Augusztus utolsó előtti hétvégéjén elrajtol az olasz élvonal. Örömmel követhetjük majd az itáliai küzdelmeket, mert szerencsés esetben négy magyar játékosnak is szurkolhatunk: Nagy Ádám (Bologna), Sallai és Balogh (Palermo) mellett, Guzmics pescarai szerződtetése levegőben lóg. Szezon előtti elemzésünkben nézzük meg, hogy milyen hosszútávú fogadási lehetőségeink vannak.

Evidenciának tűnik a címvédés

Öt éve uralja a Serie A-t az Öreg Hölgy. Úgy gondolom, hogy Allegri kerete döntően erősödött a nyári szünetben. Két igazán nagy távozót „sirathatnak” a torinóiak, Morata és Pogba elhagyta a Juventust, de meggyőződésem, hogy remek üzleteket kötött a bajnok. Higuain érkezésével gólkirályt fogtak a Zebrák, így nagyon durva a csatársor összetétele: Dybala, Higuain, Mandzukic, Zaza. Sokan úgy vélik, hogy a Juve középpályájával lesznek a gondok, erre viszont rácáfolnék. Allegri leigazolta a horvát szupertehetséget, Pjacát, és Rómából elcsábította Pjanicot. A stabil Lichtsteiner riválisa lesz Dani Alves, aki Barcelonából tette át a székhelyét Torinóba. Legendásan erős a Zebrák védősora, ami Benatia érkezésével, még durvább lett. Ezen a posztokon is bőséges „választék” áll a Juventus rendelkezésére: Bonucci, Chiellini, Rugani, Barzagli és Benatia. Olasz szinten bivalyerős, címvédésre bőven jó ez a Juventus, sőt egy jó sorsolással akár a Bajnokok Ligájában is alkothat a gárda. És akkor most jöjjön a fekete leves: A címvédését „csak” 1.40-es szorzón árulja a bet365, nem véletlenül!

Trónkövetelők

Spalletti Romája az előző idény tavaszán rengeteget fejlődött. A Farkasokat egyértelműen a dobogóra várja a szaksajtó és a bukmékerek (1.50). Perotti, Salah, El Shaarawy, Dzeko a minőségi támadófoci záloga, de ne feledkezzünk meg Tottiról sem. Vermaelen a védelem stabilizálására érkezett, de ez a keret nem lesz elég a bajnoki címhez. Higuain elvesztése után Sarri mester próbálja okosan erősíteni a Napolit. A tavalyi ezüstérmes minden csapatrészre igazolt. Sikerült leszerződtetni a Firenzében mellőzött Seppe kapust, aki az Empoliban remekelt Sarri kezei alatt. Ugyancsak a kékektől jött Tonelli a védelem közepére. Két fiatal lengyelt is sikerült fogniuk: az Ajax 22 éves támadója Milik és a szintén huszonkét esztendős Zielinski a Napolit erősíti majd. Higuain távozásával Callejon és Gabbiadini járhat jól. Az olasz tehetség például felkészülési meccsen négyet vágott a Monacónak. Sokáig vitézkedett az előző szezonban a Fioerntina. Paulo Souza nagy átigazolásokba most sem verhette magát, legnagyobb üzlet a Barcából érkező Tello volt. Úgy érzem, hogy a Viola jó esetben idén is az Európa Liga-indulást tűzheti ki céljául. Nagyjából egy játékerőt képvisel az Inter, a Milan. Frank de Boer vette át az Internazionále irányítását, aki Banega és Candreva leigazolásával szeretné gyorsítani a milánói középpályát. Akár még meglepetést is szállíthat ebben a bajnokságban a Nerazzurri, hiszen jó támadókkal számolhat a holland szakember! Továbbra sincs elég pénz a Milan-nál. Építgetik, szépítgetik, fiatalítgatják a keretet, de igazán nagy beruházás nélkül nem fog maragdandót alkotni Vincenzo Montellával sem ez a gárda. Szerintem a Rossoneri reálisan az 5-7. helyre várható.

„Magyaros” csapatok

Nagy Ádám

MTI Fotó: Illyés Tibor

Újra szoríthatunk honfitársainkért az olasz bajnokságban. Nagy Ádám berobbant a nemzetközi foci világába. Fiatal, labdabiztos és nagy küdő a Fradi korábbi szűrője. Sokan hurrognak, hogy játékostemetőbe igazolt Ádám. Azonban két dologban bízhatunk: okos, akaratos és szerény ember Nagy Ádi, biztosak lehetünk benne, hogy fejlődése töretlen lesz; Donadoni egy karakteres és következetse edző, posztra igazolta a magyar válogatott focistát, így ne aggódjunk fölöslegesen, lehetőségeket fog kapni a Bolognában üdvöskénk. Végigjátszotta Nagy a rossoblu első tétmeccsét, a Coppában (Trapani elleni 2:0-s győzelem). Donadoni továbbra is a 4-3-3-as felállásban hisz és szerintem a középmezőnyre mindenképpen jó lesz idén a Bologna. Nagy viharok tomboltak az elmúlt szezonban, Palermóban. Csoda számba ment, egy-egy győzelem, többek szerint bundával maradt benn a hajrában a csapat. A folyamatos edzőcserék és a teljes bizonytalanság jellemezte a szicíliai együttest, amelynek köszönhetően egyre lejjebb süllyedt a klub ázsiója. Ballardini kezei alatt alapemberek mentek el a Palrmóból így egy nagyon nehéz szezon vár a rózsaszínekre. Balogh Norbi 100 percet játszott a Bari elleni hosszabbításba, és továbbjutásba torkoló kupacsata alkalmával. Meglepődnék, ha a 19 éves Sallai Roland sok lehetőséget kapna ebben a bajnokságban, úgy érzem, hogy kiesési gondjai lesznek az együttesnek.   

Vastag a középmezőny

Tulajdonképpen egy kiváló bajnokság lehetne az olasz, ha csak 14-16 csapat lenne az élvonalban. Viszont húsz együttes kínlódik egymással hétről-hétre, így van egy masszív massza, amelyik lényegében eldönti a fontos kérdéseket. Lehet a tét bajnoki cím, vagy nemzetközi kupaindulás, esetleg kiesés ezek a csapatok mindig bekavarnak. Ők a mérleg nyelei! Nagyon elől sosem végeznek, ki nem esnek „adják-veszik” a pontokat, és kitermelnek néhány igazán tehetséges játékost. A sor elején nálam a Lazio áll. A Sasok rossz szezonon vannak túl, megváltak néhány meghatározó játékosuktól (Klose, Candreva), Simeone Inzaghi legnagyobb fogása Ciro Immobile megszerzése volt. Lezárult egy korszak a Griffeknél. Gasperini Bergamóba szerződött három év után hagyta el a Genoát. A horvát Ivan Juric vette át az együttest, szerződése 2019 szól. Érdekesség, hogy a 40 éves tréner Crotone csapatát vezette az élvonalba, majd elhagyta az újoncot. Az Empoli tavalyi megmentője irányítja majd a másik genovai csapatot. Tragikomikus volt a Sampdoria tavalyi éve, de most a maga szintjén okosan erősített az együttes. Cigarini és Bruno Fernandes szerintem stabilizálni fogja a ’Doriát és erős középcsapat lesz idén. A nemzetközi kupaporondon vitézkedik a Sassuolo. A zöld-feketék szezonját döntően befolyásolja az, hogy a selejtezőkből indulva meddig jut el a csapat. Véleményem szerint a kisebb klubok nagyon nehezen bírkóznak meg a folyamatos, heti két meccsel járó terheléssel. Ha résen leszünk, akkor Di Francesco eggyüttesét jó tempóban fülelhetjük le (verethetjük) az őszi szezon során. Rolando Maran az állandóság és a stabilitás. Biztos vagyok benne, hogy ugyanazt a következetes, felépített játékot nyújtja majd a Chievo, amit megszokhattunk tőle. Szerintem jó húzás volt Sorrentino megszerzése a Palermótól, a rutinos portás, fontos pontokat fog hozni a Csacsiknak. Négy évet és 217 tétmeccset töltött a Torino kispadján a nagy öreg, Giampiero Ventura, hogy átvegye az olasz labdarúgó válogatott irányítását. Helyét a megosztó személyiségű Mihajlovic foglalja el. Szerintem a szerb tréner jó munkát végzett a Milan-nál, de a nagy elvárások miatt mennie kellett. Úgy érzem, hogy a megerősített Bikákat (Ljajic, Falque, Boyé) simán vezeti majd a legjobb tíz közé.

Akik a kiesés ellen harcolnak

Ugyanúgy, mint tavaly, hat-hét csapat folyamatosan a kiesőhelyek környékén fogja majd tölteni a szezont. Potenciális Serie B-s jelölt a rossz játékospolitikája miatt a Palermo, de egy rakás klub megremeghet. Látható volt a Hellas tavalyi esete, amikor egy rossz sorozat elég volt ahhoz, hogy reménytelen helyzetbe sodródjon és búcsúzzon az élvonaltól a veronai együttes. Úgy érzem, hogy hasonló sztori simán megeshet az Empolival is. Sarri nagyot alkotott a kékekkel, de elszerződött Nápolyba, tavaly Giampaolót is kétkedve fogadtam, de egy bravúros év után ő is távozott. Most újra házon belül találtak megoldást Giovanni Martusciello személyében, aki évek óta az első csapat másodedzője volt. A terv megint a szokásos Saponara szervez, elől pedig Maccarone a maga 36 évével majd mindent megold. A veterán csatár, kapott egy rutinos ékpárt Gilardino (34) személyében. A gondok akkor kezdődhetnek, ha beüt egy hosszabb sérüléshullám. Évek óta alibizik az élvonalban az Udinese. Hiába kaptak új stadiont a Zebrák a játékuk csapnivaló, és a visszavonuló Di Natale-val a szívét is elveszítette a zsoldossereg. Iachini nagyon nehéz szezonra számíthat, vészes előjel, hogy a Copában simán zúgott ki a gárda a Spezia ellenében hazai pályán. Évek óta az alsóházban küzd az Atalanta. Most Gasperinivel akar bennmaradni az együttes az élvonalban. Érdekes, hogy „a csapat egy átjáróház” filozófia már Bergámóba is megérkezett az új trénerrel. Nem lehet megjósolni, azt, hogy ami a Genoánál évekig működött, mire lesz jó északabbra. Mindenesetre Zukanovic és Paloschi megszerzése első körben jónak tűnik. Egy év szünet után a másodosztály bajnokaként tér vissza a Cagliari a legjobb olasz csapatok közé. Kicsit vékonykának érzem a keretet az élvonalhoz, de majd meglátjuk, hogy Rastelli mester 3-5-2-es játékrendszere hogy működik. A szardíniaiak legnevesebb játékosai a Juvét megjárt Isla és Padoin, a szezonnyító kupameccsen régi ismerősünk Borriello négy góllal tette le a névjegyét. A csizma talpán fekvő Crotone második helyen végzett a Serie B-ben, de edzőjük a Genoa kedvéért rögtön elhagyta az újoncot, így David Nicola vette át az együttest. Korábban a Livorno kispadján 23 élvonalbeli mérkőzést (két részletben a 2013/14-es idényben) már megélt a 43 éves szakvezető, összesen 13 pontot szerzett akkor aktuális csapatával. Szóval a liga legszerényebb kötségvetésű csapata valószínűleg a bennmaradásáért teper majd egész évben. A játékoskeretek értékét nézve az utolsó előtti helyen áll a Pescara, mégis majdnem dupla annyi az értéke, mint a Crotonénak! A Delfinek a feljutásért lebonyolított rájátszást megnyerve kerültek az élvonalba. Massimo Oddo a meglehetősen rutintalan együttesét védekező felállásban küldi pályára, és szerintem a keret gyengesége miatt biztos kiesésre van ítélve.

  • Olasz , Serie A tippek

    A Juventus szerzi a legtöbb bajnoki gólt a szezonban!
  • Utolsó lesz a Crotone
  • Kiesik a Pescara

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Gianluigi Buffon. Fotó: Kostas Koutsaftikis/Shutterstock.com