Egy hete tart már az NHL 2016-2017-es alapszakasza. Azt túlzás állítani, hogy kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok, de nagyjából képbe kerültünk a csapatok jelenlegi formájával. Hajnalban nem kevesebb, mint 12 mérkőzést rendeznek, szóval most igazán van miből válogatnunk. Az egyértelmű esélyesek mellett a gólokkal és pontszerzőkkel is érdemes lehet bűvészkednünk. 

Washington Capitals - Colorado Avalanche

 A Colorado Avalanche jól kezdte ezt a szezont. Az előszezonnal együtt az utolsó 5 találkozóján nem talált legyőzőre. Ami az alapszakaszt illeti, tehát tétje is volt, az az utóbbi 2 találkozójuk. Az egyiken a Dallas Stars ellen tudtak nyerni 6-5 arányban, kevesebb mint 24 órával ezelőtt pedig a regnáló bajnok pingvineket verték meg hosszabbítás után 4-3 arányban. Viszont ma hajnalban a Washington Capitals jön, aki idén is talán az egyik legerősebb kerettel rendelkező csapat, és ez a 3 kemény meccs, főleg a pingvinek és a mai gondot okozhatnak már. Tegnap Pickard kezdett a kapuban, és sikerült is lehoznia a meccset, ma is ő várható a kezdőnek. Eddig a csapatból Landeskog, Johnson, MacKinnon és Soderberg emelkedik ki, a csapaton belüli pontkirályi címre Landeskog vagy MacKinnon várható véleményem szerint. Tavaly nem futott jó évet az Avs, idén meglátjuk még mi lesz. Nagyon az elején vagyunk.

Gabriel-Landeskog-Avalanche-001

Gabriel Landeskog. Fotó: Sarah/Flickr

A Capitals ugye tavaly megnyerte az alapszakaszt 127 ponttal, és mikor már mindenki elkönyvelte őket abszolút bajnoknak, kiestek. A keret sokat nem változott, továbbra is az Ovechkin-Kuznetsov-Oshie féle első sor a legfélelmetesebb. Nehéz meccsekkel kezdett a Capitals is, a Pittsburgh volt az első ellenfelük a szezonban, hosszabbítás után kaptak ki csak, az utolsó meccsen a New York Islanders-t verték rendes játékidőben. Kapuban ugyanúgy Holtby maradt mint tavaly, és bár még Ovechkinék nem lendültek be, a cél idén is a főcsoport megnyerése lehet csak. A védelem jó a hazaiaknál, az emberelőnyökkel talán az emúlt 10 évben nem is volt baj washingtoni részről. Mindenképp hazai siker várható, és egy Ovechkin pont is becsúszhat.

Minnesota Wild - Los Angeles Kings

A Los Angeles Kings nem igazán így tervezte a szezonkezdést. Két mérkőzésből eddig két vereség. A San José elleni még nem is annyira meglepő, de a közútálatnak örvendő Philadelphia is legyőzte őket hazai jégen. Azt már a világkupa döntője alatt tudtuk, hogy Marian Gaborik sokat ki fog hagyni lábsérülés miatt, de azt senki nem várta, hogy Quick is lesérül a kapuban. És ez nagy baj lehet. Mivel normális második számú kapus nincs, így most vagy Zatkoff vagy Budaj fog védeni, és bizony egyik sem egy életbiztosítás. A 25 lövés hazai pályán nagyon gyenge, ahogy a 86% körüli védési hatékonyság is, és a Minnesota is egy remek támadó részleggel rendelkezik. Nem lesz könnyű napja a védelemnek.

Quick-Jonathan-LA-Kings-002

Jonathan Quick. Fotó: Photo Works/Shutterstock.com

Aki nem követi annyira az NHL-t, illetve a híreket, annak most leszögezném, hogy nem lesz Vay Ádám ott a mai meccsen, az ECHL-ben játszik. Kapuban ugyan az maradt a vadaknál mint tavaly, Devan Dubnyk. Dubnyk-ról tudni kell, hogy tud nagyon gyengén védeni, de ha el tudja kapni a fonalat, folyamatosan tudja hozni a meccseket 96% felett. Eddig két találkozót játszott a Minnesota is. Az első meccsükön a St. Louis megverte őket, ami azért nem meglepetés, a Winnipeg ellen pedig 4-3-ra nyerni tudtak hazai pályán. A Winnipeg elleni meccs olyan jól sikerült, hogy az első sorból mind az 5 játékos pontot tudott jegyezni a neve mellé. A házi pontverseny első helyére idén is Zach Parise várható, hacsak nem hátráltatja valami sérülés. A ponttáblázat elején ott lehet még Granlund, Koivu, Pominville, Niederreiter is, de Zucker keze is elsülhet egyszer-kétszer. Ami az emberelőnyöket illeti, az nem szokott rosszul menni a Minnesota-nak, inkább a védelemben van némi zavar, illetve a kapusposzton. Úgy érzem, ma simán meg tudják fogni ezt a gyengélkedő Los Angeles-t, hiszen vannak olyan jó támadói a hazaiaknak. A minimum 2 gól mindenképpen várható hazai részről.

  • NHL tippek

    Washington Capitals - Colorado Avalanche: Washington Capitals nyer (hosszabbítással együtt)
  • Washington Capitals - Colorado Avalanche: Alex Ovechkin pontot szerez
  • Washington Capitals - Colorado Avalanche: Washington góljainak száma 2.5 felett
  • Minnesota Wild - Los Angeles Kings: Minnesota góljainak száma 2 felett

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Jonathan Quick. Fotó: photosthatrock/Shutterstock.com