Itt az augusztus vége, nem csak a hamarosan elkezdődő iskola juthat ilyenkor eszünkbe, hanem New York fényei, hangulata, kiváló közönsége és az év utolsó Grand Slame, a US Open. Vajon ki lesz a végső nyertes? Federer megnyerheti 18. Grand Slam trófeáját 33 évesen? Djokovic vajon végre formába lendül? Murray az esélytelenek nyugalmával meglepetést okozhat? Vagy jön egy fiatal feltörekvő tehetség és lemos mindenkit? Ezekre a kérdésekre próbálom megkeresni a válaszokat.

Djokovic-Novak-tenisz-040

Novak Djokovic. Fotó: lev radin/Shutterstock.com

Djokovic formán kívül

Kezdjük talán a világelsővel, úgy illik. Novak Djokovic a wimbledoni döntő után egyáltalán nincs formában, valamiért nincs meg a motivációja és talán ez valamennyire érthető is, hisz nemrég esküdött meg Jelenával, és nemsokára a gyermekük is megszületik.

Torontóban és Cincinnatiben is mindössze 1-1 meccset tudott nyerni (azokat is elég nehezen), majd a következő körben míg Kanadában a későbbi bajnok Tsonga alázta nagyon sima 2 szettben, addig Cincyben pedig Robredo szintúgy 2 játszmában búcsúztatta. Na már most, ugye, felmerül a kérdés, vajon ilyen forma mellett megtudja nyerni a tornát Djoko? Nos, az tény, hogy az utóbbi 4 évben mindig tudott itt döntőzni, 2011-ben meg is nyerte a tornát, szóval az Ausztral Open után ez az egyik legsikeresebb Grand Slame. De! Mint arról már szó esett, elég motiválatlan. Nemsokára jön a baba, nemrég volt az esküvő, megnyerte Wimbledont, ez mind annyira meseszerűnek hangzik, hogy nem tud teljesen a mérkőzésekre koncentrálni. Márpedig ez nagy baj lesz, hisz elég nehéz sorsolást kapott. A 4. körig elég sima útja van:, Garcia-Lopez vagy Querrey jöhet a 3. fordulóban, akik nem ügyetlen játékosok, de nincsenek igazán nagy formában. Ezután viszont vagy Kohli vagy Isner jöhet, utóbbival elég szoros meccseket játszanak mostanában, szóval akár az amerikai óriás is megálljt parancsolhat. Arról nem is beszelve, hogy a negyeddöntőben Murray vagy Tsonga is jöhet, és meg itt van a felső ágon Wawrinka és Raonic is.

Federer az esélyes

Federer 33 éves. Elképesztő. Hihetetlen. Lenyűgöző. A legjobb. A valaha volt legjobb. És ezt kár tagadnia bárkinek is. Négy gyerekkel, egy csodálatos feleséggel, rengeteg rekorddal a háta mögött még mindig motivált. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az új edző, Edberg, és az új ütő. Hosszú idő után újra azt mondhatjuk, hogy ő egy Grand Slam-torna első számú esélyese.

Federer-Roger-tenisz-036

Roger Federer. Fotó: lev radin/Shutterstock.com

Kemény pályán kiegyensúlyozott formában van, játszott ebben a szezonban eddig 8 döntőt, melyekből hármatt megnyert. Van egy kérdés, ami így, augusztus vége felé, felmerülhet a tenisz edvelők számára: Vajon az év végén világelső lehet Federer? Matematikailag bőven van rá esély, s most reálisan is, hisz remek formában van a svájci. Djokovichoz képest elég könnyű lett a sorsolása: Matosevic ellen kezd, a negyedében még Karlovic, Monflis, Gasquet és Dimitrov van, akik veszélyesek tudnak lenni, de még így is megoldható Fednek. Az elődöntőben Ferrer vagy Berdych következhet, de míg Ferrer még karrierje során nem tudta megverni a svájcit, addig a cseh nincs kirobbanó formában. Az első hét fontos lesz számára, hisz nem szabadna felesleges energiákat pocsékolnia, nem bukhat szettet, ha fitten akar érkezni a végjátékba. Az alsó ágon még a nagyobb nevek közül is, úgy gondolom, egyik sincs olyan formában, hogy megtudná állítani Federert: se Dimitrov, se Ferrer, se Berdych. Ha nem lesz nagyon szeles az időjárás, akkor minimum a döntő elvárható tőle, de itt igen jó eséllyel pályázhat a tornagyőzelemre is. Bár a fogadóirodák inkább a világelső Djokovic győzelmét várják, nem szabad amellett elmenni, hogy Federer a két észak-amerikai Masters-tornán remekelt, Kanadában döntőzött, Cincinnatiben pedig megnyerte a versenyt. Djokovic formán kívül van, Nadal sérült és nincs itt, Murray nagyon hátul van, Wawrinka szintúgy nincs formában, Del Potro sincs itt, nagyon könnyű ága van, kell ennél több?

Mi a helyzet a többiekkel?

Két nagy hiányzója lesz a férfi tornának: Del Potro ugye már régóta nem játszik, Nadal pedig a csuklósérülése miatt mondta vissza a szereplest.

Murray-Andy-tenisz-006

Andy Murray. Fotó: lev radin / Shutterstock.com

Andy Murray műtétjének lassan már egy éve vége, viszont elég nehezen megy a formába lendülés, nincs meg ő azon a szinten ahol abbahagyta, nemhiába csak a 8. kiemeltje a tornának. Idén még nem nyert tornát, a legjobb eredménye egy Garros-elődöntő volt, amit elég szenvedősen ért el. Wimbledonban leégett, a negyeddöntőben Dimitrov ellen kikapott sima 3 szettben és a US Open Series se sikerült valami jól, tehát nincs bombaformában. Annyi szólhat mellette, hogy az esélytelen nyugalmával indulhat, de hát nagyon erős a sorsolása, rögtön az első körben Robin Haaséval kell szembenéznie, majd a második kanyarban Stepanek jöhet, ráadásul a nyolcadában még ott van Verdasco és Tsonga is.

Wawrinka, az idei Ausztral Open győztese sincs élete formájában most, a US Open Series alatt - az ő szintjén - verhető ellenfelektől kapott ki, az Anderson és a Benneteau elleni vereség nem sok reménynek ad okot New Yorkban. Tavaly nagyot menetelt Flushing Meadows-ban, az elődöntőig jutott, verte Murrayt és Berdychet, majd Djokovicot izzasztotta meg, döntő játszmára kényszerítette. Nem panaszkodhat a sorsolásra, az első hetet túl kéne élnie, a negyeddöntőben viszont azzal a Milos Raonic-csal találkozhatna, aki megnyerte a US Open Seriest idén.

Raonic-Milos-tenisz-002

Milos Raonic. Fotó: smileimage9/Shutterstock.com

Az outsiderek

Milos Raonic nyerte idén a US Open Seriest. Ki hitte volna?

Tegyük hozzá gyorsan, hogy változások voltak, hisz az előírás szerint most már minimum 3 USOS versenyen kell elindulni ahhoz, hogy valaki megnyerje ezt a sorozatot. Hiába nyerte meg Federer Cincyt és döntőzött Torontóban, nem vett reszt elég tornán. A kanadai tornáról tornára egyre jobban játszik, jelenleg a 6. a ranglistán, talán ez a verseny meghozza az áttörést? Benne lehet, hisz Wimbledonban már eljutott az elődöntőig (karrierje során előszór) és most az Openen akar jobb eredményt is elérhet. Az első héten nem lesz komolyabb ellenfele, a 4. fordulóban jöhet Nishikori, de a japán régóta nem játszott már tétmeccset, a negyeddöntőben pedig Wawrinka akár verhető is lehet. Remek formában van, pár hete Washingtonban tornát nyert, Torontóban és Cincinnatiben is jó teljesítményt nyújtott, itt a lehetőség, hogy karrierje első Grand Slam-döntőjét játssza.
Tsonga a torontói győzelme után lehet ennek a versenynek a fekete lova. Elképesztő, hogy a semmiből nyerte meg azt a tornát, megverve a Djokovic-Murray-Federer triót. Kérdés, vajon át tudja-e menteni a formáját? Nehéz ágra került a francia, újra ezen a 3 játékoson vezetne az út a trófeáig, s nem valószínű, hogy mindhármójuk ellen tudna nyerni 3 szettet.
Nadal kiesésével a 4. helyen emelték ki Ferrert, de nem nagyon beszélhetünk róla ugy, mint egy Grand Slam-torna lehetséges bajnokáról. Berdych elég vacak formában van, Pospisil, Lopez és Lu ellen kapott ki a hetekben, ez tőle elég gáz. Nem sok vizet fog zavarni, ráadásul pech, hogy első körben a korábbi bajnok és egykori világelső Lleyton Hewittal hozta össze a sors. Dimitrov Torontóban elődöntőzött, de nagyon ő sincs jó formában, végig szenvedve nyerte a meccseit, ráadásul Cincyben Janowicz ellen kapott ki rögtön az első mérkőzésén.

Ezek után én Federer győzelmére tippelnék elsősorban, könnyű sorsolást kapott, a potenciális ellenfelei nincsenek jó formában, ő remekel mostanában, itt az ideje annak a 18. Grand Slamnek.

A főtábla: http://www.usopen.org/en_US/scores/draws/ms/r1s2.html

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Roger Federer. Fotó: Neale Cousland/Shutterstock.com