Az augusztusi kísérletem a Tobetnél sok tanulsággal szolgált. Kezdésként nagy rössel vágtam bele magam, ami kezdetben még jól működött, sikerült megdupláznom a 14 190 HUF -os alaptőkét, ám utólag be kell látnom, jobb, ha nyugodtabban, átgondoltabban teszi az ember a fogadásait, mert hosszútávon az állandó fogadgatás, élő fogadással való kísérletezgetés valószínűleg bukással jár. Én ennek ittam meg a levét majdnem, a hónap idusa után a Tobet egyenlegem már 1 600 HUF -ra is csökkent. Itt vettem egy nagy levegőt, s próbáltam az általam favorizálás tenisz tippeket jól átgondolva szelektálni, s kapóra jöttek a Tobet által addig kevésbé a kínálatba illesztett Challenger teniszek is, ami így együtt húzott ki a csávából. Az utolsó előtti próbálkozásnál a jordánok kosár meccse tett kicsit keresztbe, amit végül a Pennettaban való bizodalmam állított helyre, s végül - 3 917 HUF zártam az első próba hónapomat a Tobetnél, úgy, hogy feltételnek kötöttem ki, hogy nem lehet újra töltögetni egy hónapban, amivel elindultam azt próbálom végig vinni. Most így sikerült, ám tanulva a nyár utolsó havában történtekből, bízom a sikeres folytatásban! Akinek van kedve tartson velem a továbbiakban is! Minden véleményt, álláspontot , segítséget szívesen fogadok!

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés