A harmadik fordulóban Conte Chelsea-je tovább menetelhet a bajnoki cím felé, Moyes pedig első bajnoki győzelmére hajt a Sunderland élén. Kicsik a nagyok ellen, Pulis a foci ellen, lássuk, milyen meccseket láthatnak ezen a hétvégén a Spíler TV-vel rendelkező szerencsések.

Chelsea v Burnley

A nagy négyesből Antonio Conte csapatára vár elvileg a legkönnyebb feladat szombaton. Az első két fordulóban volt szerencsém nagyjából az összes nagy csapat mérkőzését is látni élőben, és 2x90 perc után azt gondolom, hogy a két manchesteri klub mellett csak a Chelsea-nek van reális esélye a bajnoki címre. A védelmük Kanté szűrő munkájával kiegészülve már most is az egyik legjobb a ligában, és ez idővel csak fejlődni fog, ahogy összeérnek, és tökéletesen elsajátítják Conte taktikáját. A támadó szekcióban akkora a választék, hogy szegény Fabregas már csak a kispadon fér el. Hazard megint nagyon élvezi a játékot, és az őrületbe kergeti a védőket, Costa hozza az 1 gól + 1 lap átlagot meccsenként, Batshuayi pedig csereként játszva is mindig nagyot lendít a kékek játékán, szedán pedig többet közt az ő duplájával jutottak tovább a Ligakupában. Első körben egy szinte súlytalan West Hamet vertek el egy olyan mérkőzésen, ami csak azért lett izgalmas a végére, mert visszaengedték a játékba a kalapácsosokat. Előző hétvégén pedig a nagyon kulturált focit játszó Watford vendégeként tudtak nyerni 2-1-re, megérdemelten. 

Costa-Diego-Chelsea-016

Diego Costa. Fotó: mooinblack/Shutterstock.com

A Burnley már rögtön a bajnokság kezdetén felült a hullámvasútra. Előbb otthon szenvedtek kissé balszerencsés vereséget a Swansea ellen, majd a 2. körben rögtön a forduló meglepetését hozták a Liverpool 2-0-ás legyőzésével. Sean Dyche nagyon jól felkészítette a csapatát, és a Burnley tökéletesen tudta, hogy milyen taktikával tudják megfojtani a Klopp által kitalált támadó játékot. A Liverpool kevés akciót tudott tiszta ziccerig végig vinni, legtöbbször az utolsó passzoknál elfogyott az ötlet/terület, vagy az égbe lőtték a labdát. (Coutinho egymaga vagy öt labdát ajándékozott a lelátón ülőknek.) Szerdán aztán hosszabbításban kapott góllal estek ki az Accrington ellen, ezt az eredményt azonban érdemes a helyén kezelni, Dyche szinte egy az egyben a B csapatát küldte ki ugyanis. Ha ez a Burnley idén bent akar maradni, akkor a Vokes – Gray párosnak kb. olyan hatékonysággal kell a helyzeteket gólra váltani, mint ahogy a Liverpool ellen tették.

Én szeretek a papírforma ellen fogadni, de bárhogy nézem ezt a meccset, nem sok esélyét látom valami meglepő eredménynek. Nagyon nagy a szakadék a két keret tudása között, plusz a Burnley-nél nem biztos, hogy jót tett a hangulatnak a korai Ligakupa búcsú. Ritkán ajánlok ilyen alacsony oddsot, de a „Chelsea 0-ra nyer” 1,8-on szerintem vállalható.

Southampton v Sunderland

Két gyengén rajtoló csapat, két nagyon különböző háttérrel. A Southampton nyáron (megint) bántóan sok alapemberét adta el, miközben a helyettük érkezők minősége legalábbis kérdéses. Moyes pedig lehet, hogy ismét rosszkor van rossz helyen, és egy évek óta süllyedőben lévő hajóra szállt fel. Nem állítom, hogy a forduló leglátványosabb futball csemegéje lesz, de a fentiek miatt nagyon fontos lenne egy győzelem mindkét csapatnak.

A Southamptonnál két fő probléma van. Egyrészt ész nélkül adták el a játékosokat nyáron, és most itt állnak minőségi befejező csatár nélkül (Long egy kutyaütő), Höjbjerggel aki nem Wanyama szint, van Dijkkel akinél bizonytalanabb belső védő nem sok van, és még sorolhatnánk... A gondjaik másik forrása, hogy Claude Puel egyelőre nem tudja átültetni az elképzeléseit a csapatára, és gyakran kissé céltalannak tűnik a játékuk, sok játékos nem találja a pozícióját, stb. Az első fordulóban úgy ikszeltek le a Watforddal, hogy egy vereség is benne volt a meccsben, múlt héten pedig a United verte őket elég kényelmesen (mentségükre szóljon, hogy ez már egy bajnokesélyes Manchester volt). Claude Puel végtelenül szimpatikus figura, de félek, hogy ebbe a projektbe beletörik a bicskája, és idő előtt elküldik.

David Moyes 001

David Moyes. Fotó: mooinblack/Shutterstock.com

Nála rosszabb helyzetben már csak Moyes van a Sunderland élén. Másfél héttel a rajt előtt vette át a Big Sam által magára hagyott, romokban lévő csapatot. Tavaly ismét csak valami elképesztő hajrával tudtak bent maradni, a nyáron pedig semmit sem erősödtek, így engem őszintén meglepett, hogy a szebb napokat is látott David Moyes elvállalta ezt a melót. Ha nem látnám már évek óta, hogyan szenvedik ki valami úton-módon mindig a bent maradást, akkor azt mondanám, hogy tükörsimán ki fognak esni, elnézve az első két fordulóban mutatott játékukat. A City ellen nagyjából értékelhető momentumuk sem akadt, a friss feljutó 'Boro ellen pedig úgy kaptak ki 2-1-re, hogy az a meccs közelebb járt a 3-1-hez, mint a döntetlenhez.

Ezen a találkozón két dolog tűnik biztosnak. Egyrészt kizárt dolog, hogy a Soton győzelmére akarnék fogadni 1,61-en egy nyilván ismét mélyen visszazáró Sunderland ellen, mert nem lesz ez egy sétagalopp. A legnyilvánvalóbb tipp az under 2,5 gól 1,75-ös szorzón, szerintem ezt egy kisebb kombiba be lehet tenni. Ha viszont valami bátrabb fogadást akarunk megtenni kisebb téttel, akkor arra én a Southampton egy gólos különbséggel nyer fogadást ajánlanám 3,5-szörös pénzért. 

Hull City v Manchester United

A Hull City elképesztő rajtja utána sokan már a tavalyi Leicester-hez hasonlítják Mike Phelan csapatát. Ez persze erős túlzás, az viszont biztos, hogy dacára az össze gondjuknak, eddig két forduló után két győzelemmel állnak. Előbb a támadó harmadban elég tompa Leicestert verték el két kissé szerencsés góllal, ami mellett alig-alig akadt értékelhető támadásuk, majd egy nagyon kompakt védekezéssel és lényegesen jobb előre játékkal múlták felül a Swansea-t idegenben. Ne feledjük persze, hogy még mindig sérüléssel bajlódik több játékosuk is, így a kispadon valószínűleg most is fogunk az ifiből felhozott játékost látni. A másik furcsa sztori Mike Phelanhez fűződik, aki valami rejtélyes oknál fogva továbbra is csak „ideiglenes edző”, tehát még nem ajánlottak neki szerződést a klubnál... Furcsa, amit a Hullnál zajlik, de a legfontosabb dolog talán az, hogy a játékosok bíznak az edzőben, és küzdenek érte/egymásért ebben  a szorult helyzetben is.

Az elég kemény sorsolásuknak köszönhetően viszont a második hazai meccsüket is egy nagy csapat ellen játsszák, a Manchester United utazik hozzájuk ugyanis. Mourinho csapata szép lassan kezdi felvenni az „üzemi hőmérsékletet”, amit a második meccsükön mutatott, helyenként már bajnokesélyeshez méltó játékuk jelzett. Mata a jelek szerint marad, és a pályán is mindent megtesz annak érdekében, hogy ne csak Mkhitaryan cseréje legyen később. Fellaini másodvirágzását éli a középpálya tengelyében, és az ő játéka adja meg a lehetőséget Pogba kibontakozásához is. A támadó harmadban Rooney és Ibrahimovic egyre jobban érzik egymást, a Southampton ellen is biztató volt a játékuk.

Van ezen kívül másik kilenc meccs is a fordulóban, inkább azokra fogadjunk. Túl nagy rejtély jelenleg ez a Hull City, nagyon együtt vannak, óriási a csapatszellem, plusz nem is könnyű őket hátul feltörni.

West Brom v Middlesbrough

A vasárnapi program egy alsóházi rangadóval indul. A West Bromnak az első fordulóban még sikerült nem kis szerencsével megverni a lassan rajtoló Palace-t, előző héten viszont már hazai pályán kaptak ki az Evertontól elég simán. Már ezután is lehetett sejteni, hogy ez egy újabb keserves hosszú év lesz a WBA-nál Pulis vezetése alatt, a hangulatot csak tovább rontotta a hétközi Ligakupa kiesés egy alsóbb ligás csapat ellen. Ezzel az a másik probléma, hogy majdnem a legjobb kezdőjükkel álltak ki, és 120 percig húzták a fiúk az ügyet, így még jól el is fáradtak. De mi is a probléma náluk? Egyszerűen hiányoznak a minőségi játékosok, hiányzik a motiváció, és hiányzik egy jó edző. Evans és Rondón határozottan kilógnak ebből a West Bromból felfelé, de annyira kevés kreatív csapattársuk van, hogy általában rossz nézni, amit művelnek futball címén.

A Middlesbrough ezzel szemben még veretlen, és a jelek szerint a nyári erősítéseik is beváltak. Aitor Karanka fura figura ugyan, de a jelek szerint jó munkát végez, és elnézve a többi kis csapatot, szinte biztosra vehető, hogy lesz legalább három náluk rosszabbul szereplő gárda. Egy Stoke ellen döntetlennel nyitottak, múlt héten pedig egy teljesen megérdemelt 2-1-es győzelmet arattak a Sunderland ellen idegenben. A már eddig is fantasztikusan működő Ramirez-Negredo pároshoz Stuani is csatlakozott, és ha már a kezdőben volt, vágott is két gólt. Jól szervezett védelem, villámgyors szélsők, helyzeteket gólra váltó csatárok – minden, ami a sikerhez kell.

Az számomra nem kérdés, hogy a két csapat közül a Middlesbrough képvisel nagyobb játékerőt, a kérdés csupán az, hogy ez az eredményben is meg fog-e mutatkozni most vasárnap? Úgy gondolom, hogy elég jó esély van rá, 2,9-szeres pénzért pedig akár fogadnék is rá. Ha pedig bizonytalanok vagyunk, akkor még mindig ott van a „’Boro egy gólos különbséggel nyer” opció 4,33-as oddson, amit akár kisebb téttel is megfogadhatunk. 

Manchester City v West Ham

A harmadik forduló záró mérkőzésén a még hibátlan Manchester City fogadja az eddig elég halovány West Hamet. Pep Guardiola csapata az első fordulóban még nagyon lassúnak tűnt, és döcögött is a játék látványosan. Ezt követően azonban beindult a gépezet – előbb a Bukarestet darálták be 5-0-ra Romániában, majd a Stoke ellen hintettek egy könnyed négyest, végezetül egy szinte tét nélküli meccsen, tartalékosan felállva otthon is verték a Steauát. A Stoke elleni meccsükön mutatott játékukat elnézve az volt az ember érzése, hogy ez tényleg egy bajnokesélyes csapat, és Európa legszűkebb elitjébe tartoznak. (Majd miután láttam a Real Madridot is játszani, rá kellett jönnöm, hogy az talán még egy másik kategória azért…) Annyira sok fantasztikus egyéniség van itt, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket a klasszis megoldások láttán. Sterlingnek nagyon jót tett az edzőváltás, Navast bármelyik csapat elfogadná a szélre, Fernardinho pedig egy személyben képes megoldani a középpályás védekezésük levezénylését. Ja, és akkor még nem is említettem Agüerót, aki ha nem sérül meg, akkor egész biztosan versenyben lesz a szezon végén a gólkirályi címért.

Dimitri-Payet-West Ham-001

Dimitri Payet. Fotó: joshjdss/Flickr

A másik oldalon viszont már nem néznek ki ennyire jól a dolgok. A West Ham óriási ambíciókkal és egy új, fantasztikus stadionnal vágott neki a szezonnak. Aztán kezdésnek borzasztó halvány játékkal kaptak ki a Chelsea-től, majd első hazai fellépésükön is csak emberelőnyben, egy szöglet után beszenvedett góllal tudtak nyerni a kiesőjelölt Bournemouth ellen. Helyzetük alig volt, az játékuk akadozott, kevés volt az ötlet, a labda nélküli mozgás, és talán az erőnlét sem volt a legjobb. Persze elnézve a sérült névsorukat (Ayew, Feghouli, Sakho, Carroll, Lanzini, Noble, Cresswell) máris nem olyan meglepő a gyenge rajt. Payet visszatérése remélhetőleg kicsit felrázza a kalapácsosok játékát, plusz a befejező csatár posztjára is megtalálják a megfelelő embert, különben könnyen a tabella második felében találhatják magukat. 

A Manchester City az előző idényben bajnokin egyszer sem tudott nyerni a West Ham United ellen. Tekintve, hogy az eddig mutatott produkciónál csak jobb jöhet Bilic gárdájától, plusz hátul azért rendben vannak ők nagyjából, én nem sok késztetést érzek arra, hogy veressem őket 1,3-szoros pénzért. Amennyiben Payet a kezdőben lesz, akkor egy „Mindkét csapat szerez gólt” fogadás jó lehet 1,8-as oddson, a többire szerintem csak élőben érdemes fogadni az események alakulásának függvényében.

  • Anglia, Premier League tippek

    Chelsea 0-ra nyer
  • Southampton egy gólos különbséggel nyer
  • Boro egy gólos különbséggel nyer

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Eden Hazard. Fotó: mooinblack/Shutterstock.com