Muszáj győznie a Liverpoolnak. Nincs jó formában a csapat, de már annyi pontot herdált el Rodgers legénysége, hogy csak a győzelem az egyetlen lehetőség a következő szezonbeli BL-szereplésre. Idegenbe utazik Wales egyik focibüszkesége, s a gólszerzésre talán jó is lesz a Stoke otthonában. A Vörös Ördögök szintén kirándulni fognak, ha pedig nem vesznek el a részletekben, akkor győzelem várhat rájuk. Ugyan nem érdemes mérget venni a MU-sikerre, de az nagyon valószínű, hogy nem lesz gólszegény a találkozó.  Az angol focibajnokság 8. fordulójáról szóló előzetes második része következik.

Borini-Fabio-Liverpool-001

Fabio Borini. Fotó: Rnoid/Shutterstock.com

QPR - Liverpool 5.95 4.07 1.57

Egyik csapat sincs jó formában. Annyira nincs, hogy minden további magyarázat nélkül lehet rossznak nevezni az eddigi teljesítményt. Ennek tudatában az a fő kérdés, hogy mennyire sikerült rendezni a sorokat az Európa-bajnoki selejtezők miatti szünetben. A hazaiak egészen lent dekkolnak a tabella alján, egészen pontosan sereghajtók, mindössze egy győzelmet szereztek az eddigi 7 forduló során, de gólból is mindössze 4 találat szerepel a Parkcsőszök neve mellett. Ez nem sok. Sérülés miatt Barton és Faurlin nem állhat Harry Redknapp menedzser rendelkezésére. Szerintem csak a legszükségesebb változtatásokat fogja alkalmazni a hazaiak trénere. Elsősorban nem azért, mert nem szeretne változtatni, hanem azért, mert csak gyengébb képességű focistákat tudna pályára küldeni az eddig rosszul teljesítők helyére. Természetesen meg lehet próbálni a dolgot, hiszen nincs veszítenivaló, de Redknapp nem amolyan kétségbeesetten kísérletező emberke.

Újabb lehetőséget kaphat Balotelli

Akárcsak a hazaiak mestere, úgy a vendégek trénere sincs kényelmesnek nevezhető helyzetben. Sturridge eddig sem volt rendben, de most már azzal lehet számolni, hogy egy hónapot lesz kénytelen nélküle játszani a Liverpool. Van még egy hiányzó, Flanagan, ő is sérült. Balotelliről egyre inkább el lehet mondani, hogy melléfogás volt a szerződtetése, s csak mások helyét foglalja el a Pool csatársorában. Mindezek ellenére valószínűleg ezúttal is játszani fogja az edző, s mivel Markovics nincs teljesen rendben, Lambert, Lallana vagy Borini lehet az olasz focista csatárpárja.

Mivel egyik gárda védelme sem szokott megfelelően teljesíteni, nagyon valószínű, hogy mindkét csapat szerez gólt (1.72). Ennél az ajánlatnál jobbra voksolok, ugyanis már annyira sok pontot herdált el a vendégcsapat, hogy nagyon muszáj győznie. Nem csak a kisebb szorzó miatt nem választom a mindkét csapat szerez gólt és 2,5 gól felett (bet365 2.10) opciót, hanem azért sem, mert van ennél nagyobb szorzó is, éspedig arra, hogy győz a Liverpool és két gólnál több lesz a mérkőzésen (2.37).

Keretek és bírók:

QPR: Green, McCarthy, Murphy, Caulker, Dunne, Ehmer, Ferdinand, Hill, Isla, Onuoha, Traore, Yun, Fer, Henry, Hoilett, Kranjcar, Phillips, Sandro, Wright-Phillips, Austin, Taarabt, Vargas, Zamora.

Liverpool: Jones, Mignolet, Johnson, Jose Enrique, Lovren, Manquillo, Moreno, Skrtel, Toure, Allen, Emre Can, Coutinho, Gerrard, Henderson, Lallana, Lucas Leiva, Markovic, Suso, Balotelli, Borini, Lambert, Sterling, Sturridge.

Játékvezető: Phil Dowd. Asszisztensek: S. Ledger, R. West. Tartalék: N. Swarbrick.

Stoke City - Swansea 2.45 3.24 2.99

Első nekibuzdulásomban két gólnál kevesebbet tippeltem a meccsre (1.70), ám az a helyzet, hogy szertefoszlott a dolog, Ránéztem a hiányzók listájára, s kénytelen voltam a hazaiak győzelme mellett dönteni (2.50). Hiányzók: Odemwingie, illetve Jordi Amat, Shelvey és Britton. Nem tudom elképzelni, hogy megfelelően tudja pótolni a hiányzókat a walesi csapat. Persze, elképzelhető, hogy irtózatosan nagy mázlival összejön a gólszegény találkozó. Ám mi történik abban az esetben, ha a szerencse mégsem szegődik a Swansea mellé? Bukta. Maradok ennél az utóbbi változatnál, méghozzá úgy, hogy DNB-vel próbálom hárítani Fortuna esetleges cselszövését.

Indok nélküli tipp

Viszonylag jól teljesít ebben a bajnokságban a walesi alakulat, de mégis van egy olyan megérzésem, hogy ezúttal a hazai gárda lesz a nyerő. Túl sok indokom nincs a vendégek vereségére, s a kevés közül is csak a megérzés a legerősebb. Ám néha erre is kell hallgatnom. Persze, előfordul olykor, nem túl gyakran, hogy padlót fogok, de nincs mit tenni, ilyen az élet. Ilyenkor nincs más teendőm, mint feltápászkodni, leporolni magam, s folytatni az utat. Ha összejön a dolog, akkor a kellemes érzés a jutalom.  Szóval: nem két gólnál kevesebb lesz a mérkőzésen, hanem DNB-s hazai győzelem a tipp (1.66). Magam sem tudom, miért. Csak.

Keretek és bírók:

Stoke City: Begovic, Butland, Sörensen, Bardsley, Cameron, Huth, Muniesa, Pieters, Shawcross, Teixeira, Wilkinson, Wilson, Adam, Assaidi, Ireland, N'Zonzi, Palacios, Sidwell, Whelan, Arnautovic, Bojan, Crouch, Diouf, Moses, Walters.

Swansea City: Cornell, Fabianski, Tremmel, Bartley, Fernandez, Kingsley, Obeng, Rangel, Taylor, Williams, Carroll, Dyer, Fulton, Ki, Montero, Richards, Routledge, Sigurdsson, Sheehan, Barrow, Bony, Emnes, Gomis.

Játékvezető: Michael Oliver. Asszisztensek: S. Burt, S. Child. Tartalék: L. Mason.

West Brom - Manchester United 4.75 3.84 1.73

Két csatár és egy támadó középpályás lesz a hazaiak hiányzója (Ideye Brown és Victor Anichebe, valamint Silvestre Varela), míg a túloldalon Rooney, Ander Herrera, Jones, Smalling és Lingard neve szerepel a listán. Ideális lenne a hazaiak számára, ha a bajnokság kezdetén látott, össze-vissza botladozó ManUnited látogatna hozzájuk, ám az van, hogy egyre inkább magára talál a MU, emiatt pedig nem számíthat túl sok jóra a WBA. Mivel Rooney tuti nem fog játszani a vendégeknél, kezdő lehet a kolumbiai Falcao. Di Maria is pályára lép, s nagyon úgy tűnik, hogy a vártnál gyorsabban veszik fel Blind ritmusát a társak. Természetesen Van Gaal még nem dőlhet hátra, főleg úgy, hogy Strootman még nincs a MU-ban, de legalább már lehet látni, hogy kezd összeállni az újjáépülő manchesteri együttes. Egyelőre még nem tudni, hogy Rojo átképzésre vár és középhátvéd lesz, vagy csak kényszermegoldás a védelem közepén való szerepeltetése.

Marcos Rojo

Marcos Rojo. Fotó: Celso Pupo / Shutterstock.com

Nem lesznek szeleburdik

Főleg Sessegnon vagy Berahino veszélyeztethet majd a hazaiaktól. A már említett hiányzók miatt kevés variálási lehetőség maradt Alan Irvine menedzser számára. Várható a házigazdáktól, hogy nem lesznek szeleburdik, s nem mennek fejjel a falnak, hanem lassítani fogják a játékot - már amennyire tudják -, s berendezkednek a kontrákra.  Keresni fogják a megfelelő alkalmat, hátha összejön a gólszerzés. Ez valószínűleg sikerülni fog, hiszen nem a stabilitásról híres a felforgatott MU-védelem. Ha gólt talál a WBA, akkor már csak a vendégcsapaton múlik a végeredmény: ha jól muzsikálnak a sztárok, akkor vendéggyőzelem lesz a vége (1.75), ám amennyiben akadozni fog a gépezet, akkor a döntetlen sem zárható ki (4.00). Arra tippelek, hogy mindkét csapat szerez gólt (1.72), majd egy újabb gólnak köszönhetően a vendégcsapat nyeri meg a mérkőzést (2.50).

Keretek és bírók:

West Brom: Daniels, Foster, Myhill, Baird, Davidson, Dawson, Gamboa, Lescott, McAuley, O'Neil, Olsson, Pocognoli, Wisdom, Blanco, Brunt, Dorrans, Gardner, Morrison, Mulumbu, Sessegnon, Roofe, Yacob, Anichebe, Berahino, Ideye, Nabi, Samaras.

Manchester United: Amos, De Gea, Johnstone, Lindegaard, Blackett, Blind, Jones, Rafael, Rojo, Shaw, Smalling, Vermijl, Anderson, Carrick, Di Maria, Fellaini, Fletcher, Herrera, James, Januzaj, Mata, Young, Falcao, W Keane, Van Persie, Wilson.

Játékvezető: Mike Dean. Asszisztensek: J. Brooks, J. Collin. Tartalék: M. Atkinson.

  • Anglia, Premier League tippek

    QPR - Liverpool (győz a Liverpool és 2,5 gól felett)
  • Stoke City - Swansea (DNB Stoke City)
  • West Brom - Manchester United (győz a Manchester United és 2,5 gól felett)

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Filipe Frazao/Shutterstock.com