Hamarosan vérbeli „bajnoki döntő” következik majd Olaszországban. Juventus-Napoli összecsapást rendeznek a 25. fordulóban. Vasárnap újoncokkal játszik a két bombaformában játszó alakulat, így pozíciócsere még nem várható. Fontos próbatétel előtt állnak a Farkasok, hiszen harmadik győzelmüket gyűjthetik be sorozatban. Nézzük a részleteket.

Napoli – Carpi

Rutingyőzelmet aratott Rómában a Napoli. Hamar lerendezte a Sasokat Sarri mester együttese, és 2:0 után kicsit unalomba fulladt a mérkőzés. Simán belefért a 23 gólos Higuain pihentetése a második félidőben. A Carpi meglepte a Violát. Kevés hiányzott az újonc pontszerzéséhez. Nagy meglepetés volt a két csapat őszi modenai találkozója, akkor gól nélküli döntetlen született. Tükör sima hazai győzelem várható vasárnap, de 1.14-ért nem éri meg fogadást kötni. Kicsit jobban fizet a félidő/végeredmény 1/1-es kimenet. Fabrizio Castori játékosai körömszakadtáig védekeznek majd, vigyázzunk, nehogy kellemetlen meglepetésbe fussunk bele. A vendégek defenzív felfogása miatt az overes tippben sem érzek értéket. Nehéz elfogadható szorzón jó tippet találni erre a meccsre.

Higuain-Gonzalo-Napoli-019

Gonzalo Higuain. Fotó: mgilert/Shutterstock.com

Sassuolo – Palermo

Végig vezetett a Roma Sassuolóban kedden. Erőlködtek Berardiék végül a hajrában 11-eshez jutottak, ami kimaradt. A hosszabbításban aztán jött a második vendéggól és kikaptak a zöld-feketék. Ugyancsak hazai pályán szenvedett 2:0-s vereséget a Palermo. Balogh sajnos a keretben sem volt a Milan elleni bajnokin, nekem fájt a valóság. Többet vártam a szicíliai csapattól, de teljesen súlytalan volt a gárda. Nem csodálkozom azon, hogy a bukiknál egyértelmű esélyes a hazai csapat, de mégsem ajánlom 1.85-ért a fogadást! Utolsó öt meccsén 3-szor kapott ki a Sassuolo és nem nyert. Tipikus ez a módi Di Francesco együttesénél, a bajnokság második felére menetrendszerűen leeresztenek. Ebben a helyzetben nem gondolom, hogy feltétlenül fogadni kellene erre a mérkőzésre.

Torino – Chievo

Biztosra vettem, hogy a formán kívül vergődő Granata kikap majd a Samp ellen Genovában. Kétszer is vezetett Montella csapata, de Belotti egyenlített. Jellemző a Torino akarnokságára, hogy a 94. percben tudott pontot menteni. Érdekes számomra, hogy a fogadóirodák hazai győzelmet várnak, az 1.67-es szorzó sima Toro sikert prognosztizál. Három vereségből érkeznek a meccsbe a Csacsik: Lazio 4:1, Juve 0:4, Inter 1:0. Nézzük sorban az eseményeket! Rómában vezetett a Chievo, majd emberhátrányba került, de egy 11-es után összeroppant. A bajnok átgázolt egy hete a veronaiakon, de az Intert már megszorongatták szerdán Rolando Maran játékosai. Pellissier óriási ziccert rontott a 90. percben így elmaradt az egyenlítés Milánóban. Az elmúlt hetek szerencsétlenül alakultak a Csacsik számára, de azt is tudni kell, hogy vendéglátóik legutóbbi kilenc bajnokijukon 4-szer kikaptak, négy döntetlent értek el és csak az újonc Frosinonét sikerült január közepén megverniük. Nincs tehát jó formában Ventura csapata. Nagy taktikai csatát és döntetlen közeli eredményt várok ettől a párosítástól.

Atalanta – Empoli

Nagyot harcolt az Empoli az Udinese ellen, de csak döntetlenre futotta erejéből. Igazából győzelmet érdemelt volna Giampaolo mester csapata, de Saporana kihagyott büntetője miatt (66. perc) késett az egyenlítés, így nem tudtak fordítani a kékek. A hosszabbításban sikerült pontot menteni hazai pályán és most, a halvány Atalanta ellen javíthat az Empoli. Mély gödörben van Reja mester gárdája. Utoljára december elején győzött a bergamói csapat, azóta öt vereség és három döntetlen a csapat mérlege. German Denis az átigazolási szezon hajrájában váratlanul visszament Argentínába és már az Independiente játékosa. Diamanti, Borriello és Gakpe még nem épült be a csapatba, Pinilla pedig nem kap szerepet. Hosszú a sérültlista is: Cigarini, Paletta és Bellini maródi, míg a Veronában kiállított Drame eltiltott lesz vasárnap. Nálam ez a meccs x2-es!

Roma – Sampdoria

Kiénekelték a Bikák a Samp szájából a három pontot. Montella gárdája kétszer is vezetni tudott szerdán, de a Torino mindig felállt. Cassano mellé még egy veteránt fogott az átigazolási szezon hajrájában Ferrero. Nem más került Genovába, mint Fabio Quagliarella a Torinóból! Talán lendületbe jön Spallettivel a Roma. Csak 1.44-el szoroz a hazai siker, pedig van gondja rendesen a kopasz trénernek. Nainggolan-t kiállították Sassuolóban, így nem játszhat vasárnap este. Gyömbér, De Rossi és Torosidis sérült, Strootmann és Gerson még nem bevethető. Érdekes, hogy Spalletti bátran nyúl a csapathoz, kedden például Maicon és Perotti is kezdett. Szerintem érdemes lesz overezni, mert a Samp jelenlegi helyzetében nem állhat be védekezni, de a Roma számára is kizárólag a  győzelem lehet elfogatható.

  • Olasz , Serie A tippek

    Atalanta - Empoli, x2
  • Roma - Sampdoria, Gólok száma 2,5 fölött? Igen!

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Ferrero, a Sampdoria tulajdonosa (Foto: Interstreaming)