Négy napon keresztül játsszák kivételesen a fordulót a norvég csapatok a hétvégén, amely számunkra remek alkalmat biztosít egy-egy megnézésére. Egyébként a norvég csapatok is hasonló szituációban vannak mint a magyarok, mivel összesen egy csapatuk érdekelt még a nemzetközi kupában. Nézzük, melyik meccseket övezheti kiemelt figyelem, illetve mi történt az elmúlt héten!

Átigazolási piac

Péntektől kezdve vásárolhatnak a norvégok és szépen be is indultak azok a csapatok, ahol volt elkölteni való pénz. A bajnoki címvédő Rosenborg a szokásához híven most rendez bevásárlást és gyorsan megszerezték a kapuba a (norvég-) ghánai válogatott Kwaraseyt és előre a norvég-kongói Bakengát. Nekem ez azt feltételezi, hogy a nyáron távozik Hansen és (esetleg) Helland a támadósorból, ami nem is lenne meglepő lépés a trondheimi gárdától. Egyébként ők azok, akik egyedül versenyben maradtak a nemzetközi kupában és a norvég szövetség viszonzásul gyorsan el is halasztotta a hétvégi bajnokijukat a Viking ellen.  Tehát őket nem láthatjuk a héten, nekik csak az APOEL elleni Bajnokok Ligája selejtezőre kell koncentrálniuk. Azért a riválisok örömét lehűtötte a hétvégi győzelmével a Rosenborg, amely otthon egy hatost szórt a dobogóra vágyakozó Haugesundnek.

A múlt héten elkezdett bevásárlást tovább folytatta a Molde, aki most riválistól, a Sogndaltól vásárolta meg a nagy munkabírású védekező középpályást Boubacar Sarrt. Solskjær remélheti, hogy a teljesítménye jobb lesz, mint amit a nevéből sejthetünk, mivel jelenleg a Molde van a leggyengébb formában mivel az elmúlt hat meccsen a megszerezhető 18-ból egy pontot tudtak csak begyűjteni. Meglepő lenne, ha Sarral véget érne az érkezők sora. Ezt az idényt már dobhatja a kukába a Molde, legnagyobb értékeiket eladták, itt az ideje a tisztogatásoknak és a csapatépítésnek hogy jövőre acélosabban, immáron a dobogóra hajtsanak.

A norvég bajnokságot elhagyók közül mindenképpen ki kell emelni Fred Fridayt, aki a góllövő lista éléről távozott és tette át a székhelyét 1,5 millió €-ért Lillestrømből Alkmaarba. Rajta kívül egy millió körüli összegért távozott Abdullahi a Vikingből és fél millióért Ajer a Startból. Ezek az átigazolások azért lehetnek érdekesek számunkra, mivel a magyar bajnokságban is vannak hozzájuk hasonló 18-19 éves játékosok, viszont közülük szökőévente tudnak egyet-egyet eladni csapataink - ennél alacsonyabb áron -, ráadásul nem is olyan topcsapatokból mentek el, amelyek nagyon ott vannak a kirakatban.

Start a másodosztályba!

Lassan kezd behozhatatlannak tűnő hátránya lenni a Start csapatának, amelyet már 8 pont választ el a bennmaradó és az osztályozó helytől egyaránt és a formájuk se ideális, mivel a legutóbbi öt fordulóban mindössze egy pontot szereztek. Hétvégén érkezett hozzájuk a 31 éves, libériai válogatott Dulee Johnson, akitől azért nehezen várhatják a megváltást. Viszont legalább valami beindult a kristiansandi csapatnál, ahova az utóbbi évben nem érkezett jelentős igazolás. Rendkívüli módon negatív irányba lóg ki a csapat már az első fordulók óta és szerintem kicsit a játékosok is beletörődtek a kiesésbe és már magukat próbálják eladni, ami nem tesz jót a csapatjátéknak. A múlt héten - az akkor még utolsó előtti - Vålerenga is megverte őket, ráadásul úgy, hogy majdnem 60%-ban a vendégeknél volt a labda. Emellett ez volt a vendégek első győzelme távol Oslótól és ezzel tovább mélyült az űr a Start és a többiek között. Egyébként lenne mit törlesztenie a Startnak, mivel három hónappal ezelőtt 4-1-re kaptak ki otthon a soron következő riválisuktól.

Ennek ellentétét mutatja be a Sarpsborg, amely egy szolid idénykezdet óta egyre jobban játszik. A nyári szünet óta lejátszott négy meccsből hármat megnyertek és ezeken gólt sem kaptak, míg továbbra is vitézednek a norvég kupában is. Az elmúlt hat fordulóban náluk több pontot (13) senki nem szerzett, így pedig az sem elképzelhetetlen hogy a dobogóra hajt a szerény költségvetéssel bíró együttes. Tehát a motiváció adott és az ellenfél is ahhoz, hogy tovább szövögessék álmaikat a sarpsborgiak. Egyébként náluk nagyon játékos mozgás sem volt, egyedül Kjetil Berge távozott alsóbb osztályú csapathoz és ez mindenképpen segítség lehet számukra a többi nagyobb csapattal szemben, akik gyengültek a transzferperiódusban és az új emberek beépítéséhez pedig idő kell nekik. Otthon valószínűleg végig nyomás alatt fogja tartani a Sarpsborg a vendégegyüttest és a norvég mentalitásból ítélve nem fognak az első gól után sem visszaállni. Ennek hatására leginkább a hendikkeppes győzelmet ajánlanám, illetve a szögletrúgást. Szerintem mindkettő erősen a Sarpsborg felé fog dőlni, így ne halogassuk tovább a tétjeinket, mivel a mostani 1.40-es odds tovább eshet a hét folyamán.

Folytatódik a vesszőfutás?

Korábban már említettem, hogy a Molde a jelenlegi mezőnyben a legrosszabb formában lévő csapat, még az előbb elemzett Start is eggyel több pontot tudott szerezni az elmúlt hat meccsen. Solskjær együttese visszaesett a 8. helyre és immáron 7 pont választja el őket a dobogótól. Sok van még hátra viszont a jelenlegi gárdától nehéz elképzelni hogy odaérnének a nemzetközi kupahelyekre. Egész évben nyögvenyelősen ment nekik és most a távozókkal olyanannyira meggyengült a gárda, hogy csak a középmezőnybe tennénk őket erősség alapján. Hétfőn látogatnak a fővárosba, hogy a kieső helyekről eltávolodó Vålerenga ellen szakítsák meg rossz sorozatukat. A bukik se tudnak dönteni a két csapat esélyeit illetően, így a győzelemre mindkét esetben 2,65-öt kínálnak.  Ebben benne van az, hogy az oslóiak se életük szezonját futják, illetve a két csapat április találkozóját a Molde 4-0-ra megnyerte. A hétvége felé szerintem az oddsok kicsit a Molde irányába fognak mozogni, azonban az 1X-et így se fogjuk megkapni jó áron (jelenleg 1.50). Ha bejön az oddsmozgás akkor sokkal inkább érdemes a Vålerenga szögleteire tenni, ami azért szokott jönni és otthon ez hatványozottabban igaz. Otthon nagyobb küzdeni tudásról fog tanúbizonyságot tenni a hazai gárda, amelynek továbbra is célja, hogy távolodjon a hátsó hármastól és ezt a szögletek meg is fogják mutatni. 3.00 körül oddson érdemes ezt az opciót rakni, ami valószínűleg csak a hétvégén fog felkerülni a sportfogadó oldalakra.

  • Tippeligaen tipp

    Sarpsborg - Start; Sarpsborg -1

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés