Megtörtént a férfitorna első nagyobb, Top 10-es meglepetése: a 4. kiemelt, tavalyi elődöntős David Ferrer négy szettben kikapott Gilles Simontól. Nem múlhat el eső nélkül US Open, végre megjött a csapadék Flushing Meadowsba. Sajnos hétfőre is hasonló időt mondanak. A férfitorna nyolcaddöntőjében két fiatal kiválóság, Milos Raonic és Kei Nihikori feszül egymásnak. Nagy csata várható, ennek hűen az esti programban kaptak helyet. Kérdés, hogy az időjárás mennyire fogja megnehezíteni a dolgukat?

Raonic-Milos-tenisz-002

Milos Raonic. Fotó: smileimage9/Shutterstock.com

New Yorkban is letenné a névjegyét

Milos Raonic évről-évre, tornáról-tornára jobb lesz. Jelenleg a 6. helyen jegyzik a ranglistán, a US Openen pedig - Nadal kiesével - az 5. kiemelt. Régebben szinte csak a szervájára épített, s most is ez játékának a legerősebb pontja, de már nem csak erre az elemre épít. Rengeteget fejlődött a fonákja. Régen ez volt a gyenge pontja, emellett sokat szálkásodott is, s a lábmunkája is fejlődött. A tenyerese még mindig nagy fegyvere, hatalmasakat tud bombázni vele és a röptéje is nagyon jó. Ivan Ljubicic munkája kezd beérni, már csak egy Grand Slam-döntő hiányzik tanítványának. Ez a US Openen akár már meg is lehet idén. Az első fordulóban egy kellemes ellenfelet, a japán Tarót kapta, akit sima három szettben vert. Ezután Gojowczyk már nagyobb falat volt, remekül játszott a német és sikerült is egy játszmát bezsebelnie, összességében nagy csatára kényszerítette a kanadait. Azt mondják, ha valaki major tornát akar nyerni annak kell egy ilyen szenvedős meccs. A harmadik körben a karrierje csúcsán levő dominikai Estrella Burgos következett, ellene három rövidítéses játszmában sikerült nyernie.

Nishikori jó formában

Nishikori-Kei-tenisz-009

Kei Nishikori. Fotó: Rena Schild/Shutterstock.com

Kei Nishikorinak is ez az esztendő hozta meg a nagyobb áttörést, sikerült beverekednie magát a legjobb 10 közé, most viszont a 11. A US Open Series alatt mindössze egy tornán indult, Washingtonban a negyeddöntőig jutott, Gasquet verte. A két Masters-tornát kihagyta lábujjsérülés miatt, az Openre viszont volt elég ideje felkészülni, egy amerikai akadémián történt ez. Eddig a legszorosabb játszmája 6-4 volt, még szettet sem vesztett. Odensik és Andujar nem tartozik a legerősebb ellenfelek közé, őket simán, Leonardo Mayert viszont egy picit nehezebben, de összességében még így is nagyon könnyedén verte. Nem nagyon sikeres ez Grand Slam az utóbbi években neki, tavaly például az első fordulóban a brit Evans verte meg sima 3-0-ra.

Nagy csata várható

Két fiatal tehetség találkozója lesz ez, akik a jövő nagy sztárjai. Karrierjük során háromszor találkoztak eddig, 2-1-re vezet Nishikori, viszont legutóbbi mérkőzésüket, Wimbledonban, a legjobb 16 között Raonic nyerte. Azon a találkozón szetthátrányból állt fel a kanadai, viszont összességében remek meccset játszott. Ezenkívül Madridban is találkoztak idén, akkor salakon Nishikori nyert két rövidítéses szettben, 2 éve pedig a hazai ATP 500-as tornáján, Tokióban a döntőben döntő szettben múlta felül Milost az ázsiai. Mind a három mérkőzésük elég szoros volt, ez miért ne lenne az? Raonic jó formában van, megnyerte idén a US Open Seriest, tehát ha szeretné azt az 1 milliós bónuszt akkor jól kell szerepelnie a versenyen. Nishikori még nem igazan ütközött akadályba eddig New Yorkban, de Raonic ellen már borítékolható, hogy nem lesz könnyű dolga. Remek választás volt a szervezőktől ezt a mérkőzést az esti programba tenni az Artur Ashre. Nagy csata van kilátásban, remek közönséggel fűszerezve kiváló szórakoztatásnak lehetünk majd tanúi, érdemes lesz ébren maradni.

  • ATP US Open tipp

    Milos Raonic - Kei Nishikori, Over 3.5 szett

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Milos Raonic. Fotó: smileimage9/Shutterstock.com