Szokatlan módon két napba sűrítették össze a Serie A 21. fordulójának programját. Szombaton kettő, vasárnap nyolc találkozót rendeznek. Véleményem szerint most is lesz majd miről beszélni a játéknap után, mert érdekes összecsapások várnak ránk. Ígéretesnek tűnik a Napoli milánói vendégjátéka, de az előző fordulóban botló bajnok is rangadót játszik. Lássuk a részleteket.

Chievo – Fiorentina

Ünnep költözött a firenzei szurkolók szívébe. Köztudottan utálják a Viola fanatikusai a torinói Zebrákat. Paulo Souza fiai rettenetesen odapakolták magukat múlt vasárnap és kétgólos előnyre tettek szert. Higuain csak a szépítésig jutott, mert széttördelte a játékot a Fiorentina. Feltrengésből, színészkedésből ötösre vizsgáztak a lilák. Az Öreg Hölgy elverése után, sokan vendéggyőzelmet várnak Veronában (2.25). Szerintem a dolog nem ennyire fekete-fehér. Tény, hogy a Chievo három vereséggel kezdte a 2017-es esztendőt. Lefocizta a Csacsikat a nyitányon az Atalanta (1:4), majd Firenzébe utazott kupameccsre Rolando Maran legénysége. Kiélezett szoros meccsen csak 1:0-ra győzőtt a Viola, pedig a második félidő nagy részében Radovanovic (a szerb szűrő besárgult az Inter ellen, így nem léphet pályára a hétvégi bajnokin) kállítása miatt emberelőnyben voltak a hazaiak. Kitartott a Chievo, de nem sikerült 0:0-al lehozni a rendes játékidőt. Ugyan a 70. percben a létszám kiegyenlítődött (Zarate is a kiállítás sorsára jutott), de a 93. percben büntetőhöz jutott a Fio, amit Bernardeschi értékesített. Tehát képes partiban lenni aktuális ellenfelével a sárga-kék együttes. Legutóbb a Csacsik meglepték az Intert, hiszen Pellisier találatával a 69. percig vezettek Milánóban. Icardiék intenzív nyomás alatt tartották Sorrentino kapuját, és a meccs utolsó harmadában hármat lőve arattak győzelmet. Minden bizonnyal nagy önbizalommal érkezik majd a Bentegodiba a Viola, ami kedvezhet a hazai együttesnek. Amúgy is iratlan szabály a sportfogadásban: bravúr után jön a pofáraesés. Szóval ki meri bevállalni az 1x-et?

Milan – Napoli

Montella kezei alatt óriásit fejlődött a szezonban a Milan. Amennyiben így fojtatódik a Rossoneri idei története, szinte biztosan nemzetközi kupaporondra léphet az együttes. A csapat erejét mutattja, hogy Torinóban 2:0-ról is felállt. Élvezetes volt a Bikák elleni mérkőzésük, melybe szerintem érdemes belenézni:

Szanaszét rohangáltak a milánói védők az első félidőben, Romagnolit többször hülyére vették a Bikák, a hajrában kiállították így ő nem lesz a pályán szombaton este. Sorsfordíttó volt Donnarumma nyugalma, amikor kétgólos hátrányban büntetőhöz jutott a Toro. Ljajic bivalyerősen, középre rúgta a tizit, de a fiatal hálóőr kivárt és nem mozdult el a helyéről. Meccsben maradt a Milan, és mivel Bacca értékesítette a második félidőben a 11-est, 2:2 lett a vége. Azt gondolom, hogy a Napoli támadói is képesek lesznek majd hibára kényszeríteni Bertolacciékat. Amúgy is ki-ki meccsről van szó - a harmadik az ötödikhez látogat -, így vélhetőleg győzelemre játszanak a felek. Szerintem mindkét kapus kapitulál majd a meccsen.

Juventus – Lazio

Alulmotivált, szüre csapat benyomását keltette Firenzében a Juventus. Többször előfordult már, hogy egy-egy meccsre nem pörgött fel kellő képen a Bianconeri. Allegriék első félidője volt különösen elkeserítő, a középpályán rendre elveszítette a döntő párharcokat a bajnok. Végül hiába volt egyszerre a pályán Higuain, Dybala, Mandzukic és Pjaca, eltörte a találkozót a Viola. Buffon általában ki szokott állni egy-egy vereség után és fel szokta rázni a csapatot, most Marchisio tette ugyanezt. Allegri elintézte az ügyet egy „nem januárban fogjuk megnyerni a bajnokságot” típusú nyilatkozattal. Vereségei után hazai pályán mindig képes volt javítani a bajnok. Szerintem megint így lesz, mert fantasztikus közönsége előtt képes átlendülni holtpontjain a Juve. Inzaghi a vártnál jobb szezont fut a Lazióval. Legutóbb az idény meglepetéscsapatát sikerült legyőzniük Rómában. Vezetett az Atalanta, de hatalmas munkát végeztek a Sasok és fordítottak. Szerdán kupameccset játszott a Genoa ellen a hupikék gárda. Kevés sikerrel tudta forgatni keretét Simeone Inzaghi, mert 2:0 után felálltak a Griffek, így a második félidőben be kellett hozni Immobilét, aki eldöntötte a meccset. Végül 4:2-vel jutott tovább a Lazio. Szerintem összeszedi magát a listavezető és otthon tartja a pontokat, a meccsterhelésből érkező fővárosiakkal szemben!

Bologna – Torino

Nagy Ádám

MTI Fotó: Illyés Tibor

Piszkosul nehéz hét áll a Bologna mögött. Izzadságszagú győzelmet húzott be a csizma talpán a Rossoblue. Ha azt mondom, hogy a Crotone elleni meccsen elért 1:0-s diadal nem tükrözte a játék képét, akkor finoman fogalmazok, talán a döntetlen igazságosabb lett volna, mert nagyon kapart és fölényben játszott az újonc. Donadoni együtteséből valahogy hiányzik a kellő frissesség, mégis bravúrt(?) hajtott végre a héten. Döntetlent ért el Nagy Ádámmal az együttes Milánóban az Interrel szemben lejátszott kupamérkőzésen. Végül a hosszabbításban továbbjutott a Nerazzurri. Százhúsz perc a lábakban, az amúgy is kreativítását veszítő együttesre, kellemetlen 90 perc vár. Fekszik a Bikáknak a Bologna játékstílusa, elég csak az őszi torinói 5:1-re gondolni. Úgy érzem, hogy ennek az összecsapásnak egyértelmű esélyese a Granata.

Empoli – Udinese

Bravúrpontot raboltak Saponaraék Genovából. Képtelen volt felőrölni az Empoli jól záró vedelmét a Samp. Az Azzurri időről-időre képes váratlan, nem kalkulált pontokat szerezni, úgy, hogy közben százszázalékos tud maradni a liga három leggyengébb csapatával szemben (Crotone, Pescara, Palermo). Kábé ennyi a csapat bennmaradásának a titka. Kőkemény csatákat bukott el 2017-ben az Luigi Delneri gárdája. Az Inter (1:2) és a Roma (0:1) elleni hazai zakó viszont még belefér. Tipikus középcsapat az idei Udinese, amely jobb erőkből áll aktuális ellenfelénél. Háromesélyes fogadásba nem bonyolódnék, talán a hazai győzelmen lepődnék meg leginkább. Ismerve az Empoli deffenzív taktikáját, valószínűleg egy hatalmas underbe torkollik majd ez a találkozó.

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Paulo Dybala. Fotó: Juventus/Wikipédia