Egy nagyon nehéz hegyi etapon van túl a mezőny, ahol Nairo Quintana és a Movistar dominált, Alberto Contador összekapta magát, míg Chris Froomenak voltak megingásai. A vasárnapi etapon újabb emelkedők várnak a mezőnyre és tovább folytatódik a harc az első helyért. 

Nincs megalkuvás

A szombati hegyibefutó alaposan megrostálta a mezőnyt, átalakította az összetett állást is. Atapuma elveszítette az első helyet, de ez várható is volt. Csapata a BMC nem tudott mellette kitartani, látszik, hogy Garderenék nincsenek formában. Így az összetett első a kolumbiai Nairo Quintana lett, aki hatalmasat ment az utolsó 1-2 kilométeren. A Movistar már a hegy aljától készítette elő a terepet Naironak és Alejandro Valverdének, ezt a tempót kezdetben Chris Froome nem bírta, de végül saját tempóban felért, majd akcióba kezdett, de erre leginkább ő fázott rá. Nem igazán értettem, de Froome mintha elfelejtette volna, hogy milyen is ez az emelkedő és mikor kell akciózni. 2014-ből már ismerősnek kellett volna lennie ennek az etapnak számára, de mind hiába, mert képtelen volt kiegyensúlyozott teljesítményre. Rengeteg taktikai hibát követett el, ami a végén kőkeményen visszaütött. Az akciójából aztán Quintana indult meg, aki le is szakította a többieket és átvette az első helyet összetettben. Nagyon jó erőben volt, még a végén is akciózni tudott. Froome? Ő végül Valverdével együtt jött meg. Valverde így összetettben második (hatalmas teljesítmény), amivel a Movistar kiváló helyzetbe hozta magát. 

Alberto feltámadt

Contador nem igazán bírta Quintana megindulását, látszott is rajta, hogy nincs olyan erőben még, de bizalomra ad okot a formája, ugyanis az utolsó 100-200 méteren egy hajrát indított meg és még Froome-ot is lehagyta. Ettől függetleneül a vasárnapi etapon nem hinném, hogy legyőzi majd Quintanát. A szakasz képe alapján, inkább egynapos Fléche Wallonera hajaz. Anno 2013-ban Joaquim Rodriguez nyerte ide a befutót (most is nagyon feküdne neki). Inkább tartom ezt egy Valverdés vagy Samuel Sánchezes hegynek, mint egy Contadoros vagy Froome-osnak. Az utolsó emelkedő 6 kilométer és 6% hosszú, de előtte is kisebb emelkedők tarkítják a szakaszt. 

Quintana-Nairo-kerekpar-004

Nairo Quintana. Fotó: Dana Gardner/Shutterstock.com


Attól függetlenül, hogy ez a szakasz nem éppen fekszik Contadornak, még nagyon bíztató a javulása, főleg ahogyan a szombati befutó vége előtt támadt. Ha így folytatja, odaérhet még ő a dobogóra. Jelen pillanatban viszont Quintana és a Movistar a legerősebb a mezőnyben. Egy ilyen szakaszra is megvannak az embereik, akik kontrollálhatják a mezőnyt (Moreno, Herrada, Rojas), így nehéz lesz velük felvenni a versenyt. 

Meglepetésfaktorok

Esteban Chaves és Leopold König is nagyot mentek a szombati szakaszon. Chaves hozta fel Contadort és Valverdét Froomera, míg Königről kicsit megfeledkeztek az emberek, pedig a Sky második embere ott van az összetett ötödik helyén. Véleményem szerint egyiküknek sem fekszik a vasárnapi dimbes-dombos etap, ez egy inkább kicsit gyorsabb versenyzőknek kedvezhet. Valverde mellett érdemes megemlíteni Samuel Sánchezt, akit kicsit megtört nyolcadik etap emelkedője, de itt újra parádézhat. Ellenfelének Gianluca Brambillát szánták a fogadóirodák, amiben lehet fantázia. Két napon belül kétszer nem jó ómen egy bringás ellen fogadni, de Brambilla extrát hozott, de látszik rajta a taktikai éretlenség, ami egy GT-hez kell. Egyrészt a hegy közepéig ott tudott maradni (sőt élen is ment) Quintanáékkal, majd szépen leszakadt, és még Yatestől is kapott. Nem erőssége a regenerálódás, pedig neki feküdhetne ez a vasárnapi gyorsabb befutóval kecsegtető etap. Van egy olyan érzésem, hogy ő bizony ott Camperonai emelkedő felénél előtte a puskaporát. Sánchezben lehet így fantázia 2.37-ért ellene. Szakasz ugyan kedvezhetne egy szökevénycsoportnak is, de a nagy kérdés az lesz, hogy a Movistar hagyja-e majd, hogy hazaérjenek. Mert ez bizony nagyon Valverdés etap, rajta múlik, hogy mennyire dolgoztatják meg a csapatot, illetve mennyire mennek biztonságra és védik Quintanát. Elnézve Froome-ot és Chavest, itt bizony még lehetne nekik időt adni, és erre egy jó formában lévő Quintana és Valverde képes lehet. 

  • Kerékpár tipp

    9. szakasz: Quintana - Contador: Quintana végez előrébb

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Nairo Quintana. Fotó: Dana Gardner/Shutterstock.com