Eljött a csúcshétvége ideje, mivel mind a papíron, mind a táblázaton elfoglalt helyük alapján a négy legerősebb együttes egymás ellen ütközik meg. Szerencsénkre nem is egy időben, így mindkét meccset nyugodtan figyelemmel tudjuk kísérni.

Rosenborg - Molde

Kezdjünk a bajnokság első és második helyezettjével, ahol a Molde lőtávolón belülre kerülhet egy idegenbeli győzelemmel, míg a címvédők három ponttal biztonságos távolságban lennének - a többi meccs végeredményétől függetlenül. A Rosenborg csalódást kellően szerepelt az előző fordulóban, mivel a Haugesund ellen csak egy pontra volt képes. Nagyobb probléma, hogy a legjobb szélsői elfogytak a meccs közben, mivel Helland már a találkozó előtt se állt rendelkezésre, míg de Lanlay-t az első félidőben kényszerűségből kellett lecserélni. Ez rá is nyomta a bélyeget a támadójátékra, amely csak egy gólra és így egy pontra volt képes. Ettől függetlenül jó csapat ez a Rosenborg, de ha valamikor, akkor most lenne itt a lehetőség a Moldénak, hogy megmutassák, hogy újra készen állnak a bajnoki cím elhódítására. Két támadó is volt a Rosenborgnál, de sem Gytkjær, sem az izlandi Vilhjalmsson nem villogott. Másrészről, lehet hogy megtalálták a Rosenborg elleni taktikát a norvégok. Május elején a Sogndal, most pedig a Haugesund lépett fel támadólag a meccs elején és mindkettőnek gól lett az eredménye, illetve 1-1 otthon tartott pont. Más kérdés, hogy a letámadás nem áll jól a Moldénak. A gyengébb csapatok ellen is biztos védekezésből indulnak, míg pár hete, mikor a Sarpsborgot be akarták nyomni akkor a sikerük egy 4-0-s vereség lett a majdnem 70%-os labdabirtoklás dacára.

A Molde formája kicsit megjósolhatatlan ezzel szembe. Idegenben a legutóbbi három fellépésükön egy pontot szereztek, miután simán kikaptak az Oddtól és a Sarpsborgtól, a kettő között pedig háromgólos előnyt adtak le a Haugesundnak. Ettől függetlenül a bajnokság végén meglepetés lenne tőlük, ha nem végeznének legalább a dobogón. A Molde kiegyensúlyozatlansága (azért otthon verték a jó erőkből álló Stromsgødsetet!) és a Rosenborg nem annyira kirobbanó formája óva int a hazai győzelem (1.60) megtételétől. De akkor min induljunk el? Nekem legjobban a gólok jönnek be most, mivel egyik védelmet sem érzem biztosnak. A Rosenborgot az utóbbi időben a Sogndal és a Haugesund is nyomás alá tudta helyezni, sőt gólt is ért el ellenünk. Márpedig Solskjær együttesébe visszatért a hétvégén az izlandi Gudjohnsen, aki forintos passzokkal ugrathatja majd ki akár Elyounoussit, akár Amangot, akik gyorsaságukról híresek. A másik oldalt nézve, a Molde idegenben egy meccset sem zárt kapott gól nélkül, furcsa lenne ha ezt pont a címvédő ellen kezdené el.

Odd - Stromsgødset

Egy napot pihenhetünk miután megnéztük az első két helyen álló csatáját, majd vasárnap jön a harmadik és negyedik helyezettünk. Itt talán még kisebb különbség van a két csapat között és nagy meglepetés lenne, ha a Molde és a Rosenborg mellé nem ezen két gárda közül férne valamelyik oda a dobogóra majd a végelszámoláskor. Tavaly a Stabæk bele tudott szólni a nagyok csatájában viszont most nincs olyan csapat amelyikben van potenciál hasonló tettre. A hazai csapat Skienben kifejezetten jól kezdte a szezont: verték a Rosenborgot, majd több fordulón keresztül gólt se tudtak ellenük lőni. A kijózanító pofon áprilisban érkezett, amikor a Lillestrøm elvitte tőlük a három pontot. A hazai formát azóta tudták javítani (pl. a Molde legyőzésével), viszont idegenbe kezdenek kijönni náluk a hiányosságok. Más kérdés, hogy az együttes verte otthon a bajnokságban első két helyen álló csapatot, így nem szívesen fogadnék ellenük. Mindenesetre kifejezetten érdekes lehet, hogy két, a presszinget előszeretettel gyakorló együttes csatájából melyik tudja az akaratát a másikra ráerőltetni.

Skagerak-Arena-001

Skagerak Arena, az Odd Grenland otthona és a vasárnapi helyszínünk.

Fotó: Lasse Tollefsen/Wikipédia

A tippeket nézve itt nem a végeredményre mennék rá, hanem a gólszerzőkre. Az Unibet 1.50-ért adja azt, hogy Oliver Occean nem lő gólt, ez pedig eléggé vonzó. Nem szoktak erre a típusú fogadásra ilyen magas oddsot adni. A 34 éves, robosztus játékos eddig 12 meccs alatt 3 gólt ért el, amely egy Odd centertől igen csekély. Párszor láttam őt játszani és engem nem nyűgözött le. Lassú, nem tud kilépni a védők közül, fejjátéka viszont erős. Véleményem szerint viszont ő nem lesz túlságosan alkalmas ezen a meccsen a góllövésre, mert a Stromsgødset nem fogja átadni a területet. Ezt a Molde elleni meccsen sem tették meg idegenben, ott viszont a gyors támadók rendre kijátszották a drammeniek védelmét. Occean alapból nincs csúcsformában, így érdemes ezen a fogadás típuson elgondolkodni. Nálam a végeredmény háromesélyes.

Aalesund - Vålerenga

A héten újra be lehet próbálni a Vålerenga szögletrúgásait. Az Aalesund otthonába látogatnak, ahol több probléma is felütötte a fejét ebben a szezonban. Részletesen írtam már arról, hogy a Riise testvérek nem hozták meg az átütőerőt és esélyesként pályáznak az egyik kieső helyre. Azóta annyi változás történ, hogy John Arne Riise végre kikerült a középpálya közepéről először balhátvédba, majd baloldali középpályásba. Jobbra is értékelték a játékát, viszont még ennél is több kell tőle a folytatásban.  A Vålerenga játéka kezdett már összeállni, de aztán elszenvedtek egy kínos vereséget otthon a Haugesundtől, majd kétgólos előnyt sikerült leadniuk a Stromsgødset ellen a múlt héten. Ott egyébként kevesebb szögletet is rúgtak ellenfelüknél, viszont ez jelen esetben nem meglepő, mivel hamar előnybe kerültek és onnan a Stromsgødsetnek egészen a 85. percig nyomnia kellett. Most is megtörténhet ez, viszont most érték lesz a Vålerengára való szögletfogadásban. Szerintem 3.00-as odds felett érdemes ezt a fogadási opciót megjátszani.

  • Tippeligaen tippek

    Rosenborg - Molde, mindkét csapat gólt szerez - Igen
  • Oliver Occean nem szerez gólt

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés