Hétközi fordulót rendeznek az NB1-ben, ahol jelentős kérdés lesz a regeneráció, mivel a játékosok többsége nincs hozzászokva, hogy hét napon belül három mérkőzést játszik. A meccsek közül kiemelendő a FTC - Videoton párharc, amely mellett találunk kiesési- és vidéki rangadót is.

Puskás - Újpest

Kedd este kezdődik a forduló az Újpest felcsúti vendégjátékával. Mindkét csapat nyerte a hétvégi meccsét, aminek köszönhetően a lilák pár forduló alatt a kiesési helyek közeléből eljutottak a nemzetközi helyek kapujába. Az Újpest aratta a nagyobb győzelmet, mivel a Szombathelyet verte idegenben, ami eddig csak a Fradinak sikerült. Ráadásul a 0-3-ás győzelem igen erőfitogtató is. Összeállt a középpályás sor, amely élén – hosszú idő után - van egy épkézláb befejező csatár Diagne személyében. Ha az egységet elől fenntudják tartani, akkor sokáig röpítheti ez a lilákat, viszont nem hinném, hogy elég lenne a nemzetközi helyek egyikéhez a bajnokságon keresztül. Nagyon rapszodikus az Újpest és ebben az idényben is voltak már jó, illetve borzasztó formában. Most az előbbit élik, és így a Vasas, Békéscsaba, Honvéd, Hali négyes után elejthetik következő áldozatukat is Baloghék. Nem lehetetlen küldetés, főleg mert utána jönnek a keményebb meccseik, ahol jó pár pontot fognak valószínűleg veszteni. A Puskás a tabella alsó részében tanyázik és a hétvégén a bajnokság legrosszabb formájában lévő csapatot, a Vasast verték. Újpest felé kacsintgatok, viszont az oddsuk elég alacsony és maximum egy DNB győzelmet vállalnék be velük kapcsolatban.

Mark-Tamas-Puskas-Akademia-001

A Puskás elcsúszhat az Újpest ellen is.

Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com

Diógyőr - MTK

Bekő újabb szöget verhet a koporsójába az MTK ellen, mivel a Paks után valószínűleg most sem sikerül a győzelem, így pedig nem fog összejönni az a pontmennyiség, amit a vezetőség vár tőle. Más kérdés, hogy joggal? A riválisok vagy jobb játékosállománnyal vagy több építkezési idővel rendelkeznek, mint a fiatal edző, így a szereplésük se nem gyenge, se nem jó, olyan közepes. Nyugodtan kaphatna több időt, mivel ebből a szezonból már sokat nem fognak tudni kihozni. Nemzetközi kupa nem lesz, míg kiesés se, mivel vannak azért itt elég nagy outsiderek. Ennek fényében bátor játékot várok a DVTK-tól, ami viszont a Paks ellen sem jött össze és végül örülhettek az egy pontnak. Grumic eltiltva, míg továbbra is hiányzik egy vezéregyéniség a csapatból. Egy olyan ikon, mint Kanta a másik oldalon, aki kisebb sérülést szenvedett a Videoton ellen, de valószínűleg nem hagyja ki ezt a meccset. A Kanta, Torghelle, Myke háromszög sok bonyodalmat okozhat a diósgyőri védőknek, akik a bajnokságban így is a harmadik legtöbb gólt kapták. Végre persze kijöhet a lépés a Diósgyőrnek, amit elősegítene Kanta hiányzása.

Honvéd - Paks

A Honvéd győzelme jót tett ennek a meccsnek, mivel őket tartják már esélyesnek itt is, miután megverték otthon a Békéscsabát. Azért a Paks elleni meccs más kávéház lesz, így remek alkalmunk nyílik a fogadásra. A Honvéd fiataljai és rutinosabb játékosai a hétvégi thrillert nem tudom mennyire tudták kipihenni, viszont az biztos, hogy rövid a pad náluk, így a minőségi pótlás kevés helyen megoldható. Youla nem volt a csapatban, ami azért komoly érvágás ennek a játékoskeretnek. Ezzel ellentétben Csertőiék, azért a Fradival lejátszott augusztusi vereség óta veretlenek, míg a padon is több stabil NB1-es játékos ül (Bajner, Kelemen, Vági, Fröhlich), így mindenképpen a hazaiakhoz képest egy frissebb Paksot várok. Az oddsok hazai győzelmet prognosztizálnak, viszont ebben nincs realitás, itt sokkal inkább egy vendégsiker van benne a pakliban.  Ne feledjük, hogy ez a Paks idén még nem betlizett nagyot és ezért vannak ott a második helyen, ráadásul a DVTK elleni meccs előtt zsinórban öt győzelmet arattak. DNB/Paks vagy X2, így tehát mindenképpen a vendégek felé menjünk el.

Vasas - Békéscsaba

Ha valaki helyében nem szeretnénk most lenni, akkor az Simon Antal. Rosszabb a csapat, mint Szanyó alatt és a bajnokságban utoljára szeptemberben örülhettek pontnak. Ennek tükrében nem csodálkozhatunk, ha a decembert az utolsó helyről kezdik, azonban ki ellen, ha nem a Békéscsaba ellen mutathatják meg, hogy ennél többet tudnak. Esélyeit rontja a Vasasnak, hogy a vezéregyéniségnek számító Remilit nélkülözniük kell, mivel őt kiállítottak a hétvégén. Ellenfelük sincsen jobb helyzetben, mivel a ’csabának is lőtávolon kívül esik az utolsó bennmaradó helyen álló csapat, a Puskás. Aki ezt a meccset elveszti, az igen kétségbeejtő helyzetbe kerül, míg a döntetlen egyik csapatnak sem jó. Háromesélyes találkozónak tűnik, ahol a pillanatnyi idegállapot dönthet.

Haladás - DVSC

Balogh-Norbert-DVSC-001

Balogh Norbert. Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com

Két csapat, amelyik egyaránt 3-0-s vereséget szenvedett a hétvégén, most egymás ellen javíthat. A Szombathely hazai veresége meglepőbb volt, mivel az Újpest ellen illett volna azért legalább egy pontot otthon tartani. Írom ezt úgy, hogy nagyjából visszatértek a húzóemberei a csapatnak (Leandro, Ugrai), akik viszont még nincsenek csúcsformában. Ez lehet a Loki esélye, mivel valószínűleg 3 nap alatt Mészöly Géza se váltja meg a világot. Írtam hétvégén, hogy a DVSC-nek számos hiányzója van (Máté, Varga, Zsidai kérdéses, Kulcsár, kapusok) és nem fekszik nem a Fradi játéka. Más a helyzet azonban a Hali ellen. A rossz talaj őket segítheti, mivel a magas emberekre (Sidibe, Coulibaly, Balogh) fel tudják ívelni a labdát, pláne úgy, hogy vannak olyanok (Szakály, Tisza), akik még centert is találhatnak. Nem véletlen, hogy a Loki az esélyesebb az oddsok alapján és az én szememben is. Másrészről viszont mindkét csapat szállított idén már több meglepetést is, a Hali főleg pozitív, míg a DVSC negatív értelemben. Ráadásul a Debrecen - Szombathely távolság elég méretesnek számít Magyarországon belül és ehhez hozzávéve, hogy három napja játszottak, jelentősen rontja a Lokira fogadás bölcsesség faktorát.

FTC - Videoton

Rangadó a rangadó után, mondhatná bármelyik csapat. Hosszú padok mindkét oldalon, a Vidinél javuló eredmények, de még mindig nem szép játék, míg a Fradi javította a Csákvár és az MTK elleni vereségét a DVSC elleni sikerrel. A meccs képe alapján Fradi mezőnyfölényt várhatunk, amihez a Vidi egy kontrajátékkal fog válaszolni. A Fraditól ezt megszokhattuk, míg a Vidinek ez bejött az MTK ellen és a kék-fehérek is így verték meg a zöld-fehéreket. Ezt a DVSC nem tudta a hétvégén alkalmazni, mivel nincsenek meg az erre alkalmas játékosaik. Nem voltak védekező középpályásaik (a szélsővédő Jovanovic játszott ugye itt), míg a támadóik közül egyedül Balogh sebessége elegendő a kontrához. A Vidinél más a helyzet. Horváth Ferenccel két gól kaptak és a Suljic, Gyurcsó, Oliveira, Kovács kvartett bármely tagja alkalmas a gyors kontrajátékra. Az se lenne meglepő, ha Feczesin nem kerülne be a csapatba és helyette inkább egy védekező középpályás játszana Pölöskei mellett vagy esetleg az atletikus, de két ballábas Soumah helyettesíti a magas centert. Várható a váratlan Horváth Ferenctől, akinek az MTK megmutatta az utat a Fradi megveréséhez és a jelenlegi formák alapján várhatunk pontszerzést a fehérváriaktól, ha egy kontrájuk révbe ér.

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Kovács István (Videoton, balra). Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com