik az utolsó fordulót az alapszakaszban. Keleten minden tiszta, megvan az a hat csapat, amely ott lesz a rájátszásban, ám a pozíciókért még komoly harc lesz az uccsó körben is. Nyugaton viszont csak három együttes fix play off résztvevő, a maradék három helyért négy csapat van versenyben.

Colorado Rapids - Houston Dynamo

Ha a Colorado nyer, és a Dallas nem nyer, akkor a Colorado a play offban végig otthon játszik. Viszont a Colorado Rapids előző meccsén sem törte össze magát, ráadásul a Dallasnak egy ksz is elég a Galaxy ellen, hogy megnyerje az alapszakaszt. Nehéz bármit mondani, csábító a Houston 6.50-es oddsa, de a Dynamóban nem nagyon van kraft. Tippjátékokba, aprópénzes kombiba az X2 befér, nagy téttel semmire sem ésszerű fogadni. Vagy fene tudja, tényleg csábító a vendégek 6.50-es szorzója, és az is jó kérdés, bízik-e a Rapids abban, hogy a Dallas nem szerez pontot az LA ellen. Én azt hiszem, ez a 6.50-es odds, amit a vendégek győzelme ér, még tovább fog esni! Tipp: 0-0, vagy 0-1

LA Galaxy - Dallas FC

Az előző meccsnél említettem, hogy a Dallas számára egy iksz elég a boldogsághoz, vagyis az alapszakasz-győzelemhez, és a play offban így végig a Dallas otthon játszhatna. Az LA Galaxy nyugaton fixen harmadik, sem előre, sem hátra nem mozdulhat. Mivel a 3. helyezett már a play off első körében pályára lép, így a Galaxy tuti spórolósra veszi. Eleve egy öregecske csapat, Keane, Gerrard, Donovan, van Damme, Cole mind-mind bőven 30 év fölött járnak (és akkor csak az ismertebb spílereket említettem), többen közelebb a 40-hez. Zardes sérült, dos Santos kedvetlen, de Keane és Gerrard sem játszik tutira. Az LA Galaxy magasról szarja le a meccset, a Dallasnak meg kell egy iksz, úgyhogy az X2 (1.70) elég tutinak tűnik. Amúgy a Dallas is nyert ugyan legutóbb, de két fontos játékos sérült le, Diaz és Acosta is kiesett. Mindkét fél arra fog ügyelni, nehogy valaki kidőljön, így alapvetően kemény csapatok megbeszélt döntetlenjét látjuk majd, ahol annyi  fizikai contact lesz a játékosok között, mint csocsóban. Egyébként a Galaxy eddigi 33 meccséből 15 iksz lett, érik a tizenhatodik remi! De X2-ben a tuti, már amennyire tuti lehet egy 1.70-es odds. Egyébként, ha megnézzük a tavalyi idényt, az LA Galaxy miután bebiztosította a rájátszást, utána nem nagyon foglalkozott a hátralévő alapszakasz meccsekkel. Utolsó hazai meccsén pl. 5 gólt kapott a Timberstől... Tipp: 0-0 vagy 1-1

Robbie-Keane-MLS-Galaxy-001

Robbie Keane (LA Galaxy). Fotó: Photo Works/Shutterstock.com

New England Revolution- Montreal Impact

A NE Revolution az előző fordulóban kikapott a Chicago Fire csapatától, ami végzetesnek bizonyult. Matek szerint még van esély a play offra, de ahhoz a Philynek ki kéne kapni, méghozzá mocskosul, míg a Revolutionnek itt nyerni kéne, de nem picit, nagyon. A NE gólkülönbsége -13-as, míg az előtte álló Philadelphiáé csak -1-es. A Montreálnak kell a meccs, kell, hogy még egy helyet följebb lépjen legalább. Piattiék egyébként elég jól pörögtek a kanadai derbin a Toronto ellen (Drogba most sem játszott, de nem is hiányzott senkinek), ezt a hitehagyott Revolutiont el fogják kenni, szerintem nem is picit. Az ikszkettő is 1.66-al szoroz, simán jónak tűnik! Tipp: 0-1

NY City - Columbus Crew

A NY City elkúrta a meccsét az előző körben, így nincs mit tenni, komolyan kell venni az utolsó fordulót. Komolyan kell venni, és ha sikerül, akkor a City a play off első körében nem lép pályára. Pirlóéknak kell is az extra pihenő, és otthon meg is kell ütni azt a Crew-t, amely már nem juthat a play offba. Elvileg sima hazai, és valószínűleg gyakorlatilag is. Ráadásul a Crewnak rengeteg sérültje van, nyolc játékosára sem számíthat a Columbus, közülük 3 védő... . Sérültek a City-nél is vannak, Lampard épphogy játékba lendült, ismét kidőlt. Gomez és Brandt egész idényben nem játszhat már, de bő azért ez a keret, otthon nyerni kell, mese nincs! Jobb csapat a City, otthon be fogja húzni! Ola Kamara, a Crew házi gólkirálya térdfájdalmak miatt vélhetően ezen az idegenbeli, tét nélküli meccsen sem játszik, ahogy F. Higuain és Mabwati sem. Tipp: 4-1

Andrea-Pirlo-New-York-001

Pirlo és csapata idén ott lesz a rájátszásban!  Fotó: lev radin/Shutterstock.com

Orlando City - DC United

Egy keleti meccs, ahol csak az egyik csapat számára bír téttel a találkozó. Az Orlando nem jutott a play offba, a DC United viszont a 4. helyért küzd. A DC a liga legjobb formában lévő csapata, de kérdéses, nem húzza-e be a kéziféket. A tét, hogy ha nyer, akkor otthon játszik a play off első körében. Ha nem nyer, akkor is játszhat otthon, de akkor a Montreálnak nem szabad nyernie. Necces kis meccs tippelés szempontjából. Tipp: 2-2

Philadelphia Union - NY Red Bulls

A Union sokáig még arra is esélyes volt, hogy alapszakaszt nyer, erre most ott tartunk, hogy az utolsó play off helyet épphogy megcsípi. Emberemlékezet óta (hat bajnoki) nem nyert bajnokit a Philly. A Union hatodik helye garantált keleten, de ha nyer, és a Montreal kikap, akkor lehet ötödik is. Talán megéri küzdeni, hisz ha marad hatodik a Philadelphia, akkor vagy a NY City-vel, vagy a Torontóval játszik, ami kb. egyet jelent a kieséssel. A Union mákja, hogy a vörös bikák fixen elsők keleten, ugyanakkor a Dallast már pontszámban nem érhetik utol. Lényeg az, hogy a Red Bulls számára nagyjából tét nélküli találkozó. Az első körben pihen a New York RB, ettől függetlenül Kjelstanék nem törik majd össze magukat, feltéve, ha játszanak a kulcsjátékosok. Könnyen lehet, hogy csak Bradley Wright-Phhilips lép pályára, de ő is csak azért, hogy a gólkirályi címét megszerezze. (Jelenleg egy gól az előnye a NYCFC-ban focizó David Vilával szemben). Egyébként a Red Bulls belső védői elfogytak, hetek óta forgatja Marsch a hátsó négyest... A két benga feka srác, Baah és Zubar nincs, nincs Lade, és kiesett Biyleu is. Baah és Lade egész idényre kidőlt, Zubart a play offra teszik össze talán. Marsch mester nem fog kockáztatni, ép védőit tuti a padra ülteti, úgyhogy könnyen lehet, hogy ezer veretlen meccs után az utolsó alapszakaszbeli meccsét elveszíti a Red Bulls. Simán lehet, hogy Kjelstan vagy Grella pályára sem lép a Red Bullsban. A 2.50 - 3.20 - 2.87 (1X2) oddsok is jelzik, hogy itt tényleg minden lehet, de a Phillynek talán fontosabb, hogy érezzék a győzelem ízét ismét. Minden kimenetel mellett és ellen is ezer ok van, ilyenkor jobb átlépni a meccset, mert a tippelés ebben az esetben nem más, mint hazárdjáték. De aki kihívásokat keres a sportfogadásban, azoknak ez jó meccs, úgyhogy hazai! Tipp: 2-1

Sporting Kansas - San Jose E.

Az SKC áll jelenleg a 6. helyen nyugaton, most övék az utolsó play off hely. Győzniük kell, mese nincs, hisz a tavalyi bajnok Timbers ugyanúgy 44 ponttal áll, mint az SKC. Otthon a Kansas általában ezer ziccert dolgoz ki egy meccsen, ám a ziccereket értékesíteni nagyon ritkán tudják. A legnagyobb gólhelyzetek is ki szoktak maradni, kicsit jobb helyzetkihasználás esetén az SKC már rég fixen rájátszás-résztvevő lenne. Így viszont izomból kell tolni az utsó fordulóban! Mák, hogy a San José már nem juthat a rájátszásba, így ezt a mérkőzést hazai pályán gólokkal kell nyerni. Ha a helyzetek 10 %-át berúgják, 3-0 lesz a vége (és ez nem vicc), talán egy kapott gól is belefér majd. A hazai siker 1.66-ért vállalható, és egész biztos, hogy vasárnap estig ez még lejjebb fog menni, akár 1.40-ig is süllyedhet. Tipp: 2-0 vagy 3-0

Seattle Sounders - Real Salt Lake

Óriási téttel bíró találkozó, hisz most mindkét csapat play offot érő helyen áll, de mindkettő kicsúszhat. A Real Salt Lake egy döntetlen esetén is biztos play off résztvevő, tehát a Sounders győzelmi kényszerben van. Egyébként a Seattle iksz, sőt zakó esetén is lehet play off résztvevő, de ha kikap, akkor már a riválisok eredményétől függ a sorsa. Jobb nyerni, és otthon általában apait-anyiat belead a csapat. Kegyetlenül zaklatott idényt fut a Sounders, edzőcsere, aztán végre igazoltak egy irányítót (Lodeiro), erre egész idényre elveszítik Dempsey-t. Azt a Dempsey-t, aki Martins nélkül nem volt az igazi, de azért mégis karakter, vezér volt a pályán és azon kívül is... Hazainak tűnik, már csak a Salt Lake pocsék formája miatt is, de inkább hagyjuk ki, mint teszi azt Mario Gomez a ziccerekkel.

Az előző idényben az utolsó körben ugyanígy a RSL látogatott Seattle-be, de tavaly nem volt esélye a play offra. Akkor 3-1-re nyert a hazai csapat, de úgy, hogy Dempsey akkor a 20. percben már a 3. hazai gólt lőtte, végül 3-1 lett a vége. Most is Sounders-RSL meccset rendeznek az utolsó körben, de most az RSL számára is téttel bír a találkozó.)

Clint-Dempsey-MLS-Seattle-001

Clint Dempsey (Seattle Sounders) szívproblémái miatt nem léphet pályára.  Fotó: Photo Works/Shutterstock.com

Toronto FC- Chicago Fire

Az utolsó kör legegyértelműbbnek tűnő párosítása. A Toronto még megcsípheti a 2. helyet, ha a NY City botlik, így hazai pályán vélhetően a legerősebb kezdő 11 lép pályára. Mínusz Bradley, aki el lesz tiltva, de Cheyrou legalább visszatérhet, ugyanakkor kérdés, hogy erőltetik-e a játékát. (Talán igen, pláne így, hogy nem lesz Bradley) Giovinco a Montreal ellen tért vissza, kicsit döcögött még a játéka, de a Chicago ellen gólokkal fog jelentkezni. Egyébként, ha a pici olasz srác nem hagy ki több bajnokit sérülése miatt, valószínűleg ő is versenyben lenne a gólkirályi címért. A Fire védekezése az idény során azért sokat javult, de kétség nem férhet hozzá, Torontóban égni fog a Fire! A gyenge poén után jöjjön kompenzációként egy erős tipp: Nyerni fog a Toronto @ 1.44. Ha Bradley játszhatna, mehetne rá a ház is.

Vancouver Whitecaps- Portland Timbers

A Vancouver nem juthat a rájátszásba, míg a Portland igen. A tavalyi idény bajnoka győzelmi kényszerben van, de van esély a play offra! Van esély, hisz múlt héten nyert a Colorado ellen, és ha most is nyer az utolsó alapszakaszbeli fordulóban, akkor fixen ott van a rájátszásban. Akik követték a tavalyi idényt, pontosan tudják, hogy a Timbers ugyanilyen nehezen jutott a rájátszásba, aztán ott már megállíthatatlan volt. Szimpatikus együttes a Portland, talán a Whitecaps játékosai sem a 'dögöljön meg a szomszéd tehene is' gondolattal lépnek pályára, és bár otthon játszanak, talán nem tesznek keresztbe a Timbersnek. Egyébként a kanadai együttes ezt megelőző hazai meccsét is leadta, pedig a Seattle idegenben sem tényező az MLS-ben. A vendégeknél Borshers és Mattocks sem játszik, előbbi régóta kidőlt. Talán a legcsapatabb csapat a ligában a Timbers, és Valeri, valamint Adi játszik, úgyhogy én azt hiszem, ha nem is simán, de szűken nyer a Portland. Idén először vendégként... Egyébként Adi legutóbb az idényt legnagyobb ziccerét kúrta el. A kihagyott büntetője után a kapusról lecsorgót 2 méterről sikerült mellélőni, pedig az üres kapuba is guríthatta volna a bogyót a fekvő kapus mellett. Még jó, hogy végül ezt a kihagyott ziccer nem került semmibe, és elég volt Adi első, értékesített büntetője, amit mondjuk jogtalanul ítélt meg a spori, de ha már adták, Adi beverte. A Timbers győzelme 2.30-as oddsal fizet, a rég leeresztett Vancouvert illene elverni, a Whitecaps focistái az előző bajnokin sem csináltak érdemlegeset.

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Robbie Keane (LA Galaxy). Fotó: Photo Works/Shutterstock.com