Premier League őszi visszatekintés: Bajnokesélyesek

Rég volt már ennyire szoros a verseny bajnoki címért a Premier League-ben, mint idén. Félszezon értékelőnkben ezúttal a top6 eddigi teljesítményét és tavaszi kilátásait vizsgáljuk meg közelebbről.

Arsenal

Olyan ez a szezon is, mint kb. 10 éve mindegyik. Az Arsenal bekezd, egy ideig elhiteti a naiv szurkolóikkal, hogy „na majd idén” bajnokok lesznek, vagy BL-t nyernek, aztán szép lassan elszállnak. Idén sem kímélik őket a sérülések, a védekezésük pedig még mindig sebezhető, ez a két dolog pedig már önmagában is elég ahhoz, hogy ne akarjunk a végső győzelmükre fogadni. Pedig hát minőség az van itt bőven, Giroud egy jolly joker, mögötte Özil és Cazorla is világklasszis, Chamberlain pedig szintén jó úton halad efelé. A középpálya tengelyére sem lehet panasz, Xhaka érkezésével ott is stabilabbak lettek, Coquelin és Ramsey pedig már régi motorosok.

Őszintén szólva a szezon legnagyobb kérdése az, hogy vajon nyáron megújítják-e Wenger lejáró szerződését, vagy jövőre egy valóban izgalmas, új korszak jön el?

Tottenham

A Spurs keretének értéke alig 75%-a az Ágyúsokénak, és mégis úgy tűnik, hogy idén is tudják tartani a tempót a nagyokkal. Pochettino nálam bőven ott van a top3 legígéretesebb fiatal edző között, az Espanyol és a Southampton után Londonban is kiváló munkát végez ugyanis. Az a legjobb ebben az egész Spursben, hogy a meghatározó játékosaik többsége még épp csak közelít karrierje csúcsához, és már most képesek tökéletes játékkal megverni a bajnoki cím felé száguldó Chelsea-t vagy éppen Manchester City-t. Mindennek az alapja a liga egyik legszervezettebb védekezése – belső védőben Alderweireld és Vertonghen tökéletes párost alkot, Rose idén élete formájában játszik, előttük pedig Wanyama végez tökéletes szűrő munkát. Elöl viszont az egyetlen megbízható befejező csatáruk Harry Kane, a nyáron igazolt Vincent Janssen meg továbbra sem igazán találja a helyét, ez egy gyenge pont.

Kane-Harry-Tottenham-002

Harry Kane. Fotó: CHEN WS/Shutterstock.com

Fájó szívvel, de azt kell mondanom, hogy a Tottenham bajnoki esélyei már ősszel elszálltak, amikor sorra szórták el a pontokat verhető ellenfelekkel szemben, sokszor borzasztó fáradt, tompa játékkal. Ha valahogy lecsúsznak idén a BL helyekről, akkor jövőre lehet, hogy odaérhetnek a bajnoki cím közelébe, de most már egy dobogó is bravúr lenne.

Manchester City

Guardiola, olajmilliárdok, sztárok – nem csoda, hogy bérelt helye van a címlapokon ennek a Citynek. Egy erős rajt után már szinte azt hihettük, hogy Pep Guardiola egy nyár alatt megtalálta a tökéletes kezdőjét, akikkel sétagalopp lesz le tiki-takázni a ligát. De azért nem eszik olyan forrón a kását, azóta ugyanis elszenvedtek már pár kijózanító vereséget. Néha egyszerűen csak elverte őket egy aznap jobban játszó csapat, máskor meg lassú, kényelmes játékkal dobtak el két pontot, a hátrányuk pedig egyre nőtt a Chelsea mögött. Ennek ellenére is úgy gondolom viszont, hogy ők lesznek idén a Kékek egyetlen valódi ellenfelei, mert a többiek lemorzsolódnak tavaszra. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a meghatározó játékosaik zöme már 30 körül jár, szóval nem ők a jövő emberei.) Egyszerűen túl sok itt a tapasztalt, rutinos klasszis ahhoz, hogy hagyják Contét elszaladni a bajnoki címmel. A védelmük egy bohózat, csak valamiért elég ritkán buknak le, így nincs annyira előtérben a probléma. Kompany egy favágó, Otamendi középszerű, John Stones 22 évesen még nem kész játékos. A széleken még rosszabb a helyzet – Kolarov és Zabaleta kb. annyira gyorsak mint én egy tál marhapörkölt után, Sagna és Clichy meg ex-Arsenal védők, ami mindent el is mond róluk. Előttük tehát óriási munkát kell elvégeznie a Fernando – Fernandinho – Touré (?) hármasból az aktuális kettőnek, és az ő teljesítményük fog dönteni a szezonjuk sikerességéről is. Mert hát a támadó harmadban De Bruyne jó úton halad az év játékosa cím felé, David Silva 31 évesen is oktat, a Navas – Nolito páros nagyon ütős a széleken, Agüero pedig csak simán egy gólgép.

Az a megérzésem, hogy szoros lesz az utolsó pár forduló, de ha nem akasztanak le 1-2 minőségi, gyorsan beépülő embert a védelembe, akkor ez nem az ő évük lesz.

Manchester United

Hosszú hónapok teltek el, mire megszületett ez a Mourinho United és egyelőre még csak ott tart, hogy „járni tanul”. Ősszel még úgy tűnt, sánta szegény, és a nála kisebbeket is csak nehezen tudja elverni, azóta viszont már látszik a fény az alagút végén. Körvonalazódik a legjobb 11, ami egy igazi vegyes vágott. A védelmük nem betonbiztos ugyan, de az átlag életkorhoz képest tulajdonképpen rendben van, leszámítva Rojot, akinek inkább ketrecharcolnia kéne, annyira imád rugdosódni. A középpálya tengelyében egyszerre van ott a múlt, a jelen és a jövő is Carrick, Herrera és Pogba személyében. Jó kis hármas ez, Carrick öreg róka már, aki elvégzi a piszkos munkát, Herrera az összekötő kapocs a csapatrészek között, Pogba meg ilyen mindenes, száguld fel-alá, néha meg a fejéről a kapuba pattan a labda. Az már más kérdés, hogy az ő árából lehetett volna venni 3 Mkhitaryant, aki konkrétan egy zseni, Mata pedig kevésbé látványosan, de legalább olyan hasznosan játszik. Elöl a Rashford és Martial is nagy ígéret, kíváncsi vagyok, hogy pár év múlva vajon hová sodorja őket az élet. Ja, Ibrahimovic meg Ibrahimovic, hozza azt, amit vártunk tőle, és a végén még a gólkirályi címre is bejelentkezhet akár.

Álomvilágban él, aki azt gondolja, hogy odaérhet a United idén az első helyre, a realitás egy korai EL kiesés és kaparás a 4. helyért az utolsó percig.

Liverpool

Arsenal 2.0 vagy 100+ lőtt góllal bajnok, ez a két lehetőség van a Liverpoolnál. A taktika jelenleg a mérkőzések 90%-án az, hogy „ha már védekezni nem tudunk, menjünk fejjel előre a falnak, aztán próbáljunk eggyel többet rúgni, mint amennyit kapunk”. Az ex-Schalkés Matip nem tudja összefogni ezt a védelmet, a többiek meg Championship szintet hoznak idén (is). Emre Can-tól 22 évesen nem várható, hogy tökéletesen szűrjön előttük, Leiva meg sose volt jó CDM, szóval nagyon „fejnehéz” ez a csapat. A támadó harmadba jutott minden minőség Lallana, Mané, Firmino és Sturridge személyében, akik mind őrületes formában vannak idén és tényleg élvezik a játék minden percét. Aki szezon előtt 15-ös oddson fogadott a bajnoki címükre, annak talán nem késő még nyereséggel kiszállni, mert ez necces lesz.

Firmino Liverpool 001

Firmino. Fotó: Christian Bertrand/Shutterstock.com

Igazából Brandon Rodgers ennél jobb keretből sem tudott bajnok csapatot faragni, szóval ha Kloppnak sikerül, akkor bizony a kritikusai elmehetnek nyugdíjba. Az örök igazság viszont az, hogy mindig könnyebb egy védekezésen javítani, mint gólokat termelni elöl, így én több esélyt látok a bajnoki címükre, mint arra, hogy tavasszal mondjuk kizuhanjanak a top4-ből.

Chelsea

Szándékosan a 2015/16-os eredmények sorrendjében haladtam visszafelé, így a végére maradt a bajnokságot jelenleg vezető Chelsea. Conte nagy fába vágta a fejszéjét, amikor nyáron Torinóból áttette a székhelyét London kék oldalára. Mourinho tavalyi ámokfutása után Hiddink elvégezte ugyan a rábízott tűzoltó munkát, de a romok ettől még ott hevertek. Aztán Conte meglepően gyorsan megtalálta azt a három védős felállást, amit tökéletesen rá lehet húzni erre a keretre, és hirtelen megindult a szekér, minden apró elem a helyére került. Azpilicuetáról eddig is tudtuk, hogy kiváló védő, de idén csatlakozott mellé még egy „utolsó nagy rohamra” Cahill is így 31 évesen, plusz a puli hajú David Luiz, aki nekem valamiért mindig is ellenszenves volt. Eléjük leigazolták az előző PL idény legjobbjának megválasztott Kantét, aki Matic mellett áthatolhatatlan falat alkot a középpálya közepén, és kézben tartják a meccseket. Conté előásta a már rég elfeledett Mosest is a szélre, akiről kiderült, hogy a világ egyik legjobb wingbackje. A végterméket meg ki más szállítaná, mint Costa, a szurkolók kedvence, aki az olasz mester érkezése óta mintha kicsit meg is szelídült volna.

Én akkor éreztem először biztosan, hogy végigviszi ezt a Chelsea, amikor egymás után három-négy téli, nehéz, szenvedős mérkőzést is sorra behúztak. Egyszerűen tele vannak győztes alkatokkal, bajnokokkal, olyan játékosokkal, akik pontosan tudják, mire van szükség ahhoz, hogy 38 forduló után az élen zárjanak. Nem az ő meccseik lesznek a legizgalmasabbak, nem ők fogják a legtöbb gólt lőni se, de ők vannak legjobban összerakva, és a végén mindig ez dönt. Csak abban az esetben látok reális esélyt arra, hogy más legyen a bajnok, ha a Kanté – Hazard – Costa hármas sokat lesz sérült tavasszal, mivel ők kulcsemberek, és nincs hasonló minőségű alternatívájuk.

További visszatekintések:

Középmezőny csapatai | Kiesés elől menekülők

264 megtekintés

Fórum: Angol Foci Fogadások 2016/17


Hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások, legyél te az első!

Regisztrálj vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz!