Tavaly novemberben írtam az értékfogadásról, aztán elengedtem a témát. Visszatérek hozzá, olyan formában, hogy a szorzók alapján kiválasztok mindig három mérkőzést, ahol első ránézésre úgymond értéket látok, ezek után pedig információt gyűjtök róla, végül tippelek. Nem lesznek kiemelt tippek a cikk végén, mert kísérleti jellegű, és nagy összeggel senkinek nem ajánlom megjátszani őket. Összesen öt ilyen előzetest tervezek írni, de utána mindenképp összegzünk, és meglátjuk van-e értelme folytatni.

Newport - Doncaster | Anglia, Liga 2.

Mindhárom mérkőzés pénteki, az első az angol negyedosztályból. A Newport az utolsó a tabellán, nem túl veretes hazai teljesítménnyel. Az eddigi 13 hazai bajnokjából mindösszesen kétszer nyert, miközben hétszer kikapott. Mostani ellenfele a Doncaster lesz, mely vezeti a Liga 2., hazai pályán veretlenül, illetve a harmadik legjobb idegenbeli teljesítménnyel. Az irodák 55% esélyt, tehát 1.80-at adnak rá, hogy a listavezető az utolsó otthonában nyerni tud. A szorzó 1.90-ről indult, de nekem még ennyiért is megérné. A Doncaster trénere Alex Ferguson fia, Darren. Jelenleg egy 9 meccses veretlenségi sorozatban vannak, tavaly december óta nem kaptak ki. A csapat egyik motorja, Tommy Rowe középpályás szerint egyáltalán nem tartanak a Newporttól, sőt egyetlen ellenféltől sem. A pálya talaja aggasztja kicsit viszont. Egy 19 éves csatáruk, Mandeville sérült (19 meccsen 7 gólos), illetve egy veterán középpályásuk, Coppinger (26 mérkőzésen 8 gólos), küzd egy húzódással, de talán bevethető.

 

Sérült egy stabil kezdő a Newportnál, a védő Tozer (23 mérkőzésen 1 gólos), illetve egy középpályás, Randall (18 mérkőzésen 1 gólos), akit többször is lecseréltek az utóbbi időben. A harmadik hiányzó pedig egy kiegészítő ember, Compton (8/1). Az utolsó helyes problémát igazolásokkal gondolták megoldani, hiszen januárban 13 játékos érkezett, miközben 11 távozott. Nem pénzért vették őket, hanem kölcsönbe, vagy épp ingyen igazolható játékost megszerezve. Az edző elmondása alapján, még nem igazán ismerték ki őket. Az elmúlt négy fordulóban veretlenek, tehát valamiféle jó irányt elkaphattak, de ez nekem továbbra is inkább húz a vendégek irányába. Mindkét félnél feltűnt egy kis érdekesség: a Doncaster az utóbbi hetekben többször is hátrányba került a mérkőzés elején, majd onnan fordított, míg a Newport meccsein az utolsó negyedórákban meglehetősen sok gól esik. Én behúzom vendégbe, de itt az óvatos verzió: AH 0.0 Doncaster (1.35).

FC Emmen - Graafschap | Hollandia, Eerste Divisie

Ennél a holland párosításnál a Graafschap vendég teljesítménye, és a hazai győzelem szorzója motivál arra, hogy tippeljek. A Graafschap otthon 19 pontot szerzett, miközben idegenben csak 2 egységet gyűjtött, tehát 12 utazásból egyszer sem tért haza győzelemmel. Az Emmen győzelmére 2.10-et adnak, kerekítve azt mondják az irodák, hogy 10-ből csak 5-ször nyerne hazai pályán az Emmen. Szerintem ennél többször, ezért is akarok arra fogadni, hogy pontot, vagy pontokat tud otthon tartani. A dupla esély 1X-szel 1.36-ot nyerhetünk, ami azért tetszik nekem, mert az Emmen igazi középcsapat, kevés lőtt és kevés kapott góllal. Nem hinném, hogy hatalmas támadásokba kezdenek döntetlen állásnál, akkor más statisztikáik lennének. Nézzük kicsit meg az ellenfelet. A Graafschap egy 5 meccses vereség sorozatot szakított meg hétfőn, a Canbuur elleni 3:0-ás győzelemmel. Januárban kezdett az új trénerük, Henk de Jong, aki korábban a Canbuurnál dolgozott. Érzek ebben némi információs előnyt, hogy pont ellenük jött össze az első győzezelme a Graafschap kispadján, öt vereséget követően. Három játékost is igazoltak januárban (Kevin van Diermen, Daryl van Mieghem és Robert Klaasen), akik már be is mutatkoztak a csapatban. Az Emmen is igazolt, ők a gólok terén akarnak javulni, viszont az új támadó, a PSV korábbi játékosa, Género Zeefuik még sérült. Az Emmenél arra készülnek, hogy megtörik a Graafschap-átkot, miszerint közel 30 év után újra legyőzik őket hazai pályán.

Nimes - Tours | Franciaország, Ligue 2

A jó öreg francia másodosztály...meglátom ezeket a csapatneveket, és egyből mondom a döntetlent. De ezúttal nem, mert a Nimes szorzója csábító, a Tours formáját elnézve. A bajnokságban ők kapták a legtöbb gólt, és 2 pontos hátrányban az utolsók. A hétközi forduló nem sikerült jól nekik, Gradit kiállításának is köszönhetően 3:0-ra kaptak ki. Tavaly nyáron váltottak trénert, Fabien Mercadal került a kispadra. Előzetesen azt várták tőle a különböző szezon előtti predikciókban, hogy elődjéhez hasonlóan defenzív játékkal, egy nem túl erős kerettel, elérhet a 10. helyre. Ez nem igazán jött össze, miközben a Nimes tudásának megfelelően a táblázat első harmadában tanyázik. A hétközi meccset nyerték, és az edzőjük szerint nagyon jó hogy az is egy hazai meccs volt, így sokkal jobban tudták időzíteni a regenerációt a Tours elleni találkozó előtt. Jó formában vannak, az viszont árnyalja a hazai győzelemre tippelést, hogy idegenben közel kétszer annyi pontot szereztek, mint saját szurkolóik előtt. Ennek okára nem jöttem rá, a google fordító nincs túl jó barátságban a francia nyelvvel. De az ilyesminek mindig van oka, nem ez a megszokott. Ezért a tippem: DNB Nimes (1.40).

Cikkajánló: Teljesen egyformák az elit bajnokságok?

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Darren Ferguson. Fotó: Lens Envy/Flickr