A csonka fordulót követően a hétköznapok csendesen teltek, pénteki kezdettel e hétvégén a teljes mezőny kétszer szerepel, ugyanis duplaforduló jön a nemzetközi MOL Liga alapszakaszában.  

hockey-023

Fotó: PhotoStock10/Shutterstock.com

Külön utakon járnak

A múlt heti csonka játéknapokra jutó mérkőzéseken a Ferencváros 4, az Újpest 3, az Érsekújvár 2 pontot gyűjtött, míg a Jegesmedvék neve mellé újabb vereség került. A kimaradók közül valójában csak az újonc Debrecen pihent, a Csíkszereda a román ligás kötelezettségeit teljesítette, míg a Kontinentális Kupa brassói helyszínén a tavalyi döntős és az alapszakasz győztes egymással, illetve lengyel és lett ellenféllel találkozott. Az egy hetes pihenőt követően a mezőnyt megfelezték, az első klubba került a top4 (DAB-Debrecen-Érsekújvár-Miskolc), míg a fővárosi együttesek erdélyi túrára lettek hivatottak. Pénteken az Érsekújvár az acélbikákat fogadja, majd utazik a Jegesmedvékhez, a Miskolc az újonc után a bajnokot látja vendégül, illetve lesz egy kelet-nyugat rivalizálás is, mely derbi Ladányi személye miatt lesz érdekes. Az alsóházból (Brassó-Csíkszereda-Ferencváros-Újpest) a 4 meccses minibajnokság szombaton az 5. és 6., valamint az utolsó két helyezettje találkozik, míg vasárnap immáron ellenfél-cserével további két román-magyar párharcot rendeznek. 

Brassó - Újpest

A román együttes az edzőcserét és az első sikereket követően októbertől töretlenül szállítja a pontokat. Eddigi alapszakaszbeli játékai felén nem volt elég a 60 perc játékidő a döntéshez, a túlóra (a hosszabbítás, illetve a szétlövés) egészen a Jegesmedvék elleni büntetőpárbajig a riválisnak kedvezett. A Kontinentális Kupa hazai selejtezőjén egyértelműen a továbbjutást tűzték ki célul, melyet a körbeveréseknek, és az ukrán visszalépés folytán második helyezettként sikerült teljesíteni. A hazaiaknál a +/- mutatóban a játékosok többsége rosszul áll, de ezért a szezon eleji forma és szűk merítési lehetőség volt az oka. A klubnál a valós húzóemberek Mihály, Obsut és Saluga, illetve Polc, ő a liga egyetlen kapusa, mely már három meccset hozott le kapott gól nélkül. Az Újpestnél továbbra is az első soros idegenlégiósok: a verekedőbajnok Elomo, a ligában legtöbbet kísérletező Durak és Tapio, valamint az elmúlt játéknapokon ponterős Mihálik régen látott magasságokba igyekeznek emelni a lilákat, de a védekezési lehetőségeik elég szűkösek, a három örökrangadót leszámítva csupán egyszer, a Csíkszeredát sikerült négy gól alatt tartani, mitöbb a kapusaik hatékonysága sem éri el a bűvös 90%-os határt. A két csapat legutóbbi fordított párosítású meccsén a visszatérő Obsut vezérletével a Brassó már az első harmadban eldöntötte a 3 pont sorsát, Virág találata minimálisra csökkentette a különbséget, de reális esély már nem volt a magyar pontszerzésre. A jelen forma hazai sikert vetít előre, az Újpestnél gyakori jelenség a kapus lehozatal, ezért a hendikep fogadás is bevállalható. 

 

Csíkszereda - Ferencváros

Jelen helyzet szerint, ha most érne véget az alapszakasz, a felek számára befejeződne az idény. A csíki gárda még rendes játékidős győzelem nélkül áll, a zsinórban lejátszott idegenbeli fellépéseken az újonc ellen teljesen összeomlottak, a teljesítményük a DAB. Docler otthonában sem javult. A pesterzsébeti mérkőzésen levetkőzték a korábbi sikertelenséget, Molnár Zsomborék az elejétől fogva agresszívan hokiztak, a 3-0-ás eredmény után drámai fordulat következett be, a sérüléséből visszatérő Kissel a soraiban a zöld-fehérek feltámadtak, fantomgóllal és utolsó másodperces rúgott góllal eltüntették a különbséget. Az erdélyi klub a hosszabbításban nem tudta kizárni a korábbi történéseket, január óta képtelenek Magyarországon nyerni, a téves bírói döntések okán óvást is benyújtottak, melyet a szövetség természetesen komolyabb vizsgálat nélkül elutasított. A vendégek legutóbbi duplafordulós szereplésekor a Miskolc ellen már 30 másodperc játék után hátrányba kerültek, de onnantól maximális védekezésre kapcsolva lehozták a hátralévő 59 percet, sőt emberelőnyös és emberhátrányos góllal megnyerték a meccset. Az örökrangadón az első győzelemre készültek, de az Újpest meglepően kellemetlen stílusú hokija a szezonbeli harmadik elbukott fővárosi derbijét eredményezte. A héten rutinos cseh játékost szerződtettek, az idő eldönti, hogy erősítésnek jó lesz-e, az biztos, hogy vele máris bővült a taktikai repertoár. Érdekes mérkőzés lesz, főleg a legutóbbi találkozójuk függvényében! 

Debreceni HK - Dunaújváros

Az újonc óriási formában van, az Újpest legyőzésével indítottak, aztán a lelkes, orosz hoki csak vereségekben mutatkozott meg, de minden egyes mérkőzésen volt olyan periódus, mikor irányítottak. Utolsó 4 győzelmük során többször is kiütésig jutottak (2x 6-2, 7-2), Ladányi-Berta-Sychov triótól a fiatalok gyorsan tanultak, bár volt negatív tényező bőven, a Gyatlov-Tőke csere egyértelműen a csapat hasznára volt. A vendégegyüttes óriási tervekkel vágott neki a Kontinentális Kupának, Donald MacLean nyilatkozatai azt sugallták, hogy egészen a szuperdöntős részvételig akarnak jutni, ellenben az első selejtezőcsoportban elvéreztek, a lengyelek ellen a védelem nem bírta, a második harmadban végleg lefőtt a kávé, a Brassó ellen a támadójáték csődölt be, a lett Riga ellen a becsület-győzelem könnyedén összejött. Maradt a hazai liga, ahol jól állnak, a Szappanos, Galanisz páros rendkívüli módon érzi egymást, Azari a kiszolgálásban jeleskedik, Gröschl a kék vonal közeléből eleresztett bombáival sokkolja a kapusokat, Kalnins elképesztő 95% feletti hatékonysággal véd. 

Miskolc - Érsekújvár

A hazai gárda pocsék formában van, a legnagyobb hiba a gépezetben a kanadai Jesse Ray fegyelmezetlenségében rejlik, felfoghatatlan, hogy abszolút lehetetlen szituációkban gyűjti a nagyobbnál-nagyobb kiállításperceket. A másik gyengepont a Dunaújvárosi Acélbikák ellen rajzolódott ki, hatalmas sebességbeli különbség volt a tavalyi alapszakasz győztes javára, a kiugrásokkal és a 2 az 1 elleni szituációkkal szemben tehetetlenek voltak. A bajnoknál minden maradt a régiben, a támadásoknál Faith, Frolik, a védekezésben Uram személye garancia a sikerre. Jó formában vannak, bár az elől lévő magyar klubok nem egyszer megtréfálták, bár a DAB. elleni mérkőzést beáldozták a sűrű programra hivatkozva, míg a Debrecen ellen szimplán balul sült el minden. A címvédőnél dúl a bizonyítási vágy, mivel a borsodi gárda az egyetlen, mely diadalmaskodott a Felvidéken.

A bet365 iroda legtöbbször a mérkőzés kezdete előtt 2-3 órával publikálja a kínálatot, szorzókat. 

  • MOL Liga tippek

    Brassó - Újpest: Brassó győzelem
  • Brassó - Újpest: Brassó -1.5-ről nyer
  • Brassó - Ferencváros: 6,5 gól alatt
  • Debrecen - DAB. Docler: Debrecen +1,5
  • Miskolc - Érsekújvár/Nové Zámky/: vendéggyőzelem

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: lsantilli/Shutterstock.com