Rengeteg mérkőzést rendeznek szombaton, Magyarországon. Gyakorlatilag az összes „enbés” találkozó átkerült vasárnapról – a nemzeti ünnep miatt -, csak a harmadosztály keleti-csoportjában játszanak néhány mérkőzést 23-án. Az élvonal előző körében csupa „magas szorzós” kimenetel született, kiemelkedett sorból a Diósgyőr hazai sikere (7.00). Lehet, hogy érdemes rámenni a meglepetésekre?

Videoton – Paks

Ismét kikapott a Diósgyőrtől a Videoton, csakúgy, mint az első fordulóban. Gyakorlatilag „leakarták” a pályáról Berg együttesét, így értékes pontok maradtak Miskolcon. Csertői kissé csalódott lehetett a Debrecen elleni remit követően. Rászolgált a győzelemre a Paks, de kihagyta helyzeteit. A forduló nyitó meccsén, Felcsúton, egyértelmű favorit a Vidi, de szerintem ne döntsünk elhamarkodottan. Úgy néz ki, hogy idén a zöld-fehérek folyamatosan a bennmaradásért küzdenek majd és ennek megfelelően igencsak harapósak. Székesfehérváron viszont csak a bajnoki cím az elfogadható, azaz pont az ilyen meccseket kellene behúzni. Szerintem jól megizzasztják majd egymást a felek és mindkét csapat szerez gólt, de a hazai győzelemre nem vennék mérget.

Debrecen – Vasas

Egyre többen hisznek a csodában Angyalföldön. Kialakulóban van a fociláz az éllovasnál, legutóbb több mint négyezren voltak az MTK elleni meccsen. Jó első félidőt kaptak a szurkolók. Kétszer is vezettek a kék-fehérek, de a Vasas mindig egyenlíteni tudott és Saglik vezérletével fordított:

Center poszton a török légiós és Pavlov váltja általában egymást, Oenning kedvére variálhat. Kulcsár Tamás több trófeát nyert már a Lokival, most visszatér egykori sikereinek helyszínére. Amennyiben szerepet kap a gyorslábú szélső, biztos, hogy kiteszi a szívét a pályára. Pontes nem tartott igényt Kulcsárra, mert kész focistákban gondolkodik. A portugál tréner semmit sem bizonyított eddig. Jól látható, hogy magasak az elvárásai a játékosokkal szemben, de taktikát, elképzelést nem tudtam eddig felfedezni a Debrecen játékában. Pedig nagyon jó labdarúgói vannak a Lokinak: Horváth doktor, Wittek, Bobko, Holmann kreatív támadók, de valahogy nem tud kialakulni belőlük egy csapat. Tartok tőle, hogy ez a szezon a DVSC szempontjából „leves”, erősen hajlok az x2 irányába.

Mezőkövesd – Haladás

Fontos győzelmet aratott Gyirmóton a Mezőkövesd és elmozdult a kieső helyről. Pintér Attila együttese uralta a második félidőt a szakadó esőben. Hatalmas under alakult ki, amelyet végül Diallo hajrában szerzett gólja döntött el. Csodás hangulatban a futball ünnepét rendezték meg Sopronban. A Hali lefocizta a bizonytalankodó bajnokot és felkapaszkodott a dobogó második fokára. Nehéz tippelni erre a mérkőzésre, mert a szombathelyiek lendületben vannak és szemlátomást erőn felül teljesítenek. Hazai oldalon mindent megtesznek a bennmaradásért: a Tujvel, Mevongou, Strestik, Diallo tengely alapban ad egy stabilitást a csapatnak, de Egerszegi, Sós vagy Grgic is képes meccseket eldönteni. Igazából ezen a találkozón bármilyen kimenetelt el tudok képzelni.

FTC – Honvéd

Egyre kínosabb az, ami a Fradinál történik. Félig üres stadion, félresikerült igazolások, kikopó keménymag (Gera, Hajnal, Böde), darabokban lévő védelem. Egyértelműen visszafejlődött Doll keze alatt az FTC. Sopronban kiállították Dilavert és Napelát, nagyon kíváncsi vagyok, hogyan áll majd fel a hátsó alakulat a Honvéd ellen. Marco Rossi csapata kapcsán kikerülhetetlen Lanzafame:

Rendben van a kispesti gárda. Nagyon tetszik, hogy sok magyar fiatal kap végre lehetőséget az együttesben. Szerintem képes lesz gólt szerezni a Fradi ellen is a Honvéd. Hazai oldalon győzelmi kényszerben játszanak majd úgy, hogy alapemberek hiányoznak a védelemből.

MTK – Gyirmót

Harmatos teljesítménnyel tért vissza a válogatott meccsek után az újonc. A ’Kövesd elleni mérkőzésen nagyon gyenge volt Urbányiék előre játéka. Sebők kapus védései tartották a lelket a Gyirmótban, de a sorsdöntő ziccernél tehetetlen volt a hálóőr. Első hazai bajnokiját játssza az Új Hidegkútiban az MTK. Rettenetesen készült a klub erre a napra. Örömmel olvastam a közleményt, mely szerint a szurkolói csoportjai felé nyit az MTK. Állva nézhetik a meccseket az ultrák, és a mindenkori legalacsonyabb jegyáron válthatják meg jegyeiket kártya nélkül! Bátor előrelépés, a sokszor üres lelátók előtt játszó kék-fehérek tényleg próbának tenni valamit az apátia ellen. Kantáék ezen a meccsen otthon tarják a pontokat!  

Újpest – DVTK

Szerintem most kell bátornak lenni. Összeszedett játékával bravúros győzelmet aratott a Diósgyőr. Játékosok, szurkolók folytatást várnak. Horváthék tudják, hogy nincs sok esélyük: ha elszállnak a lilák és a Fradi ellen, akkor ismét letargiába süpped a klub. Nincs nagy formában az UTE, legutóbbi hat bajnokiján nem tudott győzni Vignjevic mester csapata, mérlegük 4 döntetlen, két vereség. Balajcza gödörbe került, így kikerült a kezdőből, gyakorlatilag ős-újpesti, lilavérű vezér nélkül várja a találkozót a hazai csapat. Mi ez, ha nem meglepetés szag?

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Bacsa Patrik (DVTK, jobbra). Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com