Bolond szárdok, kiesési rangadó és pofoncsapott Roma; a szombati nap véletlenül ígéretesnek tűnik a Serie A-ban. Rendhagyó módon már kora délután megindul a 8. forduló, és késő este a Stadio Luigi Ferrarisban zárul, ahol a Mihajlovic irányította Sampdoria komoly farkasskalpot akar szerezni. Vasárnap pedig a maradék meccsel párhuzamosan én is nagy útra indulok, hogy végre ne csak a hiányt érezzem.

Antonio Cassano

A sok sérült miatt Cassano lehet a nyerőember Parmában!

Empoli – Cagliari

Mérges vagyok a szárdokra, különösen Victor Ibarbora, mert nem hozta a gyors gólt a Sampdoria ellen. Persze most megint arra kellene tennem, hogy lesz találat az első 10-20 percben, de mégsem ezt fogom megjátszani. A Cagliari az Internazionale elleni győzelem napján mutatott játékát azóta sem tudta megismételni, várhatóan pedig most sem fogja tudni. Mégis az a nyitottság, ami jellemzi a játékukat, gólokra predesztinálja a csapatot. Az Empoli egyetlen alkalommal tudott clean sheet-et csinálni a Stadio Carlo Castellaniban, méghozzá a Palermo ellen (3-0). Szerintem a mostani vendégük sokkal erőteljesebb támadójátékkal rendelkezik, mint anno a szicíliai egyesület. Épp ezért számolok vendég-góllal, még úgy is, hogy borzalmas időpontban, szombat délután 15:00 órakor találkozik a két csapat. Hazai oldalon is biztosan lesz találat, leginkább a házi gólkirály, a hátvéd Lorenzo Tonelli van elemében, aki Valdifiorival karöltve pontrúgás-specialistává válnak lassan. Mindkét fél lő gólt, és lesz három találat, ez az én tippem erre a korai mérkőzésre.

Empoli: Sepe; Laurini, Tonelli, Rugani, Mario Rui; Vecino, Valdifiori, Croce; Verdi; Tavano, Maccarone

Cagliari: Cragno; Balzano, Rossettini, Capuano, Avelar; Dessena, Crisetig, Ekdal; Ibarbo, Sau, Cossu

Őszi Promóció - Nyerj 10 eurót! Részletek ITT! 

Parma – Sassuolo

Vicces mérkőzés, mert mindkét csapat borzalmasan gyenge. A vendégek még mindig nyeretlenek, míg a hazaiak rendelkeznek a leggyengébb védelemmel (17 kapott gól). Tehát ez a meccs egy „hatpontos” és „kiesési” rangadó, ahol aki veszít, az még a maradék lelkesedését is elveszítheti. Hazai oldalon van egy rakás sérült (Gabriel Paletta, Raffaele Palladino, Nicola Pozzi, Andrea Costa, Cristobal Jorquera, Jonathan Biabiany és Mattia Cassani), de úgy gondolom, velük sem tartana sokkal előrébb a csapat, míg a vendégek inkább borzalmasan defenzív és ötlettelen játékukkal hívták fel eddig a figyelmet. A Sassuolo nélkülözni fogja Paolo Cannavarot, helyét Luca Antei veszi át, és szerintem ott fog megtörni a vendég csapat. Annyira unszimpatikus lett Eusebio Di Francesco mester csapata, hogy inkább teszek a Parmára.

Parma: Mirante; Mendes, Felipe, Lucarelli; Rispoli, Acquah, Lodi, Mauri, De Ceglie; Cassano, Belfodil

Sassuolo: Consigli; Antei, Terranova, Acerbi; Vrsaljko, Magnanelli, Missiroli, Peluso; Berardi, Zaza, Sansone

Totti

Mihajlovic belerúgna a hétközben padlóra került Tottiékba. (Forrás: Wikipedia)

Sampdoria – Roma

Érdekes meccsnek ígérkezik a szombat esti derbi, hiszen a Juventus mellett már csak egyetlen veretlen csapat van a Serie A-ban, ez pedig Sinisa Mihajlovic Sampdoriája. Pikánssá pedig az teszi, hogy a Romát kivégezte kedden a Bayern München a Bajnokok Ligájában. Ebből a pofonból felállni nem lesz könnyű feladat Rudi Garcia mester csapatának. Továbbá ott van még az is, hogy a Lazio-szurkoló Mihajlovic akkorát akar rúgni a Farkasokba, hogy a Tottiék vonyítva vonuljanak a sarokba sírni. Alapesetben sima vendég-győzelmet tippelnék, de ez a hétközi kivégzés szerintem padlóra tette a játékosokat. A Sampdoria oddsa enyhén elméretezett, kétesélyben is több, mint csábító. A Románál bagatelizálják a bukik a csapat jelenlegi mentális helyzetét, 2.00 szorzó alatt van a győzelmük, ami egy harcos, veretlen, és motivált genovai csapat ellen bődületes nagy hiba. Ha valaki a Romára rakna, akkor inkább kerülje a meccset!

Sampdoria: Romero; De Silvestri, Silvestre, Romagnoli, Mesbah; Soriano, Palombo, Obiang; Gabbiadini, Okaka, Eder

Roma: De Sanctis; Torosidis, Astori, Yanga-Mbiwa, Cole; Pjanic, De Rossi, Nainggolan; Destro, Totti, Gervinho

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: Kirsten Hinte/Shutterstock.com