A Premier League harmadik fordulójában az Arsenal még mindig az első győzelmére hajt, miközben pár edző alatt már most erősen mozog a pad. Tottenham v Liverpool, kiesési rangadók, és egy ígéretes Everton - lássuk tehát, miből is szemezgethetünk a mostani hétvégén.

Tottenham v Liverpool

Szombat kora délután rögtön egy nagyon izgalmas összecsapással indul a 3. forduló a lassan kezdő Tottenham és a továbbra is védelmi gondokkal küszködő Liverpool között. A Spurs az első mérkőzésén kb. csak egy félidőnyi értékelhető játékot produkált az Everton ellen, előző héten pedig egy elég alacsony színvonalú mérkőzésen verték egy árva góllal a Crystal Palace-t. Őszintén szólva nem meglepő Pochettino csapatának lassú rajta, mivel náluk a keret jelentős része részt vett az EB-n, avagy Copán és ők bizony nagyon fáradtnak tűntek az első fordulókban. Összességében nem volt túl meggyőző, amit eddig mutattak, könnyedén tudnék mondani 4-5 csapatot, akik lényegesen jobban néztek ki. De ne menjünk el a pozitívumok mellett sem, mert azokból is akadt. Először is Rose és Walker a védelem két szélén komoly fejlődést mutat Pochettino edzősködése alatt, nagyon hasznosan játszanak, végig robotolják a meccseket, labdát szereznek, előre-hátra sprintelnek, stb. Wanyama abszolút megérte az árát, rengeteget segít a védekezésben, szerel, plusz előző hétvégén még egy győztes gólt is összehozott egy izzadságszagú meccsen. Lamelában óriási potenciál van elöl, de néha bántóan hosszú időre el tud tűnni a mezőnyben, Kane továbbra sem találja a tavalyi formáját, Erikssen pedig csak szimplán nem való ekkora csapatba. Janssen egy rejtély, egyrészt nagyon él elöl, fut, cselez, elviszi a védőket, helyzetbe kerül, másrészt viszont eddig az összes ordító ziccerét elpuskázta. Ha egy-két meccsen belül nem lő egy önbizalom növelő gólt, akkor megállíthatatlanul megindulhat lefelé a lejtőn.

Emre Can Liverpool 001

Emre Can. Fotó: md.faisalzaman/Wikipédia

A Liverpool viszont tökéletesen átmentette a tavalyi „formáját”... Már az első két fordulóban bizonyították, hogy idén is ők fogják hozni a legváratlanabb eredményeket pozitív és negatív irányban is. Első meccsükön még működött a „rúgjunk eggyel többet, mint amit hátul összehozunk” stratégia, amihez az Arsenal ifi védelme is nagyban hozzájárult. Előző hétvégén azonban jött Sean Dyche, aki zseniálisan összerakta ezt a Burnley-t, és a keret minőségéhez képest meglepően jól meg tudták fojtani a Liverpool támadójátékát. Klopp csapata 80%-ban birtokolta a labdát, mégis az lehetett az ember érzése, hogy ha holnapig játszanák a meccset, akkor sem találnák meg soha az utolsó passzokat, vagy még tíz labdát rúgnának fel a holdra, annyira esetlenek voltak a támadó harmadban. A Burnley pedig pontosan azt csinálta, amit előzetesen tervezett – mélyen visszaültek egy korai kontragól után, majd egy második, szintén gyönyörűen végigvitt ellentámadással le is zárták a mérkőzést. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez a keret egyszerűen alkalmatlan arra a high pressingre, amit Klopp látni szeretne. Sakho a jelek szerint távozik, Matip csak hét közben volt kezdő először a Ligakupában, a többiek pedig egy jó Championship szintet hoznak. Lovren és Klavan is egy tragédia, Moreno egy bohóc, előttük Henderson teljesen súlytalan a középpályán, a szűrő tevékenysége értékelhetetlen. Emre Can kedden már játszott a Ligakupában, és egészségesnek tűnt, így szinte biztosra veszem, hogy a Tottenham ellen már a kezdőben lesz, mert nagyon nincs rendben ez a védekezés a 'Poolnál.

Kedden este a Liverpool 5-0-val gázolt át az alsóbb Ligás Burton csapatán szinte a legjobb kezdőjével felállva. Tavaly a két csapat oda-vissza leikszelt egymással, és most is megjósolhatatlan, mi lesz a végeredmény. Egyrészt, aki tudja, az kövesse élőben a mérkőzést a Spíler TV-n, mert izgalmasnak ígérkezik, másrészt ha meccs előtt akarunk fogadni, akkor talán inkább gólok számában érdemes gondolkodni. Még ha óvatosak akarunk lenni, akkor is játszhatónak tűnik mondjuk egy ázsiai over 1.00 gól félidőre, ami 1,75-ös oddson bőven vállalható egy kisebb kombiban.

Watford v Arsenal

Arséne Wenger csapata két forduló után máris öt pont hátrányban van az éllovas United-City duó mögött. Korai lenne még messzemenő következtetéseket levonni két mérkőzésből, de az már most körvonalazódni látszik, hogy az Ágyúsok idén nem lesznek egy súlycsoportban a két manchesteri klubbal (de talán még a Chelsea-vel sem...), és megint csak a BL indulásért való harc marad nekik. Első meccsükön egy ifi védelemmel kiállva, gyakorlatilag zéró középpályás védekezéssel kaptak egy négyest a Liverpooltól otthon, miközben egyébként határozottan szép támadásokat vezettek, és látványos előre játékot mutattak. A második fordulóban aztán már Koscielny visszatérésével és Xhakával a középpályán lényegesen jobban nézett ki a védekezésük. A probléma csak az volt, hogy a  Leicester nem sok területet adott nekik elöl, így alig-alig akadt komolyabb helyzetük. Ami akadt, azt pedig nem volt aki berúgja, mivel Giroud hiányában nincs klasszikus befejező csatáruk, Sánchez pedig csak egy öszvér megoldás erre a posztra.

Szezon előtt az egyik legnagyobb kérdőjel számomra a Watford volt. Egyrészt nem értettem, Quique Florest miért küldték el, másrészt kíváncsi voltam, mire lesz képes ezzel a kerettel Mazzari, aki egyszer már „csodát tett” Nápolyban. Náluk keményebb sorsolása nem sok csapatnak van, de senkit se tévesszen meg a két mérkőzésükön begyűjtött egy pontjuk. A Southampton ellen nem jártak messze a győzelemtől, a Chelsea ellen pedig szintén bőven benne volt a pakliban, hogy pontot szereznek. Nagyon kulturált focit játszanak, Behrami jól irányít középen, Capue rengeteg labdát szerez, szerel, Amrabat bármelyik védőt megveri a szélen egy az egyben, elöl pedig egy összeszokott Ighalo-Deeney páros foglalja le az ellenfél védőit. Továbbra is az a véleményem, hogy fel fognak csipegetni pár pontot már ebből az első pár iszonyat kemény meccsükből is, a bajnokság végére pedig még egy top10-et sem érzek kizártnak.

Ezen az 1,7-es oddson csak az fogadjon erre jelenlegi Arsenalra, aki szeret vért izzadni egy papírforma eredményért, mert nem lesz ez egy sétagalopp. Hét közben gyakorlatilag a B csapattal kiállva sikerült kiesni a Watfordnak a Ligakupából egy alsóbb ligás csapattal szemben, aminek én nem sok jelentőséget tulajdonsítok. Óvatosabbaknak egy „Mindkét csapat szerez gólt” fogadást tudok ajánlani 1,8-as szorzóért. Tekintve, hogy tavaly tükörsimán nyerte mindkét meccsüket az Arsenal, így a második tippemet már csak bátrabbaknak ajánlom, kisebb téttel – Watford egy gólos különbséggel nyer – 6,5x

Crystal Palace v Bournemouth

Alig indult el a bajnokság, de sokan máris Alan Pardew fejét követelik a Palace-nál. Az angol edző itt is hozta a szokásos „ígéretes kezdés, majd x hónap múlva látványos zuhanás” receptet, és a londoni klub ott folytatja idén, ahol az előző bajnokságban abbahagyta. Egy egyébként egész vállalható kerettel előbb képesek voltak a kutyaütő West Bromtól kikapni, majd egy szezon eleji formát mutató Tottenham ellen is lőtt gól nélkül kaptak ki 0-1-re. Egyik meccsük sem volt éppen a futball ünnepe, Pardew ugyanis rombolásra rendezte be a csapatát, miközben a széleken Zaha és Townsend is bőven a valós tudása alatt teljesít, nem csoda hát, hogy alig-alig akadt említésre méltó gólhelyzetük. Az egyetlen jó hír a csapat háza táján, hogy végül csak kiköhögték Benteke elég meredek vételárát, akivel végre lett egy minőségi befejező csatáruk is. A kérdés tehát egyértelműen az, hogy képes lesz-e Benteke villámgyorsan beilleszkedni, és termelni a gólokat megbízhatóan, vagy már ő sem tudja megmenteni ezt a süllyedő hajót...

Yannick Bolasie Crystal 002

Yannick Bolasie. Fotó: Yannick34/Wikipédia

Hasonlóan gyászos helyzetből várja ezt a meccset a Bournemouth is azonban. Eddie Howe tavaly még csodával határos módon bent tartotta ezt a kis „falusi” csapatot, de idén ezt a bravúrt nem lesz könnyű megismételnie. Kezdésnek a United ellen kaptak ki elég simán, előre játékban nagyon keveset mutatva, majd a West Ham új stadionjában maradtak alul egy elég ócska mérkőzésen, miután emberhátrányba kerültek. Egyértelműen látszik, hogy ez egy Championship szintű keret, nagyon kevés kreatív játékossal és egy „gólképes” védelemmel.

Tavaly a Palace stadionjában nyerni tudott a Bournemouth 2-1-re, a mostani meccsükre viszont nehéz lenne tippelni. Nagyon sok fog múlni Bentekén és persze azon, hogy egyáltalán van-e még a játékosoknak bármi hite abban, hogy Pardew a megfelelő ember a csapat vezetésére. Fordulópont lesz ez mindenképpen, ugyanis ha itt nem tudnak kiszenvedni egy győzelmet, akkor szinte borítékolható, hogy Pardew heteken belül távozik a csapat éléről. Vannak ennél sokkal jobb fogadási lehetőségek is a hétvégére, így szerintem inkább hanyagoljuk ezt az összecsapást. Ha feltétlen tippelnem kéne, azt mondanám, hogy döntetlen lesz a vége.

Everton v Stoke

Egy 4-0-ás Ligakupa siker és egy jó bajnoki rajt után bizakodva várják a 3. fordulót liverpool kék oldalán. Koemanban nagyon bíznak a drukkerek, és talán nem is alaptalanul. Az Everton már az első fordulókban is egy  „kész csapat” benyomását keltette. Hátul a védelem nagyon egyben volt, fegyelmezetten tolódnak, szűkítik a területeket, stb. A védelemben hamar alapemberré válhat a fiatal Holgate, előtte pedig Gueye néha tényleg olyan volt mint egy  Makelele 2.0, borzasztó hasznosan játszik. Mirallas és Deulofeu mellé csatlakozott a kreatív harmadba Bolasie is, aki csereként beállva is megvillantott valamit abból, hogy miért csengették ki érte azt a nem kis összeget. Végül, de nem utolsó sorban a hírek szerint szinte biztosra vehető, hogy Lukakut végül meg tudják tartani, így lesz, aki gólra váltsa a kialakított helyzeteiket.

A Stoke-nak viszont jól jött egy hétközi, önbizalom növelő Ligakupa továbbjutás, a bajnokságban ugyanis gyengén rajtoltak. A 'Boro ellen idegenben szerzett egy ponttal nem volt semmi gon, viszont a Britanniában egy csúnya 1-4-be szaladtak bele egy bajnokesélyeshez méltón játszó Manchester City ellen. Arnautovic borzasztó gyenge formában van eddig, Krkic továbbra sem befejező csatár, és hátul sem tűntek betonbiztosnak egyik mérkőzésükön sem.

A Stoke és az Everton mindkét tavalyi bajnoki meccsén az aktuális vendégcsapat tudott nyerni, ami most elég valószínűtlennek tűnik. Ezt a Koeman által összerakott Evertont idén kevés csapat tudja majd legyűrni, és szerintem nem a Stoke ellen szenvedik el első vereségüket. A fogadóirodák által kínált oddsokat reálisnak érzem, szoros meccset várok, egy gólos Everton sikerrel, ami 3,5-szörös pénzt fizet.

Leicester v Swansea

A címvédő Leicester beragadt a rajtnál, így talán már most kijelenthető, hogy a top6-hoz is nagyon bele kéne húzniuk. Előbb egy kissé balszerencsés vereséget szenvedtek a Hull Citytől, majd hazai pályán játszottak egy elég alacsony színvonalú mérkőzést az Arsenallal. Utóbbiról annyit érdemes tudni, hogy az Ágyúsok védelme lényegesen stabilabbnak nézett ki a sérülésből visszatérő játékosokkal, de Ranieri csapata még így is egy hajszállal (és két meg nem adott büntetővel) közelebb állt a győzelemhez. A probléma jelenleg az, hogy Vardy még nem kapta el a fonalat, Máhrez formája elmarad a tavalyitól, így Musára több teher jut, mint amit elbír. A realitás az, hogy a Rókák idén egy jó középcsapat lesznek, a védelmük nagyon egyben van, Mendy egész jól helyettesíti Kantét, csak kelleni fog egy kis idő, ahhoz, hogy átvegyék a „kezdeményező” szerepét a mérkőzéseiken, ami tavaly nem volt rájuk jellemző.

Erre most szombaton kiváló lehetőség kínálkozik, ugyanis a Swansea látogat hozzájuk. Guidolin mester karrierje elég vegyesen indult a csapattal. Előbb a Burnley vendégeként szereztek három értékes pontot (egy döntetlen szagú meccsen), előző héten pedig a bajnokság meglepetés csapatát, a Hull Cityt fogadták hétvégén. Két teljesen eltérő félidőt láthattak a drukkerek. Az első félidőben még dominálta a játékot a Swansea, és a gólszerzéstől sem jártak távol. A második játékrészben aztán már teljesen más volt a helyzet – a Hull irányította a mérkőzést, még szilárdabban védekeztek hátul, és a két góljuk mellett még két nagy helyzetet is elpuskáztak plusz egy büntető gyanús belépő után nem kaptak tizenegyest. Guidolin mester csapatának a meccs jelentős részében nem túl sok elképzelése volt, hogyan jusson át a Hull védelmén. Ez kicsit aggasztó ugyan, de azért ne feledjük el, hogy a jobb erőkből álló Leicester ellen sem volt tragédia, amit a Hull művelt hátul.

Kedden a Swansea egy Ligakupa továbbjutással melegített erre a meccsre, ami talán megindíthatja őket felfelé. Őszintén szólva nekem nagyon szimpatikus Guidolin csapata, Llorente személyes kedvencem, de ennek ellenére is úgy gondolom, hogy a Leicester hazai pályán favorit ellenük. Viszont amilyen tompa jelenleg támadásban Ranieri csapata, én 1,7 körül maximum egy kombiba tenném meg a győzelmüket, vagy inkább még abban sem. Viszont ha valaki szeret szériák ellen fogadni, annak érdemes lehet elgondolkodni a „Vardy legalább 2 gólt szerez” opción 9,00 szorzóval.

  • Anglia, Premier League tippek

    Tottenham - Liverpool, 1. fi. gólok száma 1.00 fölött
  • Everton egy gólos különbséggel nyer
  • Watford - Arsenal, mindkét csapat szerez gólt

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Arsene Wenger. Fotó: Mitch Gunn/Shutterstock.com